200 milliárd forint értékben írt alá keretmegállapodásokat a Delta Systems Kft.

forrás: Prím Online, 2021. július 3. 14:43

Jelentős értékű keretmegállapodásokat írt alá a Delta Systems Kft. a Digitális Kormányzati Ügynökséggel. A Delta Technologies Nyrt. 100%-os tulajdonú leányvállalatát az összesen 200 milliárd forint értékű keretmegállapodások értelmében szerverek és tárolók, valamint ezekhez kapcsolódó szolgáltatások beszerzésével bízhatják meg.

A központosított informatikai közbeszerzések lebonyolításáért felelős Digitális Kormányzati Ügynökség pályázatán a Delta Systems Kft.-t szerverek és tárolók, valamint ezekhez kapcsolódó szolgáltatások beszerzésére irányuló közbeszerzés során nyertesként hirdették ki.

 

A beszerzés két részből áll, az első homogén, a második inhomogén szerverekre és tárolókra vonatkozik. A Delta Systems Kft.-t az 1. rész esetében konzorciumvezetőként, a 2. rész tekintetében az ajánlattevővel további közös ajánlattevőként indult a tenderen, amelynek keretösszege 120, valamint 80 milliárd forint. 

Egyik megállapodás sem kínál automatikusan megrendeléseket, a DKÜ által kiszolgált intézmények felmerülő igényeik alapján versenyeztetik újra a konkrét beszerzéseket a keretmegállapodásban szereplő szállítók között. Mindkét keretmegállapodás a lebonyolításáért felelős Digitális Kormányzati Ügynökséggel megkötött szerződés hatályba lépésétől számítva 42 hónapra jön létre. 

 

"Magyarország egyik vezető rendszerintegrátoraként újabb keretmegállapodást köthettünk a Digitális Kormányzati Ügynökséggel. A Delta Systems Kft. kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik az államigazgatás területén, úgy gondoljuk, a szakmai háttértudásunk lehetővé teszi, hogy magas minőségű szolgáltatást nyújthassunk az így létrejövő projektek kivitelezése során." – jelentette ki a keretmegállapodás kapcsán Vidra László, a Delta Systems Kft. ügyvezető igazgatója.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

15 ezren már elkezdték: így tanít MI-re a Gábor Dénes Egyetem

A Gábor Dénes Egyetem és az általa létrehozott GDE Mesterséges Intelligencia Tudásközpont (GDE-MIT) 2025. június 5-én, a Mesterséges Intelligencia Konferencián jelentette be új kezdeményezését: háromórás, díjmentesen elérhető online tananyagot készítettek a mesterséges intelligencia (MI) alapjairól, amelyet bárki szabadon elérhet a MIjövünk oldalon. Az indulás óta eltelt egy hónap alatt már több mint 15 ezren látogatták meg az oldalt, és közel háromezren sikeresen el is végezték a képzést.

2025. július 10. 16:30

„Okosabb nálam is” – Altman bejelentette: jön a GPT-5, és mindent visz

Már nem kérdés, hogy a mesterséges intelligencia új szintre lépett – Sam Altman, az OpenAI vezetője szerint a nyáron érkező GPT-5 nemcsak a jelenlegi riválisokat utasítja maga mögé, hanem minden eddiginél közelebb visz az általános mesterséges intelligencia (AGI) korszakához. Altman szerint az új rendszer már most képes felülmúlni saját fejlesztőjét intellektuális teljesítményben. 

2025. július 10. 08:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

IT-történelem: a hat ma is működő működő Apple‑1 egyike a Sotheby’s aukcióján

2025. július 9. 20:04

Nyár a képernyők előtt: hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

2025. július 9. 10:29

A jövő már itt van: mesterséges intelligencia a K&H befektetési döntései mögött

2025. július 8. 14:52

2030-ra minden harmadik otthoni netkapcsolat vezeték nélküli lehet

2025. július 2. 13:07