Tovább bővíti fejlesztési bázisát a Széchenyi István Egyetem a ZalaZONE-on

forrás: Prím Online, 2021. szeptember 12. 12:10

Járműipari kutatásokat segítő eszközökkel, berendezésekkel, illetve új inkubációs épülettel is bővül a győri Széchenyi István Egyetem ZalaZONE-on meglévő fejlesztési infrastruktúrája, tovább erősítve az intézmény zalaegerszegi jelenlétét. 

A Széchenyi István Egyetem célja, hogy nemzetközi színvonalú környezetet teremtsen az oktatáshoz, a kutatáshoz, hozzájárulva a térség versenyképességének növeléséhez. Ezt szolgálja az a 4 milliárd forint európai uniós forrásból a ZalaZONE-on megvalósuló infrastruktúrafejlesztés is, amelynek része az autonóm járművekkel és mobilitási rendszerekkel, illetve más járműipari területekkel kapcsolatos kutatásokat segítő eszközök, berendezések beszerzése és az ehhez kapcsolódó humánerőforrás-bővítés.

 

A ZalaZONE Európa egyik legkorszerűbb tesztpályája. (Fotó: Széchenyi István Egyetem) 

 

„A projekt keretében a tesztpálya mellett megvalósul egy inkubációs épület is, benne startup központtal, mintaműhellyel, segítve a gyakorlati készségek erősítését, a hallgatók és a cégek együttműködését. A kivitelezés még szeptemberben megkezdődik. Az egyetem zalaegerszegi járműipari kutatócsoportjában jelenleg már közel tízen dolgoznak, míg a ZalaZONE kutatási központban tevékenykedő csaknem száz gyakornok hallgató közel fele széchenyis. A zalaegerszegi kutatás-fejlesztési tevékenységet támogatja, hogy a győri egyetem szervezeti egységeinek, kutatóinak igen jelentős óraszámban hozzáférésük van Európa egyik legkorszerűbb tesztpályájához” – fejtette ki Háry András, a ZalaZONE Science Park Kft. ügyvezető igazgatója.

 

„A zalaegerszegi fejlesztés kiemelten fontos a Széchenyi István Egyetem számára. A modellváltásnak köszönhetően intézményünknek a korábbinál jóval nagyobb tere nyílik arra, hogy éljen az innovációs és üzleti, vállalkozási lehetőségekkel. Ezt a szemléletet, kultúrát hallgatóink és oktatóink-kutatóink a legmodernebb technológiával és környezetben sajátíthatják el és erősíthetik a ZalaZONE-on megvalósuló beruházások révén” – jelentette ki Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke.

 

A Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának önvezető autója a ZalaZONE tesztpályáján. (Fotó: Széchenyi István Egyetem) 

 

„A ZalaZONE újabb és újabb beruházásokat vonz, aminek nemcsak az ipar, hanem a képzések erősödését is köszönhetjük. Hatása a szakképző intézményektől az egyetemi oktatásig minden szinten érezhető. A győri egyetemmel való együttműködés azt jelenti a Zalaegerszeg számára, hogy a város rendkívül fontos pozíciót tölt majd be a gazdaságfejlesztésben, a kutatás-fejlesztésben és az innovációban az elkövetkező években” – mondta el Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Zöldebb, okosabb, elérhetőbb: A Xiaomi 2024-es ESG jelentése

A Xiaomi Corporation (a továbbiakban „Xiaomi” vagy „Vállalatcsoport”), a világ egyik vezető fogyasztói elektronikai és okoseszközöket gyártó vállalata, bemutatta hetedik éves környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) jelentését. 

2025. április 29. 16:39

Légcsatornás hűtés-fűtés: a jövő energiatakarékos otthonainak kulcsa

Az épületgépészet és klímatechnika egyik legkorszerűbb és egyre népszerűbb megoldása a légcsatornás hűtő-fűtő rendszer. Ezek a rendszerek nemcsak az év minden időszakában biztosítják az ideális hőmérsékletet, hanem energiatakarékos működésük révén jelentős költségmegtakarítást is nyújthatnak.

2025. április 29. 09:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43