Tíz százalékos kedvezmény elektromos autót bérlő vasúti bérleteseknek

forrás: Prím Online, 2020. március 26. 11:41

A koronavírus miatt kialakult helyzetben a MÁV-START és a GreenGo összefogott, aminek köszönhetően, az elektromos autómegosztó cég 2020. március 25-étől 10 százalékos kedvezményt biztosít a menetdíjból azoknak az ügyfeleinek, akik a MÁV applikáción keresztül vásároltak 30 napos bérletet, és azoknak, akik a rendkívüli tanítási szünet ellenére is 30 napos tanulóbérletet használnak. Így, a fővárosba érkezést követően lehetőség van a környezetkímélő, valamint kiemelt figyelemmel tisztított és fertőtlenített autókkal közlekedni, minimálisra csökkentve ezzel a fizikai érintkezést másokkal.

Az együttműködésnek köszönhetően a rendszeresen helyközi forgalomban utazók számára a helyközi és helyi utazásokat összekapcsolva, a két, elkülönülten nyújtott szolgáltatással versenyképes utazási lánc alakulhat ki, ami során csökken a koronavírussal történő megfertőződés esélye. Ezzel az autómegosztást használó, és vasúti bérlettel rendelkező utasok részére a MÁV-START egy extra, kedvezményes szolgáltatást is tud biztosítani, amivel az utasok a környezetbarát vonat után szintén környezetbarát elektromos autókkal tudják folytatni utazásukat, az autókban nem érintkezve idegenekkel. A két cég együttműködése kedvezményes lehetőséget teremt azoknak, akik saját autó nélkül, biztonságosan szeretnének közlekedni a kialakult járványhelyzetben. 

 

 

A kedvezmény érvényesítése roppant egyszerű. A MÁV applikáción keresztül 30 napos MÁV bérletet vásárlók, és azok, akik a rendkívüli tanítási szünet ellenére is tanulóbérlettel utaznak, a GreenGo alkalmazásában még az elektromos autóbérlés megkezdése előtt egyszerűen, néhány gombnyomással beállíthatják.  A kialakult veszélyhelyzetre tekintettel a lejáró utazási kedvezményre jogosító igazolványok és igazolások, illetve a felsőoktatásban tanuló hallgatók esetében a 2019/20. tanév I. félévére érvényesített diákigazolványok elfogadhatóak 2020. március 31-ét követően is a veszélyhelyzet lejártát követő 15. napig.

 

A későbbi bérlésekre a kedvezmény már automatikusan jóváíródik. Az árengedmény az e-személyigazolvánnyal vásárolt bérletekkel is érvényes. Külön GreenGo-parkolók nem létesülnek a vasútállomásoknál.

 

A GreenGo a szokásos rutin takarítás mellett extra, kétnaponkénti antivirális, antibakteriális és gombaellenes fertőtlenítést vezetett be. A vállalat mindent megtesz, hogy a flottához tartozó autók biztonságosak legyenek. Ezért a szokásos takarítástól függetlenül, minden alkalommal, amikor a sofőrök találkoznak egy GreenGóval, akkor fertőtlenítik. E mellett a cég felhívja arra is a figyelmet, hogyan tud a greengós közösség egy kis odafigyeléssel még jobban vigyázni egymásra, hogy a greengózás járványügyi szempontból is biztonságos maradhasson. Így arra kérik a felhasználóikat, ha betegek vagy a betegség tüneteit tapasztalják, autózás helyett hívják fel háziorvosukat vagy a lakossági információs vonalat a 06 80 277 455 vagy a 06 80 277 456-os telefonszámon.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mesterséges intelligencia: az új ipari forradalom?

A PwC legújabb tanulmánya szerint a mesterséges intelligencia (AI) a következő tíz évben évente akár egy százalékponttal is gyorsíthatja a globális gazdasági növekedést. Ez a hatás a 19. századi ipari forradalom idején tapasztalt fejlődéshez mérhető.

2025. május 22. 14:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén

2025. május 17. 13:49

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41