Kreatív pályázatot hirdet iskolásoknak az Epson

forrás: Prím Online, 2021. március 31. 10:03

A koronavírus járvány következtében gyerekeink több időt töltöttek el az elmúlt időszakban digitális oktatásban, mint a hagyományosban. Egyelőre fel sem tudjuk mérni ennek testi és lelki következményeit, hogy milyen hosszú távú hatásokkal kell számolnunk akár a tanulmányaikban, akár a szociális életükben, mentális állapotukban, hiszen azt sem tudjuk pontosan, hogy hogyan élik meg most ezt az időszakot. Nekik hirdet pályázatot az Epson, hogy valamilyen kreatív formában mutathassák, hogy mit szeretnek legjobban, legkevésbé az otthontanulásban, és mi hiányzik a leginkább a hagyományos oktatásból?

Az UNICEF közreműködésével a közelmúltban felmérés készült a fiatalok mentális állapotáról, a jövőjükkel kapcsolatos várakozásaikról. A felmérésben több mint 10 ezer gyerek és fiatal vett részt, köztük magyarok is. A jelentés egyik fontos eredménye szerint a COVID-19 járvány és következményei, az izoláció, a szülők feszültsége, szorongása és bizonytalansága negatív hatással van a gyermekek általános pszichés állapotára és viselkedésére is. Minden ötödik gyerek azt mondta, hogy szorong a jövő miatt, minden tizedik gyereknél pedig tetten is érhetőek szorongásra, vagy akár depresszióra utaló tünetek. A serdülők különösen érzékeny csoportot alkotnak, hiszen épp abban az életszakaszban érte őket az iskolák bezárása, amikor a legtöbbet kellene egymás társaságában tölteniük. Mindemellett a diákok úgy érezhetik, hogy a feléjük támasztott elvárások nem változtak a korábbihoz képest, sokuk számára a digitális oktatási metódus is csak további szorongással jár, miközben nem kapnak elegendő segítséget, támogatást a helyzettel való megküzdésben.

 

Azt, hogy a jelenlegi helyzettel kapcsolatban mit éreznek, sokszor még egy felnőtteknek is nehéz megfogalmaznia, nemhogy a gyerekeknek. Számukra lehet segítség érzelmeik, gondolataik kifejezésére, ha azt valamilyen kreatív formában tudják megmutatni.

 

Ezért hirdetett kreatív pályázatot az Epson általános és középiskolások részére, ahol a pályázati művekkel azt mutathatják be a diákok, hogyan élik meg a pandémia miatt megváltozott oktatást, az otthon tanulást, mit szeretnek a legjobban a digitális oktatásban, vagy hogy mi hiányzik a legjobban a hagyományos oktatásból. 

Az Epson Magyarország a digitális, modern tanulás és tanítás mellett elkötelezett vállalatként támogatja a tanulókat és a tanárokat is a digitális eszközök és platformok használatában. Az eszközök mellett azonban szeretnénk felhívni a figyelmet az oktatás résztvevőit érő emocionális és szociális hatásokra is.  

 

Fontos, hogy a pályázaton osztályok indulhatnak, mert szeretnénk, ha a pályaművek kitalálása és megalkotása csapatmunka és közösségi élmény lenne a gyerekeknek, ami bár a személyes találkozást nem pótolja, egy kicsit enyhíteni tudja az elszigeteltség okozta szorongást. 

 

A pályázatra rajzokkal, mobiltelefonnal készített kisfilmekkel és képregényekkel is lehet nevezni. 

 

A pályázatok elkészítéséhez a tanulók bármilyen offline vagy digitális technikát szabadon használhatnak (ceruzát, festéket, zsírkrétát, szenet, pasztellkrétát, vegyes technikát, fotót, videót, digitális illusztrációt). A pályaművek lehetnek viccesek vagy emocionálisak, a zsűri a kreativitást fogja értékelni a döntésekor, és azt, hogy annak elkészítésében az osztályközösség vett-e részt. 

