Kimaradtak a digitális oktatásból, de leküzdötték a hátrányt

forrás: Prím Online, 2021. január 9. 11:50

Sikeresen zárult az év végén a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON Hungária Csoport közös programja, amelynek célja a digitális oktatásból tavasszal kimaradt gyerekek felzárkóztatása volt. A csaknem fél éven át tartó Kapaszkodó 2.0 programsorozat különböző állomásain több száz gyerek vett részt, és a megszerzett tapasztalatok alapján a Segélyszervezet szakértői egy új oktatási módszertant dolgoztak ki. A gyerekek fejlesztését nyári táborokban kezdték, az őszi-téli időszakban tanulóműhelyekben folytatták, a felzárkóztatást élménynapok egészítették ki.

Több száz gyerek megsegítését célozta meg nyáron a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON Hungária Csoport közös programja. Az energiacég 50 millió forintos támogatásával azoknak a sokgyermekes, nehéz helyzetben élő családoknak nyújtottak segítséget, amelyeknél a gyerekek nem, vagy csak részben tudtak részt venni a koronavírus-járvány miatt tavasszal bevezetett digitális oktatásban, mert nem álltak rendelkezésükre az ehhez szükséges digitális eszközök vagy hiányosak voltak a használatukhoz szükséges készségek, ismeretek.

 

Ennek a problémának a megoldására olyan összetett, több hónapos szakmai programot dolgoztak ki, amellyel nem egyszeri segítséget, hanem folyamatos fejlődést és emellett kikapcsolódást is biztosítottak a gyerekeknek. Nyáron hat egyhetes tábort szerveztek a gyerekeknek, az őszi-téli időszakban pedig tanulóműhelyekben folytatták velük a közös munkát összesen négy helyszínen: a Somogy megyei Kastélyosdombón, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán, Boldogkőújfaluban, illetve Vizsolyon. 

 

 

A program egyik célja az volt, hogy ismét strukturálttá váljanak a részt vevő diákok napjai, a gyerekek visszazökkenjenek a megszokott kerékvágásba és visszaépüljenek a tanuláshoz szükséges koncentráció keretei. Mivel a foglalkozások időpontjai – iskolaidőben a délutánok és a hétvégék, illetve a nyári szünet máskor gondtalan napjai – a gyerekek számára korábban nem a tanulásról szóltak, a motiváció, a lendület megtartására kiemelten figyeltek a szervezők, így az élményszerűség kiemelt szerepet játszott a programok előkészítésekor.  

 

A program keretében összesen 12 pedagógust szerződtettek a kijelölt falvakba, hogy segítsék a gyerekeket a lemaradások kezelésében.  A tanulóműhelyek a szakemberhiány miatt is hiánypótló támogatást jelentettek a településeknek. Kastélyosdombón bentlakásos hétvégi tanulóműhelyeken, a többi helyszínen iskola utáni, délutáni foglalkozásokon vehettek részt a gyerekek. A résztvevők kiscsoportos foglalkozásokon folyamatos támogatást kaptak a tanulásban, a szakemberek nyomon követték, hogy az egyes tantárgyakból mennyire vannak lemaradva és személyre szabottan támogatták a felzárkózást.

 

A gyerekek nem csak rutinos használóivá váltak a digitális eszközöknek, hanem a programozás alapjaival is megismerkedhettek a projektnek köszönhetően. A Segélyszervezet a tabletek és számítógépek mellett VR technológiával, drónokkal, 3D nyomtatókkal, Beebotokkal és LEGO robotokkal is bővítette digitális eszközparkját, amelyek teljesen új területet nyitottak a gyerekek felzárkóztatásában.

 

 

„Sok esetben a hátrányos helyzetű családokból érkező gyerekeknek nincs jövőképük. Nem terveznek, az életük egyes lépéseinek, döntéseinek a következményeit sem látják, a programozás a strukturált gondolkodás fejlesztésében is tud segíteni. Kiemelten fontos, hogy a tanulás mellett élményt is adtunk a gyerekeknek, ami feltölti és tovább motiválja őket a közös munkára, a felzárkózásra” – mondta el Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

 

A diákok a jól elvégzett feladatokért, szorgalomért, órai aktivitásért tallérokat kaptak, amiket később egy általuk választott, a digitális tanulást is támogató eszközökre, például tabletre, mobiltelefon-tartóra, fülhallgatóra válthattak be. A tallérrendszert a gyerekekkel közösen alakították ki, bevonva őket a döntésekbe, ezzel is fejlesztve és aktivizálva a résztvevőket.     

 

„Valós segítséget nyújtó programot álmodtunk meg, hogy a kiválasztott gyerekeknek olyan kapaszkodót nyújtsunk, amely segítségével később önállóan is boldogulnak majd. Ezt a célt nem lehet egy-két nap vagy hét alatt elérni, folyamatos jelenlétre és személyre szabott gondoskodásra, a motiváció és a lelkesesés fenntartására van szükség, így összetett programban és hosszabb időtávban gondolkodtunk. A gyerekek látványos fejlődése és tanulmányi eredményei a legbeszédesebb visszajelzést jelentik számunkra” - tette hozzá Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport igazgatóságának tagja.

 

 

A tanuláson kívül a Kapaszkodó 2.0 program részeként összesen 180 gyermek vehetett részt nekik szervezett élménynapokon is. Az ismeretterjesztő és motiváló programokon a gyerekek új eszközöket próbálhattak ki, inspiráló tapasztalatokat szerezhettek és közelebb kerültek tanulótársaikhoz is, így könnyebben nyíltak meg az órákon is. 

 

A program sikerességének egyértelmű visszajelzése, hogy a környező települések számos iskolájából érkezett megkeresés, hogy ők is szívesen csatlakoznának a Kapaszkodó 2.0 fejlesztő és élményt adó programjához. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05