A SZTAKI vezetésével alakul meg a Mesterséges Intelligencia Kiválósági Központ

forrás: Prím Online, 2019. október 18. 10:11

Dr. Palkovics László, innovációért és technológiáért felelős miniszter az Infotér Konferencián bejelentette, hogy a SZTAKI vezetésével 2020-ban megalakul a Mesterséges Intelligencia Kiválósági Központ. A központot a Digitális Jólét Program keretében létrejött MI Koalíció hozza létre, vezetője a SZTAKI, tagjai az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) kutatóintézetei és felsőoktatási intézményekből kerülnek ki.

A Mesterséges Intelligencia Kiválósági Központ (AI National Lab) feladata lesz a mesterséges intelligencia (MI) témában induló és folyamatban lévő alap- és alkalmazott kutatások szervezése, koordinálása, ezzel a részvétel európai AI Excellence Centerek munkájában. A központ bekapcsolódik a nemzetközi MI-kutatási együttműködésekbe, illetve részt vesz az MI-oktatásában és MI-fejlesztésben is.

 

„A SZTAKI küldetése szerint »erős – és jellemzően célzott – alapkutatási tevékenységre támaszkodva, széleskörű hazai és nemzetközi együttműködések keretében hoz létre új eredményeket, és támogatja azok alkalmazását a gazdaság és a társadalom fenntartható fejlődésének érdekében, ugyanakkor működési területén segít megőrizni, és lehetőség szerint magasabb szintre emelni a hazai tudományos-műszaki kultúrát«. A megalakítandó Mesterséges Intelligencia Kiválósági Központ célkitűzései jelentős összhangban vannak küldetésünkkel. Hagyományainkra, valamint a mesterséges intelligencia kutatásában és alkalmazásában elért eredményeinkre támaszkodva készséggel és örömmel veszünk részt a Kiválósági Központ munkájában” – mondta Monostori László, a SZTAKI igazgatója az MI Kiválósági Központ létrehozásáról.    

 

Nemzeti MI-stratégia készül

„Magyarország jelenleg is egy gazdasági dimenzióváltás kapujában áll, amely keretében a munkalapú gazdaság tudásalapú gazdasággá fejlődhet. Ennek érdemi része a mesterséges intelligencia terjedésére való felkészülés, amelynek jegyében az immár közel 200 tagú MI Koalíció egyéves működésének eredményeire építve elkészült az MI akcióterv” – mondta Dr. Palkovics László, innovációért és technológiáért felelős miniszter az Infotér Konferencián.

 

Az akcióterv kiemelt célja, hogy áttörést érjen el a mesterséges intelligencia társadalmi tudatosításában. Az MI Koalíció ezért skandináv mintára meghirdeti az AI Challange-t, melynek célja, hogy 2020 végére legalább százezer magyar polgár elvégezzen egy alapozó MI-kurzust. Az online képzés mellett állandó kiállítás nyílik a Csodák Palotájában is a témában.

 

A koalíció célja az is, hogy megszólítsanak legalább 1 millió magyar embert azzal az üzenettel, hogy a mesterséges intelligenciától nem kell félni, mivel az egy mindennapi életünkben jelen lévő technológia, amelyet közös gazdasági és társadalmi erőfeszítéssel saját előnyünkre kell és lehet fordítani. 

 

Jönnek az adatpiacterek, úton az adatvagyon szabályozás

Az intézkedéscsomag kulcseleme az MI ökoszisztéma szervezetrendszerének definiálása, amely a SZTAKI által vezetett MI Kiválósági Központra és az MI Koalícióra épül. A Kiválósági Központ elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó alkalmazott és az alapkutatásokat koordinálja, míg az MI Koalíció a piacszervezés és általános tájékoztatás mellett brókeri funkcióban ökoszisztéma építést és menedzsmentet, továbbá MI képzésszervezést végez. 

 

Dr. Palkovics László azt is bejelentette, hogy GDPR-kompatibilis adatpiaci platformot hoznak létre az állami és versenyszférában keletkező, nem személyhez kötött adatoknak. Létrejön a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség, amely megteremti a felhasználás feltételeit, azonosítja az érdekelt szereplőket, valamint támogatja az adatpiac kiépítését és működését

 

Emellett 2020 tavaszáig kereshetővé válnak a nem személyhez kötött vagy teljesen anonimizált közadatok. Az adatvagyontörvény előkészítése pedig ugyancsak folyamatban van a DJP 2030 stratégiai keretrendszer célkitűzéseinek megfelelően.

 

Az MI országstratégia előkészítése iparági workshopokon folytatódik, ahol az MI Koalíció definiálja azokat a fókuszterületeket, ahol Magyarország a világpiacon értelmezhető szinten az élvonalba törhet.

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

AutoWallis: Új nagyhaszongépjármű központ nyílik Csehországban

Az AutoWallis Csoport tovább növeli cseh piaci jelenlétét, miután megnyitotta első nagyhaszongépjármű értékesítési és szervizpontját Csehországban. A dél-csehországi Hůry településen található, 3.400 négyzetméteres létesítmény, amely Mercedes-Benz kamionok értékesítésével és szervizelésével foglalkozik, stratégiai fontosságú a cég számára. 

2025. április 28. 15:10

Új korszak a gázszivárgás-felderítésben: Itt az ABB lézeres technológiája

2024-ben jelentős mértékben nőtt az érdeklődés az ABB MobileGuard földgázszivárgás-érzékelő megoldása iránt az előző évhez képest. Az európai és észak-amerikai olaj- és gázipari vállalatok, valamint közüzemi szolgáltatók egyre nagyobb figyelmet fordítanak a környezetvédelmi előírások betartására, valamint infrastruktúrájuk biztonságosabbá és ellenállóbbá tételére. Ennek következtében kulcsfontosságúvá vált a földgázszivárgások gyors és pontos észlelése, lokalizálása és mérése.

2025. április 28. 11:44

Forradalom a kiberbiztonságban: új MI-megoldás az ipari hálózatok védelmére

Az ipari termelés digitalizációja jelentősen gyorsította és hatékonyabbá tette a gyártási folyamatokat, ugyanakkor új sebezhetőségeket is teremtett: a kibertámadások veszélye mára komoly fenyegetést jelent. Egy-egy támadás leállíthatja a termelést, üzleti titkokat szivárogtathat ki, vagy akár egy teljes üzem működését is megbéníthatja. 

2025. április 28. 09:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43