Hazánkba is megérkezett a Wiser!

forrás: Prím Online, 2021. április 10. 12:31

Magyarországon is elérhetővé tette Wiser okosotthon-megoldását a Schneider Electric. A modulárisan bővíthető rendszer azon túl, hogy még nagyobb kényelmet biztosít, fenntarthatóbbá is teszi az otthonainkat. 

Csak az elmúlt egy évtizedben jelentős mértékben megnőtt az otthonokban használt műszaki berendezések száma. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint például míg 2010-ben a hazai háztartások 10 százalékában volt mosogatógép, addig 2019-re már 25 százalékra emelkedett ez az arány, televízióból 11 éve még 1,37 jutott egy otthonra, most már 1,59 az átlag, laptoppal pedig a családok mindössze 19 százaléka rendelkezett 2010-ben, míg 2019-ben már 59 százaléka. Ráadásul a koronavírus-járvány miatt valószínűleg további jelentős előrelépés történt az egy háztartásra jutó számítógépek, vagy akár televíziók számában. 

 

Az otthonokban használt egyre több háztartási gép, szórakoztató-elektronikai és számítástechnikai eszköz miatt ma már egy átlagos 50-60 négyzetméteres lakás villamosenergia-betáplálási igénye háromszor akkora, mint 5-10 évvel ezelőtt volt. Az előrejelzések szerint a globális energiafogyasztás 2050-re várhatóan megkétszereződik, és hamarosan a lakóingatlanok válnak a legnagyobb energiafogyasztókká világszerte. A fogyasztás ilyen mértékű növekedése miatt egyre fontosabb lesz, hogy a magánszemélyek folyamatosan felügyelhessék otthoni berendezéseiket, és ezáltal optimalizálják az energiaigényüket, mindezt pedig úgy tehessék meg, hogy a komfortérzetük se csökkenjen, sőt, ha lehet még növekedjen is. 

 

 

A Schneider Electric Magyarországon is elérhetővé tette Wiser okosotthon-megoldását, ami támogatja azt a törekvést, hogy fenntarthatóbbak és még kényelmesebbek legyenek az otthonaink. A Wiser by SE alkalmazás segítségével a mobilkészülékeinkről egyszerűen vezérelhetjük otthonunk különböző funkcióit, de lehetőség van például az Amazon Alexa, a Google Home vagy az Apple HomeKit rendszeren keresztül történő hangvezérlésre is. 

 

A Wiser több olyan funkciót tartalmaz, melyek a felhasználók kényelmét szolgálják. A „Hangulatok” funkció lehetővé teszi a lakástulajdonosok számára, hogy környezetük beállításait egy gombnyomásra megváltoztassák, például esti TV-nézéskor, vagy lefekvéshez készülődve. A rendszer támogatja az automatizációkat is, amelyek automatikusan aktiválódnak egy meghatározott helyzet észlelésekor, bekövetkeztekor, így például kikapcsolja a légkondicionálót az ablak nyitása esetén.

 

A Wiser az okostelefonunkra küldött értesítések révén azonnal információt nyújt bizonyos kritikus eseményekről is, például a vízszivárgás észleléséről, de a rendszerhez elérhető különböző érzékelőkkel akár az ajtó-/ablaknyitásokról, a hőmérséklet és páratartalom hirtelen változásáról, vagy a lakásban észlelt mozgásról is azonnal tudomást szerezhetünk. A modularitás lehetővé teszi, hogy otthonunkat a későbbiekben tovább okosítsuk, valamint a közeljövőben újabb megoldásokkal bővíthessük.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Áprilisban érkezik a korszerűsített közlekedési mobilalkalmazás

Áprilistól elérhetővé válik a nagyközönség számára a MÁV+ névre keresztelt alkalmazás, melyet 1500 tesztelő már elkezdett próbálni. Az új app az év során fokozatosan éri majd el a teljes funkcionalitást. A tesztelés és az áprilisi premiert követően az app először a legnépszerűbb funkciókat kínálja, mindezt gyorsabban, egyszerűbben és modernebb felhasználói környezetben. 

2025. március 19. 18:17

A vásárlói elégedettség szerepe a versenyképességben

A legnagyobb kihívást a magyar vállalatok számára az adathiány jelenti, amikor személyre szabott ajánlatokat szeretnének kínálni ügyfeleiknek – derül ki az EY által készített tanulmányból, amely 50 hazai marketing- és értékesítési vezetőt kérdezett meg. Az ügyfelek elégedettségére különös figyelmet kell fordítaniuk a vezetőknek, mivel ez közvetlen hatással van az üzleti teljesítményre is.

2025. március 19. 16:38

Gyors, biztonságos és hatékony: A légi szállítás szerepe a kereskedelemben

Gyógyszerek, romlandó termékek és gyártáshoz szükséges alapanyagok – ezek a leggyakoribb áruk, amelyek repülővel érkeznek a hazai cégekhez, vagy indulnak tőlük külföldre. Sok esetben a rendkívül drága termékek szállítása is gyorsabb és biztonságosabb repülővel. A hazai vállalatok legnagyobb része Kínából importál árut, de az export is jelentős mértékben jelen van.

2025. március 19. 14:55

A jövő konyhái és fürdőszobái: Innovációk a Las Vegas-i KBIS kiállításon

Nemrégiben került megrendezésre a világ egyik legjelentősebb konyha- és fürdőszoba kiállítása, a Las Vegas-i Kitchen and Bath Industry Show (KBIS). A lenyűgöző esemény izgalmas betekintést nyújtott a jövő konyháinak és fürdőszobáinak világába. Az innovatív bemutatók között szerepeltek távolról vezérelhető mosógépek, szervizasszisztensek, valamint olyan sütők, amelyek az elérhető alapanyagok alapján ajánlanak recepteket. Az LG is részt vett a kiállításon, ahol legújabb fejlesztéseit mutatta be.

2025. március 19. 12:40

A jövő technológiái 2025-ben: Az MI térnyerésétől az energiaipar átalakulásáig

A mesterséges intelligencia térnyerése radikálisan átalakította a világot, és 2024-ben kiemelkedő szerepet kapott. A technológia folyamatos fejlődése és növekvő népszerűsége várhatóan idén sem fog lassulni, sőt, számos más technológiai területet is jelentős mértékben befolyásolni fog, így például a robotikát, az ellátási láncokat és az energiaipari átalakulást is 2025-ben – derül ki a Capgemini TechnoVision kiadványából.

2025. március 19. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06