Rekordszámú magyar résztvevővel indul a Huawei technológiai tehetségprogramja

forrás: Prím Online, 2020. november 9. 11:00

Rekordszámú, 120 magyar diák részvételével indul el a Huawei Technologies Seeds for the Future elnevezésű tehetségprogramja, amely idén rendhagyó módon online avatja be az egyetemi hallgatókat az úttörő IT-technológiák rejtelmeibe.  Az egyhetes, intenzív digitális tanfolyamon a jövő mérnökei, az 5G, a kiberbiztonság és a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazása mellett vezetői elméletet is tanulnak és elmélyedhetnek a kínai kultúrában. Sikeres vizsga esetén a hallgatók oklevelet és számítástechnikai eszközöket kapnak a vállalattól.

A 2008-ban elindított Seeds for the Future programot évek óta Kínában, a Huawei Technologies központjában rendezték meg, ahova a világ minden tájáról, köztük Magyarországról is érkeztek egyetemi hallgatók.  A magyar diákok 2014 óta vesznek részt a programban, eddig 65 hallgató látogatott el Sencsenbe és ismerkedhetett meg testközelből a világ vezető infokommunikációs vállalata által fejlesztett és alkalmazott technológiákkal. A Covid-19 járvány miatt a Huawei idén rendhagyó módon a digitális térben szervezi meg a tehetségprogramját, egyhetes, intenzív online tanfolyam formájában. 

 

„A képzésünk elsődleges célja, hogy a hallgatók valós, gyakorlati ismereteket szerezhessenek, a világ egyik vezető technológiai vállalatától, ezzel is közelítve egymáshoz az egyetemen megszerezett tudást és az iparág által megkövetelt készségeket” – emelte ki Gecse Mariann.  A Huawei magyarországi és nyugat-balkáni kormányzati kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója hozzátette, hogy az infokommunikáció nagymértékben megváltoztatta az üzleti modelleket és az ügyfelek elvárásait, így kulcsfontosságúvá vált az olyan új szakemberek képzése, akik technikai tudásukkal képesek kezelni a modern kor kihívásait.

 

 

Virtuális kínai túra, IoT és cloud computing is a programban

A november 9-13. között zajló programra az idén rekordszámú, közel 200 magyar mérnökhallgató jelentkezett, akik közül 120 kiválasztott – bosnyák, szlovén és ciprusi hallgatók társaságában – vehet részt a kötelező és választható kurzusokat egyaránt tartalmazó tanfolyamon. A magyar hallgatók többsége az Óbudai Egyetemről, a győri Széchenyi István Egyetemről érkezett, de az Eötvös Lóránd Tudományegyetemet, a Miskolci Egyetemet és a Pannon Egyetemet is képviselik. Az idei Seeds keretében összességében 60 országból, több mint 2000 hallgatónak nyílik lehetősége elmélyülni a technológia rejtelmeiben. 

 

A résztvevők megismerhetik belülről is a Huawei-t, megérthetik a legújabb technológiai trendeket, és felfedezhetik a kínai technológiai ökoszisztémát, valamint a legjobb szakemberektől tanulhatnak és belekóstolhatnak a kínai kultúrába is. Emellett a hallgatók beszélgethetnek a Huawei Kínában élő külföldi vezetőivel tapasztalataikról és véleményeikről, valamint virtuális túrát tesznek a sencseni campuson, hogy még jobban megérthessék a vállalat működését. A képzés során alap- és középszinten tanulnak olyan technológiákról, mint az 5G, a felhőalapú számítástechnika, a mesterséges intelligencia és az intelligens otthonok működése, de az online órák a Dolgok Internetét és a Huawei mobilökoszisztémájának, a HMS-nek a működését is érintik.

