Év Informatikai Vezetője díj 2020
2020. 08.26-án a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) hagyományos augusztus végi rendezvényén adták át az Év Informatikai Vezetője díjat. A hazai nagyvállalati felhasználókat tömörítő szakmai szervezet 2002-ben alapította az Év CIO-ja díjat, amely mára a vállalatok működésében egyre nagyobb szerepet kapó informatikai vezetők legnagyobb presztízsű szakmai elismerésévé vált.
Az Év Informatikai Vezetője: Johancsik Tibor, OTP Csoport
Az idei év jelöltjei közül a szakmai szervezetek képviselőiből és újságírókból álló bíráló bizottság két jelölt tevékenységét tartotta kiemelkedőnek. Az Év Informatikai Vezetője díjat a biztosság javaslatára a VISZ elnöksége 2020-ban Johancsik Tibor vezérigazgató-helyettesnek, az OTP Csoport IT Divíziója vezetőjének ítélte oda.
A sokoldalú szakember izgalmas szakmai karriert tudhat maga mögött. Sokoldalúsága már tanulmányiban is megmutatkozott, miután elvégezte a BME villamosmérnöki karát, az SZTAKI kutatója lett, de mellette az akkori Külkereskedelmi Főiskolán is diplomát szerzett. Dolgozott szállítói oldalon, majd némi indexes kitérővel (az ezredforduló után egy évig az Index operációs vezetője) egy köztes céghez, az elsősorban pénzügyi szolgáltatóknak rendszereket fejlesztő Jet-Solhoz igazolt vállalatvezetőnek, majd amikor a cég az OTP Csoport részévé vált, kinevezték a bank csoportszintű CIO-jának.
A közelmúlt nagy sikerének tartja a bank agilis szervezetté történő átalakítását, ami által a vállalat sokkal gyorsabban tud reagálni az új gazdasági szituációkra. Ezzel párhuzamosan elindult egy transzformációs projekt is, ami a vezérigazgató-helyettes szerint akkora kihívás, mintha egy repülőgépet menet közben akarnának fejleszteni, vagy egy vendégekkel teli szállodát szeretnének újjáépíteni az alapoktól.
Díja kapcsán a VISZ elnöksége elsősorban Johancsik Tibor innovációra való maximális nyitottságát, valamint tevékenységében az üzleti és IT-szakmai szemlélet összhangját emelte ki.
A zsűri javaslatára különdíjban részesült a Szegedi Tudományegyetem informatikai és szolgáltatási igazgatója, Fekete Csaba. Tevékenyének értékelésekor az elnökség külön kiemelte: ritka, hogy informatikai vezető egyszerre képes kiérdemelni a felső vezetés, a kollégái, üzleti partnerei és a szervezet dolgozói elismerését. Fekete Csaba 20 éve a Szegedi Tudományegyetem munkatársa, 2016-ban kapta feladatul az egyetemi informatikai szervezet és szolgéltatások egységesítését és modernizálását. Munkája minőségét a járványhelyzet miatt bevezetett távoktatás sikere igazolta.
Braun Péter-díjas: Both András, IdomSoft
A 2016-ban létrehozott Braun Péter-díj, a A VISZ egyik legmeghatározóbb elnökének emlékét őrző díj, melyet minden évben egy kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó, 35 évnél fiatalabb informatikai vezetőnek ítéli oda a Vezető Informatikusok Szövetsége.
A fiatal informatikai vezetők munkáját elismerő Barun Péter-díjat a zsűri javaslatára Both Andrásnak, az IdomSoft termékfejlesztési vezérigazgató-helyettesének ítélték. A Budapesti Corvinus Egyetemen gazdaságinformatikusként végző szakember volt alkalmazásfejlesztő, projektmenedzser, alapított és vezetett digitális ügynökséget, mielőtt az államigazgatásba került. 2015-2018 között a Lechner Nonprofit Kft. infokommunikációs igazgatóságát vezette. Már akkor sokaknak feltűnt, milyen új megközelítéssel és innovációs szemlélettel old meg kötelező feladatokat. Jelenlegi pozícióját 2018 augusztusa óta tölti be.
