Már bátrabban jelentek meg szponzorüzenetek a tévéműsorokban a második hullám alatt

forrás: Prím Online, 2021. február 25. 13:42

Az előző időszakhoz képest 2020 második felében 7,4 százalékkal több – továbbra is legfőképp építőipari – támogatói szpot jelent meg az országos kereskedelmi televíziók műsoraiban, derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának e heti ülésén elfogadott új tanulmányból. A grémium nyertest hirdetett egy nyíregyházi rádiós pályázaton, és elfogadta két másik vidéki frekvencia pályázati felhívásának tervezetét. 

2020-ban is építőipari cégek voltak a tévéműsorok legaktívabb szponzorai

A televíziók támogatási gyakorlatáról készült legfrissebb – a testület által elfogadott – NMHH-tanulmány szerint a vizsgált csatornák műsoraiban 2020 második félévében 86 559 szponzorüzenet jelent meg, a szponzorcégek száma pedig 1915-re rúgott. A legnagyobb elérésű televíziók összesen 82 032 szpotot tettek közzé, közülük a TV2 vonultatta fel a legtöbbet (47 036), majd az RTL Klub (26 682) és a Duna TV (8314) következett a sorban. A koronavírus-járvány második hulláma felkészültebben érte a vállalkozásokat, ugyanis 2019 azonos időszakában 76 343 szponzorüzenettel jelentkeztek a minta állandó szereplői, 2020-ban pedig már 7,4 százalékkal több támogatói szpot volt. A legtöbbször – 3003 esetben – az Austrotherm Kft. jelent meg szponzorként, ezt követte a Baumit Kft. 2106 és a Velux Magyarország Kft. 2011 üzenettel, ami újból az építőipari cégek reklámdominanciáját mutatja, ugyanúgy, mint 2019 azonos időszakában. A legtöbb ilyen támogatói megjelenést a TV2 időjárás-jelentésében szerkesztették adásba (18 934), amit az RTL Klub Reggeli című adása (3871) és saját időjárás-jelentése (3247) követett. A reklám és a támogatás egyaránt kereskedelmi közlemény: előbbiben a reklámozó direkt módon fogyasztásra, igénybevételre ajánlhatja a termékét, szolgáltatását, utóbbiban viszont a reklám legfőbb, fogyasztásra ösztönző üzenete nem jelenhet meg, de a támogató cég a védjegyét, arculatát, tevékenységét népszerűsítheti.

 

A minta állandó szereplői a legnagyobb eléréssel rendelkező országos kereskedelmi televíziók – az RTL Klub, a TV2 –, valamint a közszolgálati Duna TV voltak, mellettük egy-egy hónapig helyet kapott a mintában az M1, az M4-Sport, az M5 országos vételkörzetű közszolgálati, illetve a Pesti TV, a Sláger TV és a TV4 kereskedelmi televízió is. A teljes tanulmány megtalálható az NMHH honlapján .

 

A Médiatanács elfogadott egy kutatást 2020 negyedik negyedévének internetes közönségmérési adatairól is, amely szerint a 15 év feletti magyar lakosok 72,35 százaléka internetezik. A kutatás rámutatott a generációk közötti számottevő internethasználati különbségekre is. A 15-24 év közötti Z-generáció, valamint a 25-40 év közötti Y-generáció 93,12 és 96,81 százalékban használja az internetet, míg az 57-75 éves Baby-boomereknek csak 52,81 százaléka. A tanulmány hamarosan olvasható lesz az NMHH honlapján.

 

Vidéki rádiós pályázatok és médiafelügyeleti döntések

A grémium e heti ülésén megállapította, hogy a Nyíregyháza 106,8 MHz körzeti frekvencia közösségi jellegű használatára kiírt rádiós pályázati eljárás nyertese a Médiahíd Kft. Elfogadta és pénteken teszi közzé honlapján a testület a Békéscsaba 91,8 MHz és az Eger 99,1 MHz helyi vételkörzetű frekvenciákra szóló közösségi jellegű használatra irányuló pályázati felhívások tervezetét. Hozzájárult a tanács, hogy a Zemplén Televízió Közhasznú Nonprofit Kft. – két hónap halasztással – legkésőbb május 6-án kezdje meg médiaszolgáltatását a Sátoraljaújhely 104,9 MHz helyi frekvencián.

 

Figyelmeztette a tanács a Debrecen TV szolgáltatóját a jogszerű magatartásra, miután november elején az ÉPI-TECH magazin egyik adásában a műsort támogató, építőanyagokat forgalmazó cég termékeinek beszerzésére ösztönözte a nézőket, ez pedig jogszabályellenes.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Schneider Electric: Az ipari automatizálás új szintje Magyarországon

Magyarországon is elérhető a Schneider Electric teljes ipari automatizálási szoftverportfóliója, és most már egy kifejezetten erre a területre szakosodott csapat segíti a hazai ügyfeleket abban, hogy maximálisan kihasználják a megoldások kínálta lehetőségeket. Az AVEVA alkalmazások segítségével például akár 20%-kal is csökkenthetők a beruházási költségek, míg az EcoStruxure Foxboro DCS használatával akár 40%-kal is rövidíthető a meghibásodások javítási ideje. A Schneider Electric CONNECT platformja és a Flex előfizetési modellek egyszerű, gyors és rugalmas hozzáférést biztosítanak a felhasználók számára a cég szoftvereihez.

2025. március 18. 17:41

Digitális forradalom az akciós újságok piacán

A magyar felnőtt lakosság egyharmada már kizárólag digitálisan olvassa az akciós kiadványokat, míg 43 százalékuk vegyesen, mind online, mind offline formában lapozgatja őket. Csak a lakosság ötöde ragaszkodik kizárólag a papíralapú akciós újságokhoz – derült ki a Shopfully kutatásából. A digitalizáció ellenére az akciós újságok népszerűsége nem csökkent: a felnőttek 85 százaléka legalább havonta egyszer megtekinti őket, és szinte ugyanez a hányad elismeri, hogy ezek a kiadványok jelentős hatással vannak vásárlási döntéseikre.

2025. március 18. 16:00

Robokaland-nap a szegedi Karolina Iskolában

Március 22-én különleges programot rendez a Karolina Iskola: Szegeden először lesz Robokaland-nap, ahol a gyerekek újrahasznosított elektronikai eszközökből alkothatnak. Az iskola diákjai számára nem ismeretlen a robotika világa, hiszen évek óta részt vesznek a First Lego League Magyarország programjában. A robotika és programozás már az órák részeként is jelen van, és jövőre elindítják a Lego We Do 2.0 programot alsó tagozatosok számára is.

2025. március 18. 14:35

Új érintés nélküli fizetési megoldás magyar kereskedőknek

A Global Payments bevezette a Tap to Pay funkciót Magyarországon, amely lehetővé teszi a helyi kereskedők számára, hogy iPhone készüléken keresztül, a GP tom alkalmazás segítségével egyszerűen és biztonságosan fogadjanak el érintés nélküli fizetéseket.

2025. március 18. 12:56

Drónpilótaképzés a MATE és az ABZ Drone Kft. közreműködésével

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és az ABZ Drone Kft. közös növényvédelmi drónpilótaképzése kiemelkedő népszerűségnek örvend, hiszen már több mint 500 sikeresen végzett hallgatót tudhat a program. Az ország legmagasabb színvonalú felnőttképzései folyamatosan elérhetők az év minden szakaszában.

2025. március 18. 11:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06