November 13-án tartja a Black Friday-t az Extreme Digital
Összesen mintegy száz termékkategória több százezer darab terméke lesz elérhető az Extreme Digital Black Friday-én, 2020. november 13-án. A vállalat várakozásai szerint a járványhelyzet ellenére is jelentős érdeklődésre számít, ezért a “karanténspecifikus” akciók mellett megnövelt szerverkapacitással várja a rohamot a www.edigital.hu oldalon.
2020 a hetedik év, amelyben az Extreme Digital jelentős árengedményeket kínáló fekete pénteki akciót szervez vásárlói számára. A járványhelyzet eleve katalizátorként hatott az online értékesítésre, így a Black Friday során is megnövekedett érdeklődésre számít az Extreme Digital, amelyre a webáruházának megnövelt kapacitásbővítésével és a terhelés kezelését célzó online beengedőrendszerrel készül.
Idén a megszokott sikerkategóriák (tévé notebook, háztartási kis-, és nagygépek) mellett a karanténhelyzethez igazodva tisztítószerek, higiéniai eszközök és egyéb drogéria termékek, gamer eszközök, szépségápolási, fogyasztási cikkek, barkácseszközök és szerszámok is a fekete pénteki árengedmények fókuszában lesznek november 13-án, de minden népszerű termékkategóriában kínál majd árengedményt a vállalat.
“Bár tavasszal, az első hullám alatt sok hazai háztartásban hozták előre nagy értékű vásárlásokat, idén valószínűleg a korábbi években megszokottnál is többen fognak karácsonyi ajándékot vásárolni a Black Friday-en, hogy így is tudjanak spórolni” - mondta el Várkonyi Balázs, az Extreme Digital alapító-ügyvezetője.
Az Extreme Digital az idei fekete péntek során is minden tőle telhetőt megtesz a rendelések gyors és biztonságos kiszolgálásáért. A tavaszi tapasztalatok nyomán a vállalat arra számít, hogy november folyamán újból népszerűbbé válik majd a termékek kiszállítással való rendelése a személyes, szaküzletben történő átvételnél. Idén már a saját üzemeltetésű Easybox csomagautomatákba is lehetséges lesz a kompakt méretű Black Friday-es rendelések teljesen érintésmentes átvétele: ezek jelenleg 41 budapesti helyszínen működnek, számuk az év végéig eléri majd a 100-at.
A 2020. november 13-i Black Friday-en az online hiteligénylést leszámítva minden szokásos funkció elérhető lesz a www.edigital.hu-n, ugyanakkor utólagos, szaküzletben történő ügyintézés révén a fekete pénteki termékek hitelre való megvásárlása is megoldható lesz.
Aki a lehető leggyorsabban szeretné átvenni a fekete pénteki rendelését, annak bolti átvételt érdemes választania, mert így 5 napon belüli garantáltan hozzáférhet a termékhez. A bolti átvétel biztonságosságáról az Extreme Digital a járvány első hulláma óta bevezetett biztonsági intézkedések révén gondoskodik. Kis méretű csomagok esetén 1-8 napon belüli kiszállítást, nagy méretű csomagok esetén 1-10 napot vállal az Extreme Digital a fekete pénteki rendelésekre.
Kapcsolódó cikkek
- Folyamatosan bővül az eMAG és az Extreme Digital csomagautomata-hálózata
- Rekord: 1000 milliárd felett lehet az idei e-kereskedelemi összforgalom
- Legjobb boltok - Cyber Monday Magyarország
- Black Friday 2020: a COVID sem áll az útjába
- Az online piacterek menthetik meg a magyar vállalkozásokat
- Ötszáz érintésmentes csomagautomatát telepít az eMAG és az Extreme Digital
- Tartós a koronavírus kereskedelmi hatása
- A hazai webshopok üzemeltetői körében kutatott a Virgo csoport
- Online könnyen átverhetők vagyunk
- Bruttó 625 milliárd forintért vásároltunk tavaly a hazai webáruházakból
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Három országos informatikai verseny legjobbjait díjazták az ELTE-n
Május 8-án az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karán tartották három országos informatikai diákverseny közös díjátadó ünnepségét. A Kovács Mihály Országos Grafikus Programozási Verseny, a Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Verseny, valamint a Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Tanulmányi Verseny legjobbjai vehették át elismeréseiket. A versenyeken induló általános és középiskolás diákok algoritmikus gondolkodásban, programozásban és számítógépes alkalmazások használatában mérték össze tudásukat.
Tanítás a jövő eszközeivel – már ma
Óratervezés percek alatt, egyedi feladatlapok egyetlen kattintással, prezentációk mesterséges intelligenciával – ez már nem a jövő zenéje, hanem a mindennapok része több száz magyar pedagógus számára. A Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli hatalmas érdeklődés mellett indította el első, tanároknak szóló AI-képzését, amelyen közel 500 résztvevő szerzett gyakorlati tudást arról, miként alakíthatja át a mesterséges intelligencia a tanítás világát.
Az ABB segítségével takarít meg energiát a világegyetem rejtélyeit fürkésző CERN
A világegyetem anyagának jobb megértése iránti kutatások ösztönözték a CERN – az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet – 1954-es megalapítását. A francia–svájci határon működő kutatóintézet olyan világszínvonalú létesítményeket üzemeltet, mint a Nagy Hadronütköztető, a világ legnagyobb és legerősebb részecskegyorsítója, amely 27 km hosszan húzódik a föld alatt.
Ingyenes házhoz szállítás? A Telekom most megoldja a Wolttal!
Május 12-től a Magyar Telekom ügyfelei díjmentesen aktiválhatják a Wolt+ előfizetést, amely a Wolt prémium szolgáltatása: ingyenes házhoz szállítást és exkluzív kedvezményeket kínál számos étterem, élelmiszerbolt és helyi üzlet kínálatára.
A Zyxel Networks kiemelkedő értékelést kapott a Techconsult felmérésében
A Zyxel Networks tűzfal- és VPN-termékei a rangos Techconsult (a Heise csoport független német kutató- és elemzőcége) legutóbbi Professional User Ratings (PUR) felmérésében Champion elismerést kaptak a biztonsági megoldások kategóriájában.