Az ABB növeli az ügyfél-műveletekhez szükséges távkapcsolatainak sebességét
„A COVID-19 válság nehéz döntések elé állítja a kormányokat és a vállalatokat, hiszen az emberek biztonsága és a gazdasági túlélés követelménye között kell egyensúlyozniuk. Az ABB elkötelezetten kiáll mindkét szempont mellett, azaz vallja, hogy meg kell védenünk az embereket, ugyanakkor segítenünk kell a vállalkozások talpon maradását ezekben a nehéz időkben” – mondta Peter Terwiesch, az ABB Industrial Automation elnöke. „A távoli szolgáltatások és a digitális megoldások nagyban hozzájárulhatnak az emberek biztonságának megőrzéséhez, a termelés folyamatosságának és a legfontosabb ellátási láncok működőképességének fenntartásához, egyszóval a gazdaság túléléséhez.”
Minthogy a vállalkozások a hatósági előírásoknak megfelelően kötelesek korlátot szabni a helyszínen végzett élő munkának, ezért az élelmiszer-feldolgozás, az energiatermelés, a vízgazdálkodás, a háztartási papírtermékek előállítása, az adatközpontok és az áruszállítás védelmében fokozott igény mutatkozik az eszközök működésének fenntartása iránt a közműszolgáltatások terén, az energiatermelésben, a feldolgozóiparban, valamint a hibrid és tengerészeti ágazatokban.
Az ABB és ügyfelei közös erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy azok a helyszíni rendszerüzemeltetők és szervizmérnökök, akik most nem lehetnek ott a munkahelyükön, a vezérlővel kialakított élő kapcsolaton keresztül, valamint az üzemeltetéssel kapcsolatos információk, a folyamatadatok és a legfontosabb üzemi teljesítménymutatók átadásával mégiscsak az otthonukban tartózkodó felhasználók rendelkezésére álljanak.
Működésük folyamatosságának fenntartása érdekében az ügyfeleik most az ABB több távoli engedélyezésű megoldásához is hozzáférhetnek. Ezek közé tartozik a legfontosabb eszközök állapotának távellenőrzése, a kiterjesztett valóságon alapuló karbantartás támogatása, a képzések és a pótalkatrész-készletezés online eszközrendszere, valamint a vagyontárgyakat, a folyamatokat és a biztonságot veszélyeztető kockázatok csökkentését szolgáló önellenőrzés.
Számos ilyen szolgáltatás az ABB Ability Collaborative Operations műveleteken, egy sor digitálisan engedélyezett megoldáson és szolgáltatáson, valamint a Collaborative Operations központok globális hálózatán keresztül jut el az ügyfeleikhez. Az ABB napi 24 órában, a hét minden napján elérhető szakterületi szakértői és adattudósai digitális technológiákkal segítik ügyfeleik eszközeinek, folyamatainak és kockázatainak folyamatos ellenőrzését, közösen vonnak le következtetéseket a rendelkezésükre álló adatokból, kockázatcsökkentő intézkedéseket javasolnak, továbbá nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak ügyfeleiknek a távolból a termelés folyamatosságának fenntartásához.
Terwiesch így folytatta: „Elkötelezetten támogatjuk ügyfeleinket biztonságos működésük és a minimális üzemvitel fenntartásában, abban, hogy az emberek kapcsolatban maradjanak egymással, és valamennyien együtt vészelhessük át ezt a viharos időszakot.”
Ha fenn kívánják tartani az üzletmenet és a termelés folytonosságát, az ABB ebben is tud segíteni. Kérjük, látogasson el a https://new.abb.com/process-automation/collaborative-operations weboldalra, vagy írjon az automation.service@us.abb.com címre!
Kapcsolódó cikkek
- Idén az ABB Kft. vezetője kapta “Az év külföldi vállalatvezetője” díjat
- Az ABB és a munkavállalói adománnyal segítik a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát
- A Vodafone telefonos és online ügyintézésre kéri az ügyfeleket
- Több ezer processzor és több terabájt memória a járvány elleni küzdelemre
- Az ABB többségi tulajdonrészt szerzett a kínai Chargedot vállalatban
- Az SAP megnyitja és ingyenessé teszi egyes alkalmazásait a járvány elleni küzdelem jegyében
- Az ABB globális technológiai partnerként csatlakozott a Sauber Engineeringhez
- Távmunka és virtuális rendezvények: a vállalkozásokat életben tartó megoldás
- Egymilliárd forintot adományoz az MKB Bank a koronavírus elleni harchoz
- Törökszentmiklóstól a világpiacra
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
700 ezer felhasználó, havi 2 millió utalás a K&H mobilbankjában
Januárban már hétszázezer mobilbanki ügyfél vette igénybe a K&H díjnyertes appját. A tavaly a digitálisan élenjáró bankoknak adott Digital Innovator UX 2024 díjat elnyerő mobilbanki alkalmazásban havonta kétmillió utalást végeznek a felhasználók, akik saját értékeléseik szerint is szeretik, szívesen használják az applikációt. A mobilbank népszerűségét fokozza Kate is, hiszen a K&H éjjel-nappal elérhető digitális asszisztense kétszáz funkcióval rendelkezik, ami sokkal kényelmesebbé teszi a bank és biztosító ügyfelei számára pénzügyeik intézését.
AI Tour Budapest: így alakítja át az üzletet a mesterséges intelligencia
A Microsoft ingyenesen elérhetővé tette a Copilot Chat-et, hogy ezzel is hozzájáruljon a mesterséges intelligenciára épülő megoldások elterjedéséhez. Azok az üzletemberek és informatikai szakértők, akik február 5-én részt vettek a Microsoft AI Tour budapesti eseményén, első kézből tájékozódhattak róla, hogyan formálja át az AI a munkahelyeket, a mindennapokat és a kiberbiztonság területét. Mint elhangzott, Magyarország ez utóbbi tekintetben kimondottan veszélyeztettnek minősül, mivel nálunk a kibertámadások okozta kárérték kétszer olyan ütemben növekszik, mint a világátlag.