 

Vezető iparági szakértőktől tanulhatnak

A tanfolyamon élő, online előadások és eLearning platformról letölthető írásbeli feladatok is várják a tanulókat. A szemináriumokon a kiberbiztonság és a digitális transzformáció szakértői tartanak előadást. Az egyik fontos cél az üzleti tevékenységet és a stratégiai döntéseket befolyásoló témák áttekintése, de emellett bónusz kreditékért a sikeres emberek 7 szokását, a kultúrák közötti munkavégzést és stratégiai vezetési modelleket is elsajátíthatják a hallgatók. 

 

A tanfolyam sikeres teljesítésének kritériuma az egyik válaszható tanfolyam elvégzése és a kötelező tanfolyamok során legalább 60 kredit megszerzése. Emellett kötelező a részvétel az élő közvetítéseken, foglalkozásokon is. A követelményeket sikeresen teljesítő hallgatók november 13-án, pénteken átvehetik a Seeds for the Future program tanúsítványát, valamint egy tabletet is kapnak a vállalattól.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Zöld tanúsítvány, tiszta technológia – A Samsung tovább csökkenti ökológiai lábnyomát

A Samsung 2025-ös TV-, monitor- és hangprojektor kínálatából mintegy 80 modell érdemelte ki a TÜV Rheinland Product Carbon Reduction és Product Carbon Footprint tanúsítványait. A német székhelyű, világszerte elismert tanúsítószervezet elismerése a vállalat fenntarthatóság iránti elkötelezettségét igazolja. Ez már az ötödik egymást követő év, hogy a Samsung prémium termékvonalai – köztük a Neo QLED 8K és Neo QLED modellek – megkapták ezt a minősítést, megerősítve a cég folyamatos erőfeszítéseit a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében.

2025. április 23. 20:07

Zöldebb jövő az irodában: bemutatkoznak a környezetbarát Philips monitorok

A Philips 5000-es sorozatának legújabb tagjai, a 23,8 hüvelykes (60,4 cm) Philips 24B2G5301 és a 27 hüvelykes (68,6 cm) Philips 27B2G5601, a fenntarthatóság és energiahatékonyság jegyében készültek. A két új modell kifejezetten úgy lett tervezve, hogy minimalizálja a környezetre gyakorolt hatást, miközben modern funkciókat kínál a hatékony munkavégzéshez.

2025. április 23. 18:39

A helyi rádiók továbbra is erős szereplői a hazai médiapiacnak

A megyei jogú városok helyi rádiói még mindig meghatározó és versenyképes szereplői a hazai médiapiacnak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából. A tanulmány nyolc helyi rádiócsatorna eredményeit hasonlította össze három országos könnyűzenei rádióval, és rámutatott: bár a közösségi rádiók általában kevesebb hallgatót érnek el, mint kereskedelmi társaik, a hallgatók hosszabb ideig maradnak a műsoraik mellett.

2025. április 23. 18:04

A Sony új szintre emeli a zoomobjektívek világát

A Sony legújabb újdonsága, az FE 50-150mm F2 GM, a világ első olyan teleobjektívje, amely 150 mm-es gyújtótávolságot és állandó F2 rekeszértéket kínál. Az objektív 50 mm-es normál látószögű kezdőpontjától egészen 150 mm-ig zoomolható, mindezt rendkívül nagy fényerő mellett. A kiváló optikai teljesítmény és a nagy fényerejű rekesznyílás ötvözete a csúcskategóriás fix objektívek képminőségéhez hasonlítható. Ez a sokoldalúság lehetővé teszi, hogy egyetlen objektívvel lefedjük a különféle fotós és videós helyzeteket, témákat.

2025. április 23. 13:14

Csúcson a nézettség: Rekordszezont hozott az új BL-formátum a Sport TV-n

A 2024–25-ös szezonban megújult Bajnokok Ligája kiváló nézettségi adatokat produkált a Sport1 és Sport2 csatornákon. Az új lebonyolításnak köszönhetően több mérkőzés és nagyobb rangadók kerültek képernyőre, amit a nézők is nagyra értékeltek.

2025. április 23. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12