Kilőtt az építőipar, most kell észnél lenni
Az építőipar termelése az idei első félévben 7,3 százalékkal emelkedett, júniusban pedig több mint a negyedével, 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)*. Az iparági szereplők arra számítanak, hogy a szektor az év végéig elérheti járvány előtti, 4500 milliárd forintos termelési értéket. A száguldás azonban veszélyekkel is jár, a fejlődést számos tényező, köztük a szakképzett munkaerő hiánya, az alapanyagok drágulása, a hatékonyságot növelő beruházások elmaradása fékezheti. Az építőipari folyamatok digitalizációja mindhárom problémakörben enyhítheti a gondokat.
A 350 ezer dolgozót foglalkoztató hazai építőipar rendelésállománya a legfrissebb statisztikák szerint folyamatosan bővül: az épületekre megkötött szerződések volumene júniusban 32, az egyéb építményeké 14,3 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi értékekhez viszonyítva, az építőipari vállalkozások pedig ötödével több megállapodást írtak alá, mint a megelőző év azonos időszakában. A növekedést az állami lakástámogatási, felújítási programok mellett az infrastrukturális, valamint az ipari beruházások pörgetik.
A fékező tényezők
A szakképzett munkaerő hiánya és a hatékonyságot növelő beruházások elmaradása évek óta sújtja az ágazatot, ehhez társul az alapanyagárak elmúlt hónapokban tapasztalt elszabadulása, ami az építőipar termelői áraiban is érezteti hatását. A második negyedévben a KSH 9 százalékot meghaladó növekedést mért az előző év azonos időszakához képest. Az alapanyagok hiánya ráadásul csúszásokat, sok esetben a tervezett beruházások elhalasztását eredményezheti.
„Ma már számos olyan építőipari szoftver elérhető Magyarországon is, amelyek segítségével azonnal lehet reagálni a váratlan eseményekre, például akkor, ha a drasztikus alapanyagár-emelkedés, a szállítási nehézségek miatt módosítani kell az eredeti terveken. A projektek szereplői között folyamatos és közvetlen információcserét biztosító digitális megoldásoknak köszönhetően a kivitelezők a rendelkezésükre álló munkaerővel is hatékonyabban tudnak gazdálkodni, amivel időt és pénzt takarítanak meg. Csökkentik a csúszások esélyét, a hibajavítás felgyorsításával pedig folyamatosan biztosítják az elvégzett munkák megfelelő minőségét” – mondja Simon Szilárd, a PlanRadar építőipari, épületüzemeltetési szoftvert fejlesztő és forgalmazó bécsi központú cég magyarországi részlegének vezetője, hozzátéve, hogy a digitalizáció az árrobbanás miatt szükségessé váló szerződésmódosítási egyeztetéseket is felgyorsíthatja, hiszen minden adat azonnal elérhető.
Vadnyugati állapotok
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kiemelten kezeli az építőanyagok drágulását, a hatóság elnöke szerint a beérkező panaszok a vevők és építkezők kiszolgáltatottságáról szólnak, „vadnyugati” állapotokról tanúskodnak. Rigó Csaba Balázs a GVH közleményében** elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyes tüzépek nem tüntetik fel átláthatóan a listaáraikat, miközben a teljes vételárat előre elkérik, ráadásul készpénzben. A vevői reklamáció lehetősége minimális, a minőségi kifogásokat nem jól kezelik, a hibás termékek cseréje ellehetetlenült. Sürgős beavatkozásokra van szükség.
A vadnyugati állapotok felszámolására a hazai építőiparban nincs annyi idő, mint a Vadnyugat megszelídítésére volt. De van rá egy Nyugaton már jól bevált módszer, a digitalizáció.
______________
* Forrás: A KSH jelentése https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/epi/epi2106.html
** Forrás: A Gazdasági Versenyhivatal közleménye https://gvh.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2021-es-sajtokozlemenyek/az-epitoipari-dragulas-megfekezese-minden-szinten-prioritas
Kapcsolódó cikkek
- A logisztika digitalizációja a fejlett adatkezelésen alapul
- Együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a V4 Smart Platform hazai iparági partnerei
- A Telekom digitalizációs kampányait díjazta a legrangosabb nemzetközi PR-verseny
- Rossz számlával bukhatjuk az otthonfelújítási támogatást
- Az ISG a Fujitsu három digitalizációs esettanulmányának is kiemelkedő minősítést adott
- Az automatizált gyártás lendíti tovább a gyógyszeripar digitalizációját
- Még idén bevezethetik az elektronikus fuvarlevelet Magyarországon
- Te szeretnéd, hogy az avatárod melózzon helyetted?
- Világszínvonalú egyetemi képzést támogat a Vodafone
- Az ügyfélélmény uralja a bankszektor digitalizációját
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.
Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.
A Kyndryl Magyarország elnyerte a 2024-es Great Place To Work minősítést
A Kyndryl, a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója büszkén jelenti be, hogy Magyarországon elnyerte a Great Place To Work minősítést. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.