Május végén startolt a Publicis Groupe AI vezérelt platformja Magyarországon

forrás: Prím Online, 2020. június 4. 12:03

Egyedülálló módon egyesíti a szaktudást a technológiával a Publicis Groupe mesterséges intelligencia alapú platformja, a Marcel, ami lehetővé teszi, hogy a szervezet 83 000 nemzetközi munkatársa egyetlen közös talent-poolként működjön, és minden projektre az arra legalkalmasabb szakemberekből álló csapat állhasson össze. A világ harmadik legnagyobb marketingkommunikációs cége a koronavírus-járvány miatt a tervezettnél korábban, április végén indította el új innovációját először az Egyesült Államokban, hogy ebben a kritikus időszakban egyedülálló és a lehető legmagasabb szintű támogatást biztosítsa ügyfeleinek. Május végétől pedig a cégcsoport minden országában, így Magyarországon is elkezdődött a bevezetés.

Egyedülálló, a teljes nemzetközi szervezetet összekötő, mesterséges intelligencia alapú platformot mutatott be a Publicis Groupe. A vállalat alapítójáról elnevezett Marcel új alapokra helyezi az eddig holdingként működő cég struktúráját, hiszen lehetővé teszi, hogy a szervezet közel 83 000 munkatársa egy csapatként működjön, és az egyes projektekre mindig a legalkalmasabb szakemberekből álló nemzetközi csapatok alakulhassanak meg.

 

A Publicis Groupe határokon átívelő talent-poolja maximálisan igazodik az ügyfelek igényeihez, és minden helyzetben világszínvonalú megoldásokat nyújt azáltal, hogy egyesíti a kreatív, stratégiai és technológiai szaktudást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Publicis Groupe Hungary magyar munkatársai akár az amerikai piacon is kamatoztathatják tapasztalataikat, és fordítva: a budapesti leányvállalat sok nemzetközi szakemberrel működhet együtt, hogy ügyfeleiknek a lehető legmagasabb színvonalú kiszolgálást nyújtsa. A Marcel a Microsoft AI és a Knowledge Graph technológiáit egyesítve rendszerezi és szűri 83 000 munkavállaló több mint 1 200 egységen belül termelt adatait. 

 

A vállalat a koronavírus-járvány miatt a vártnál hamarabb indította el a programot, hiszen minden eddiginél fontosabb, hogy a távolról dolgozó munkatársak közti kapcsolat zökkenőmentes legyen. Először az Amerikai Egyesült Államokban tesztelték az AI technológiát, május végére pedig a globális cégcsoport minden tagjánál, így a Publicis Groupe Hungary-nél is elkezdődött a bevezetés. A Marcel nemcsak az ügyfélélményt maximalizálja, hanem a vállalaton belül is korlátlan információáramlást és összeköttetést biztosít. Sőt elérhető a felületen egy „koronavírus tudás-tartalombázis”, amely a világ összes országára vonatkozó riportokat és analitikákat tartalmaz. 

 

De hogyan működik ez majd a magyar piacon? 

A rendszer tulajdonképpen egy „elismerés” alapú platform, ahol a munkalehetőségek – jobs és gigs – megjelennek. Ezekre azok a kollégák jelentkezhetnek, akiknek egy adott időszakban van extra kapacitása és a képességeik alapján a feladatra dedikálhatók. Egy-egy nemzetközi projekten való részvétel azoknak a kollégáknak ad kiugrási lehetőséget, akiknek a teljesítménye és tehetsége indokolja ennek a különleges lehetőségnek a kiaknázását. Az ügynökség dolgozói így nemzetközi tapasztalatra tehetnek szert, új területeken és feladatokban próbálhatják ki magukat, alakíthatják személyes fejlődésüket, miközben a motivációjukat és elkötelezettségüket is meg tudják őrizni. „Az ügynökségi munka mindig nagyon feszített és megterhelő, de az is nagyon fontos, hogy a kollégáknak nemzetközi szakmai fejlődési lehetőséget tudjunk biztosítani, és hosszú távon meg tudjuk tartani őket egy-egy feladatkörben, miközben a megújulásra is lehetőséget biztosítunk. Természetesen a magyar piacon felmerülő feladatok is meg fognak jelenni idővel a felületen, de mindez nem azt jelenti majd, hogy a magyar ügyfelek drágább szolgáltatást kapnának, ha például egy nemzetközi kolléga csatlakozik egy feladathoz. A csapat, a szakértelem és szaktudás szintje növelhető tovább ezzel a megoldással” – mondta Sásdi Helga, a Publicis Groupe Hungary vezetője. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai

A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.

2024. május 17. 17:30

A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?

Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.

2024. május 17. 13:10

Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség

A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet. 

2024. május 17. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59