Európa összefogott: 4 millióan az újrahasznosításért
Az első ”ON THE GO” újrahasznosítási kampány az „Every Can Counts” szervezésében egyidejűleg 16 országban hívta fel a figyelmet az italos dobozok újrahasznosításának fontosságára, melynek aktualitását a Környezetvédelmi Világnap adta.
A kezdeményezés több mint 4 millió embert ért el Európában. Az aktivisták egyidőben 19 helyszínen, köztük Siófokon tűntek fel június első hétvégéjén. Színes táskáikkal járták a parkokat és a forgalmas városi tereket, hogy felhívják a figyelmet a hulladék helyes feldolgozásának fontosságára és ezáltal az örökös körforgásra a gazdaságban. A lelkes résztvevők egy online kérdőívet is kitölthettek, amelynek eredményeit a jövőben a köztereinket elöntő szemét elleni küzdelemben hasznosíthatunk.
Európa döntött: végtelenül újrahasznosítható csomagolást szeretnénk
Európa-szerte több mint nyolcezren töltötték ki azt a felmérést, amelyből kiderült, hogy a válaszadók 96 százaléka számára kiemelten fontos küldetés a környezet megóvása. Azonban csak a megkérdezettek 40 százaléka hasznosítja újra az italos dobozait amikor úton van, míg 60 százalékuk úgy véli, több szelektívgyűjtőre lenne szükség kültéren is. Arra a kérdésre, hogy melyek a kulcsfontosságú kritériumai a fenntarthatóbb csomagolásnak a többség úgy válaszolt: a termék készüljön 100 százalékban újrahasznosítható anyagból, legyen végtelenszer felhasználható, és hogy mindez Európán belül történjen. Az újrahasznosítási szokásokat felmérő online kérdőív kitöltése mellett a közösségi média követői kipróbálhattak egy játékos AR-filtert is az Instagramon.
A European Recycling Tour 2021 állomásai: Ausztria, Belgium, Csehország Franciaország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Montenegró, Hollandia, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Spanyolország és az Egyesült Királyság.
Európa szeme Siófokra szegeződött
Hazánkban a siófoki Aranypart adott otthont a European Recycling Tour 2021-nek. A város örömmel biztosított helyszínt az eseménysorozat magyarországi állomásának, hiszen Siófoknak kiemelten fontos a fenntarthatóság, azon belül pedig a fenntartható turizmus népszerűsítése, hiszen a nyári melegben a turisták rengeteg aludobozos terméket fogyasztanak el.
Siófokon már egy nappal a nemzetközi indulás előtt, június 4-én kezdetét vette a színes hátizsákos aktivisták ténykedése, akik a hétvége során ellepték a „Nyár Fővárosának” legismertebb strandját, hogy felhívják a járókelők és a strandolók figyelmét az alu-italosdobozok újrahasznosításának fontosságára. A vízparton hat, nemzetközileg is jegyzett kortárs magyar művész aludoboz-inspirálta installációit is megtekinthették az arra járók. Szabó Ágnes, Verebics Ágnes, Void, Orosz Richárd, Balogh Attila és Németh Zoltán, MNU alkotásai nagyon népszerűek voltak a siófokiak körében.
„Az alumínium dobozok megfelelnek minden, fenntartható csomagolással kapcsolatos követelménynek, amire a kutatásban résztvevők is felhívták a figyelmet. Az is világos azonban, hogy nagyobb odafigyelésre van szükség minden részről ahhoz, hogy útközben is a megfelelő gyűjtőbe kerüljenek az aludobozok” – mondta David Van Heuverswyn, az Every Can Counts Europe igazgatója. „Ez a látványos akció Európa-szerte sikeresen közvetítette azt az üzenetet, hogy közösen képesek vagyunk megvalósítani egy valóban körforgáson alapuló gazdaságot. És ha el akarjunk érni a célunkat, hogy 100 százalékos legyen az újrahasznosítás egész Európában, akkor mindenkire szükség lesz, a fém csomagolóipartól, a nemzetközi döntéshozókon és a helyi hatóságon át a márkákig és fogyasztókig” – tette hozzá.
Addig is, #KeepTheCycleGoing azzal, hogy mindig a megfelelő gyűjtőbe tesszük a fém hulladékot!
Kapcsolódó cikkek
- Energiamegtakarítással törhetne Budapest az élre
- Aláírta első fenntarthatósághoz kötött hitelszerződését a Raben Group
- Az Oracle vállalta, hogy 2025-re világszerte megújuló energiára vált
- Így csökkenthetik CO2-kibocsátásukat a vállalatok
- Az élénkülő verseny miatt gyors ütemben terjed az automatizáció és a fenntartható gyártás
- A digitális és a fenntarthatósági befektetések munkahelyek millióival bővíthetik az európai gazdaságot 2030-ig
- A világ legnagyobb üzleti hálózatát hozza létre az SAP
- SpaceLogic-kal lehetnek zöldek és intelligensek a jövő épületei
- Hadat üzent a CO2-kibocsátásnak a Schneider Electric
- Beszáll a Föld Órája akcióba a Schneider Electric
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.