 

Három korosztályban versenyezhetnek a diákok: 

•  a legjobb alsó tagozatos pályamű (1-4. osztály) 

•  a legjobb felső tagozatos pályamű (5-8. osztály) 

•  a legjobb középiskolás pályamű (9-13. osztály) 

 

Mindhárom kategória győztes csapata 200.000 forint értékben osztálykirándulási támogatást (amit a pandémia után használhatnak fel), valamint Epson projektort vagy nyomtatót nyer.  

 

A pályaművek beküldési határideje: 2021. április 25. 

 

A pályázatról minden további információ elérhető az Epson oldalán: https://www.epson.hu/insights/article/8139

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Keresik a 2025-ös év legütősebb videós hirdetéseit

Harmadik alkalommal hirdeti meg pályázatát az IAB Hungary Digitális Videó Munkacsoportja, amely a 2025-ös év legkiemelkedőbb videós hirdetéseit keresi. Az idei évben a három fő kategória mellett két Extra kategóriában is díjazzák a legjobb alkotásokat: a connected TV-környezetre optimalizált megoldásokat, valamint a videók minőségét érdemben javító mesterségesintelligencia-használatot.

2026. január 13. 19:50

Bécs újra megnyitja kapuit a nemzetközi startupok előtt

Bécs tovább erősíti státuszát Európa egyik legvonzóbb startup-központjaként. A Bécsi Gazdasági Ügynökség 2026-ban ismét 15 nemzetközi startup jelentkezését várja – köztük magyar vállalkozásokét is – a Vienna Startup Package programba, amelynek célja, hogy felgyorsítsa a skálázható üzleti modellek európai piacra lépését.

2026. január 13. 13:15

Fiatal szakemberek a THE SHIFT konferencián

„Own Your Shift” címmel a THE SHIFT konferencia szervezői, a Magyar Reklámszövetség (MAKSZ) és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MRSZ) pályázatot hirdet a reklám-, média- és marketingterületen dolgozó fiatal szakemberek számára. A pályakezdők január 19-ig küldhetik be egy számukra releváns szakmai témáról, jelenségről vagy kihívásról szóló rövid leírásukat vagy videójukat, amely egy tervezett „lightning talk” előadás alapjául szolgál.

2026. január 9. 11:44

Diákötletek formálják a jövőt – rekordérdeklődés a Megoldások a holnapért kihíváson

A Samsung és az EdisonKids szakértői zsűrije kiválasztotta a Megoldások a holnapért kihívás 2026-os évadának legjobb 50 diákcsapatát. A felhívásra több száz 7–12. évfolyamos tanuló jelentkezett innovatív elképzelésekkel: a pályázatok között szerepelt például új, fenntartható csomagolóanyag fejlesztése, valamint az elmagányosodás csökkentését célzó kezdeményezés is. 

2025. december 19. 12:00

253 pályaművel lezárult ’Az Év Honlapja’ 2025 nevezése

A 24. alkalommal meghirdetett „Az Év Honlapja” pályázat nevezési időszaka december 15-én eredményesen lezárult. Az idei évben összesen 253 pályamű érkezett be, amelyek hűen tükrözik a hazai digitális szféra dinamikus fejlődését, kreativitását és innovatív szemléletét. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a pályázatok értékelését, és kiválasztja a 2025-ös év legkiemelkedőbb digitális megoldásait 31 kategóriában. Fontos újdonság, hogy a Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” kategóriájának nevezési határidejét két héttel meghosszabbítjuk.

2025. december 17. 11:39

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hiba a Revolut alkalmazásban, illetve a kártyás fizetéseknél

2026. január 9. 14:38

Amikor a szoftver életre kel: a Bosch intelligens jövőképe a CES 2026-on

2026. január 6. 11:50

A generatív AI lett a digitális világ új alappillére

2025. december 28. 13:58

Globális óriások árnyékában – Így változott a magyar e-kereskedelem 2025-ben

2025. december 18. 16:39