Mint a VISZ elnöksége értékelésében kiemelte, a fiatal szakember eddigi munkássága megmutatja, hogyan lehet összeegyeztetni a szükségszerűen konzervatív szemléletű közigazgatási környezetet és az innovációt. Illetve azt is, hogy az IT bármilyen környezetben megtalálhatja a teret a proaktív kezdeményezésre.
Kapcsolódó cikkek
- Új, MI-alapú, automatizált rendszer segíti a kkv-k energiahatékonysági beruházásait
- 250 új, kereskedelmi, logisztikai és informatikai munkahelyet létesít az ALDI Magyarországon
- Közös pályázatot hirdet a Vodafone és a Kreatív
- Early Bird kedvezménnyel indul ‘Az Év Honlapja’ pályázat
- Az EU rendkívüli forrásokat biztosít a SZTAKI vezetésű nemzetközi COVID-projektre
- Debrecenben nyitott regionális központot a 4iG
- Stylers Group: A hibrid munkavégzésé a jövő a techcégeknél
- Egyre többen és egyre többféle csatornán érkeznek a programozás világába
- Újabb lehetőség az oktatás színvonalának emelésére
- Új képzésekkel kell alkalmazkodni a piaci igényekhez
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Idén is meghirdette fenntarthatósági versenyét a Schneider Electric
Már lehet nevezni a Schneider Electric fenntarthatósági versenyére, a pályázatokat október 15-ig várják. A „Sustainability Impact Awards” kezdeményezés célja a fenntarthatósági törekvések támogatásában és megvalósításában élen járó partnerek, ügyfelek és beszállítók erőfeszítéseinek elismerése.
AZ EIT Health megújítja InnoStars Awards pályázatát
Az Európai Unió intézményeként működő Európai Innovációs és Technológiai Intézet egészségügyre fókuszáló szervezete, az EIT Health tanulmányt készíttetett arról, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük az egészségügyi startupoknak, és hogy hogyan járulnak hozzá ezek leküzdéséhez a szervezet vállalkozásfejlesztési programjai az InnoStars régióban, vagyis Dél-, Közép- és Kelet-Európában. Ezek a programok – például a régóta futó InnoStars Awards – képzések, finanszírozási lehetőségek, mentorálás és bootcampek révén kézzel fogható segítséggel támogatják a vállalkozókat, de a tanulmány további, eddig ismeretlen előnyöket is feltárt a résztvevők szemszögéből.
Itt a lány, aki megoldotta az egyik legnagyobb vegyipari cég kihívásait
Egy innovatív takarító robot nyerte el idén az év ötletéért járó elismerést a Magyar Ipari Célgép Nagydíj átadó ünnepségén. Az immár negyedik alkalommal megrendezett Gépész Szalon június végi díjátadóján a szakma legjobbjai gyűltek össze a Millennium Házában. Összesen nyolc kategóriában tüntették ki az elmúlt év legkiemelkedőbb pályamunkáit és három különdíjat osztott ki a zsűri, köztük volt Csikós Irén, aki egy vegyiüzem poros szállítópályáinak tisztítási problémájára tervezett egy innovatív takarító robotot, és a BBM csapata, akik kiemelkedő ipari célgéppel nyertek, a pályázatot mesterséges intelligencia segítségével szerkesztett zenével adták be.
Megvannak a Magyar Ipari Célgép Nagydíj idei nyertesei
Június 28-án, a városligeti Millennium Házában rendezték meg az ország legnagyobb gépipari szakmai eseményét a Gépész Szalont, a Magyar Ipari Célgép Nagydíj immár negyedik díjátadóját, a Chemplex Kft és a Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) közös szervezésében. Az Év Célgépe díjra a tavalyi jelentkezéseket is felülmúlva az idén 121 pályamű érkezett, 8 kategóriában osztották ki az elismeréseket, emellett díjazták az év ötletét, az év öko-célgépét és az év tervezőjét is.
Új lehetőség nyílik meg a magyar egészségügyi innovátorok előtt
Vezető európai gyógyszeripari vállalatokkal, a Chiesi Grouppal és a SYNLAB Italy-val karöltve indította útjára az InnoStars Connect programot az EIT Health, az Európai Unió intézményeként működő Európai Innovációs és Technológiai Intézet egészségügyre fókuszáló egysége.