A holnap mérnökeit keresik az Engineering Newcomer versennyel
A nyolcadik éve megrendezésre kerülő Engineering Newcomer verseny a kezdő mérnököknek nyújt lehetőséget arra, hogy rangos díjat nyerjenek, bemutassák terveiket és pénzdíjat vigyenek haza.
Az Engineering Newcomer verseny alapítója, a szabványos gépelemek globális szakértőjének számító norelem megerősítette, hogy idén a zsűri a tervezési innováció; a technológiai előny és a piaci lehetőségek; a gépelemek használhatósága és a költségszempontok; a funkcionalitás és a kezelhetőség; nyerő kombinációjára, valamint a műszaki megvalósításra helyezik majd a hangsúlyt.
A CADENAS-szal, valamint a Fachschule für Technik, az MDESIGN, valamint két új résztvevő vállalat, a TENADO és a ZUKEN E3 által alkotott szövetségi együttműködési körrel karöltve megvalósított Engineering Newcomer díjra a világ minden részéről pályázhatnak mérnökök. Korábban olyan tervek vitték el a pálmát, mint az innovatív, könnyű és tartós Ina´lite termosztatikus generátor, amely hőt alakít tiszta villamos energiává; egy innovatív palacktöltő rendszer hobbi- és kézműves sörfőzdék számára; valamint egy kompakt elektromos hajtóműterv és prototípusgyártás, ami megnöveli a járókeretek biztonságát.
A fiatal tehetségek felkarolása, a képzés támogatása és a mérnöki ismeretek átadása vállalati filozófiánk szerves részét képezi - jelentette ki Marcus Schneck, a norelem ügyvezető igazgatója. - A verseny immár nyolcadik éve zajlik és évről évre bővül. Kiemelkedő és inspiráló pályaművek érkeznek a világ minden táján élő hallgatóktól. A készséghiányokat központba állítva befektetünk iparágunk jövőjébe, arra ösztönözve a fiatal tehetségeket, hogy mutassák be alkotásaikat, és mutassák meg a világnak, milyen izgalmas is tud lenni a mérnöki munka.
A Engineering Newcomer 2021 elismerés mellett az 1. hellyel 2000, a 2. hellyel 1000, a 3. hellyel pedig 500 euró pénzjutalom is jár. norelem emellett ingyenes szabványos gépelemekkel és kezelőelemekkel is támogatja a fiatal tehetségeket, amelyeket a jelenlegi és a jövőbeli projektekhez használhatnak fel.
A tavalyi versenyre számos hihetetlen pályamű érkezett. Mindazonáltal az első helyet a német, mönchengladbachi Berufskolleg für Technik und Medien hallgatói szerezték meg, akik egy emelő- és forgatóeszközt fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a kezelő számára, hogy fizikai erőfeszítés nélkül érje el a dobozokban tárolt árukat. Ez megkönnyíti az üzemeltető számára a bent tárolt alkatrészek elérését, különösen fogyatékossággal élő emberek számára - a komissiózást a munkaállomások váltása nélkül lehet lebonyolítani.
A versenyre egyetemek vagy műszaki főiskolák műszaki tudományágainak hallgatói pályázhatnak. A pályaműveket, beleértve a fényképeket, videókat vagy riportokat 2021. július 31-ig kell beadni. A nyertesek megnevezésére és a díjátadó ünnepségre az októberi stuttgarti Motek szakkiállításon kerül sor.
A jelentkezők online jelezhetik érdeklődésüket a https://norelem-academy.com/engineering-newcomer internetes oldalon.
Kapcsolódó cikkek
- Hasznos és gondoskodó robotokat fejlesztenének a lányok
- A világ legnagyobb középiskolai tehetségkutató versenyén magyar tizenévesek a legjobbak között
- Élőben követhető Magyarország legnagyobb informatikai versenyének díjkiosztó ünnepsége
- Sikeres tehetséggondozó verseny a műszaki középiskolákban
- Minden, amire egy egyszerű, automatizált pick-and-place géphez szükség lehet
- Az EIT Health Wild Card programja idén is várja a startupok jelentkezését
- Gépgyártás: A fényes jövő - a jövő szabványos gépelemei
- Keresik Magyarország hallgatói vállalkozóit
- Rekordmennyiségű szavazat érkezett az Ország Játéka versenyen
- Otthonról is bekapcsolódhatnak a diákok az ország legnagyobb informatikai versenyébe
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Nem csak technológia: így formálja át az AI a magyar ingatlanpiacot
A mesterséges intelligencia (AI) gazdasági hatása áll a Colliers legfrissebb magyarországi piackutatásának középpontjában, amelyet Tóth Kristóf, a Colliers Associate Director és Head of Research szakértője publikált. Az AI rövid idő alatt túllépett a feltörekvő technológia szerepén, és egyre inkább a vállalati működés átalakulását meghatározó strukturális tényezővé válik.
Helytakarékos tároló a nagy sebességű médiafolyamatokhoz
A QNAP Systems bejelentette a TS-h966TX-et, egy kompakt és megbízható 9 lemezes hibrid Thunderbolt 4-es 10 GbE-s NAS-t, amely a modern tartalomgyártási munkafolyamat felgyorsítására készült. Egyedülálló 5+4 hibrid meghajtós kialakításával a 9 lemezes TS-h966TX egyesíti a nagy kapacitású SATA HDD-k tárhelyét a nagy teljesítményű U.2 NVMe SSD-k gyorsaságával, segítve az alkotókat és a kis stúdiókat a költséghatékonyság és a gyors projektmegtérülés elérésében.
Nem csak tisztít: a mikroműanyagok mennyiségét is csökkenti az LG új mosógépe
Az LG Electronics (LG) új, Microplastic Care programmal felszerelt mosógépeivel akár 60 százalékkal is csökkenthető a műszálas ruhák mosásakor a vízbe kerülő mikroműanyagok mennyisége. A speciális dobmozgás a ruhák közötti súrlódás mérséklésével járul hozzá a mikroműanyag-kibocsátás csökkentéséhez.
Ahol autóval nem lehet, ott most kerékpárral mér az NMHH
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új mérési képességet alakított ki, amely lehetővé teszi, hogy kerékpárutakon és más, gépjárművel nehezen vagy egyáltalán nem megközelíthető útvonalakon is objektív adatok álljanak rendelkezésre a szélessávú mobil szolgáltatások elérhetőségéről és minőségéről.
253-ról 201 grammra: a Galaxy Z Fold karcsúsításának kulisszatitkai
Mióta a Samsung Electronics 2019-ben bemutatta az első, 276 grammos Galaxy Foldot, folyamatosan tökéletesíti a kihajtható készülékeket – generációról generációra fejlesztve a zsanér- és kijelzőkialakítást, a tartósságot, valamint a használhatóságot. Ahogy ezek a technológiák fejlődtek, a Samsung egy újabb kihívásra összpontosított: hogyan tehető egy nagy kijelzős kihajtható készülék könnyebben hordozhatóvá, anélkül, hogy elvesznének azok az élmények, amelyek egyedivé teszik ezt a kialakítást.

