Pályázatot hirdetett a Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület

forrás: Prím Online, 2020. május 5. 17:21

A 2001 óta tevékenykedő Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület célja, hogy szakmai ismereteivel nyisson a fiatalabb korosztály felé is, amelynek első állomásaként létrehozták 2006-ban az „Év információvédelmi diplomadolgozata” majd 2007-ben az „Év információvédelmi szakdolgozata” pályázatot. 

Az elmúlt években nyilvánvalóvá vált, hogy a szervezetek számára kulcsfontosságú kérdéssé válik az információ- és adatvédelem. Ennek számtalan megközelítésmódja van, amely közül egyre inkább elterjed az ISO 27000-es szabványcsaládra, az ISO/IEC 27001 szabványra alapuló információvédelmi irányítási rendszer. A pályázat célja, hogy népszerűsítsék az egyre elterjedő nemzetközi gyakorlatot, és támogassák azokat az egyetemi hallgatókat, akik ezen a területen készítik szak- és diplomadolgozatukat.

 

Pályázatot nyújthat be minden olyan

  •     nappali vagy levelező tagozatos hallgató, vagy egy közös témán dolgozó hallgatói csoport, aki(k) a szakdolgozatot vagy diplomadolgozatot akkreditált alapszakon (BSC), mesterszakon (MSC) vagy osztatlan képzésben tanulmányai lezárásaként készítette.

Elbírálásnál előnyt jelent, ha

  •     az információ- és adatvédelemmel foglalkozó dolgozatban központi szerepet kap az ISO 27000-es szabványcsalád, azon belül kiemelten az ISO/IEC 27001 szabvány.

Egyéb feltételek:

  •     a szak- vagy diplomadolgozatot a képző intézményéhez 2019. június 1. és 2020. június 30. között adták le, és azt 2020. július 15-ig sikeresen megvédték;
  •     a pályázó rendelkezik a pályázat benyújtásához egy ajánlólevéllel, a záróvizsga-bizottság vagy az intézményi témavezető részéről.

 

A pályázat további részletei a www.hetpecset.hu honlapon olvasható.

 

 

 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Reflektorfényben a fenntarthatóság: Indul a Green Awards 2025

Elindult Magyarország egyik legnevesebb fenntarthatósági pályázata, a Green Awards, amelyet a Portfolió és a Green Cloud közösen szerveznek. A Green Awards powered by Green Cloud pályázat idén már negyedik alkalommal nyitja meg kapuit azok előtt a vállalatok előtt, akik kiemelkedő zöld megoldásaikkal formálják a jövőt. 

2025. április 7. 11:28

Három győztest is avattak az IAB Hungary 2024-es szakdolgozatversenyén

Az IAB Hungary március 28-án hirdette ki a 2024-es Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről pályázat nyerteseit, akik a konzulenseikkel együtt átvehették díjaikat. A versenyt, amelyet az Atmedia, a GroupM és az OMD támogattak, a Duna Towerben, az Omnicom Media Group székházában rendezték meg.

2025. április 2. 09:50

Női példaképek a digitális gazdaságban

Harmadik alkalommal díjazták a 40 év feletti női példaképeket a digitális gazdaság területén, a pályázatot az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) hirdette meg. A díjra gazdasági társaságok és különböző szervezetek jelölték azokat a női kollégáikat, akik kiemelkedő eredményeikkel és munkásságukkal hozzájárulnak a digitális gazdaság és technológia fejlődéséhez. Ezzel nemcsak az ő tevékenységüket ismerik el, hanem azt is, hogy példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generáció számára, és bemutathatják a 40 év feletti női munkavállalók értékeit és lehetőségeit. Az "Inspiráló női vezetők" kategóriában Rakó Ágnes, a KPMG tanácsadási üzletágának társvezetője nyerte el a díjat.

2025. március 15. 12:07

Új pályázati lehetőségek a televíziós műsorkészítők számára

A Médiatanács március 11-i döntésének eredményeként ismét elérhetővé válik a pályázati lehetőség a televíziós műsorkészítők számára. Az ülés során a testület egy médiaszolgáltatót bírságolt meg burkolt kereskedelmi közlemény közzététele miatt, és további eljárásokat indított médiafelügyeleti hatáskörében. Az NMHH egy külföldi társhatóságtól is kedvező választ kapott egy műsorszám korhatár-besorolásával kapcsolatos jelzésére.

2025. március 13. 19:35

Digitális fejlődés az iCentre segítségével – Pályázat általános- és középiskoláknak

Indul az iSkola pályázat, amelynek keretében egy iskolai intézmény nettó 2 000 000 forint értékben kaphat oktatási célra felhasználható termékeket és szolgáltatásokat az iCentre kínálatából.

2025. március 11. 17:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43