Megvan a HTE Fekete László-díj nyertese

forrás: Prím Online, 2021. november 3. 14:58

Második alkalommal hirdették meg a HTE Fekete László-díjat, amelynek főnyereményéért – az impozáns szakmai elismerésért és az 1.000.000 Ft-os jutalomért – számos pályamunka versengett. A zsűri Soós Gábort, a Magyar Telekom M2M and Campus Development Product Ownerének innovációs tevékenységét találta legméltóbbnak a díjhoz, az ünnepélyes díjátadóra a HTE Infokom 2021 konferencia záróakkordjaként kerül sor. Gábor a kisebb, de megbízható mobilhálózatok ipari létjogosultságát ismerte fel, és intenzív kutatásai, számos mérése és modellezése meghozta a várt eredményt: sikeres Campus network megoldását mostanra több cég és nemzetközi vállalat alkalmazza.

Fekete László

A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) és az ICT szakma jeles képviselői hozták létre a HTE Fekete László-díjat a hazai távközlés és informatikai szegmens meghatározó személyiségének emlékére. Fekete László évtizedeken át volt fontos szereplője a hazai infokommunikációs közösségnek: nevéhez kötődik többek között a WAP és ezzel gyakorlatilag a mobilinternet megvalósítása Magyarországon, az IPTV bevezetése kábeltévé hálózaton vagy a mobiltévé. A szakember tiszteletére meghirdetett díjkiírás számos 21. századi innovátort ihletett meg idén is. A bírálók a pályázók szakmai teljesítményét, fiatal fejlesztők felé mutatott motivációs "erejét", valamint az összetett fejlesztői-alkotói-megvalósítói képességeket értékelték. Az első helyezett Soós Gábor, a Magyar Telekom Nyrt. szakembere, aki a HTE Infokom 2021 konferencián részesül ünnepélyes elismerésben, november 4-én csütörtökön.

 

Soós Gábor

– Nagyon büszke vagyok rá, hogy idén én nyerhettem el a HTE Fekete László-díj pályázat első helyét. Rendkívül megtisztelő, hogy egy ilyen neves szakértőhöz hasonlítanak, és érdemesnek találtak a díjra. Meg is vagyok illetődve, hogy milyen komoly elismeréssel és szakmai ismertséggel jár ez. Új lépésként élem meg, erőt ad, és azt gondolom, hogy ez egy újabb fejezete az innovációmnak, hiszen így szélesebb körben terjed el a Campus network, mint fontos szolgáltatás – mondta el Soós Gábor. 

 

Gábor gyermekkora óta rajong a kísérletezésért, gimnazistaként fizikaversenyt is nyert csapatával, amely mára végképp meghozta gyümölcsét. Innovátorként felismerte, hogy az ipar igényt tartana kisebb, de megbízható mobilhálózatokra. Újdonságként pedig élő hálózatban végzett pontos előkészítő méréseket, amelyekkel meg tudta határozni az ipari eszközök részletes adatátviteli sajátosságait. Kutatói tevékenysége rámutatott, hogy a jelenlegi 4G és 5G forgalmak nagy része modellezhető, és optimalizált virtuális hálózati megoldásokkal minden igény kiszolgálható. Innovációját számos helyen és megoldással tudja alkalmazni ipari környezetben, nemzetközi szinten (Daimler, BMW, KUKA Robotics, Siemens Evosoft stb.). A megoldásokról és további elképzeléseiről bővebben a HTE Infokom nagyrendezvényén beszél majd.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Női példaképek a digitális gazdaságban

Harmadik alkalommal díjazták a 40 év feletti női példaképeket a digitális gazdaság területén, a pályázatot az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) hirdette meg. A díjra gazdasági társaságok és különböző szervezetek jelölték azokat a női kollégáikat, akik kiemelkedő eredményeikkel és munkásságukkal hozzájárulnak a digitális gazdaság és technológia fejlődéséhez. Ezzel nemcsak az ő tevékenységüket ismerik el, hanem azt is, hogy példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generáció számára, és bemutathatják a 40 év feletti női munkavállalók értékeit és lehetőségeit. Az "Inspiráló női vezetők" kategóriában Rakó Ágnes, a KPMG tanácsadási üzletágának társvezetője nyerte el a díjat.

2025. március 15. 12:07

Új pályázati lehetőségek a televíziós műsorkészítők számára

A Médiatanács március 11-i döntésének eredményeként ismét elérhetővé válik a pályázati lehetőség a televíziós műsorkészítők számára. Az ülés során a testület egy médiaszolgáltatót bírságolt meg burkolt kereskedelmi közlemény közzététele miatt, és további eljárásokat indított médiafelügyeleti hatáskörében. Az NMHH egy külföldi társhatóságtól is kedvező választ kapott egy műsorszám korhatár-besorolásával kapcsolatos jelzésére.

2025. március 13. 19:35

Digitális fejlődés az iCentre segítségével – Pályázat általános- és középiskoláknak

Indul az iSkola pályázat, amelynek keretében egy iskolai intézmény nettó 2 000 000 forint értékben kaphat oktatási célra felhasználható termékeket és szolgáltatásokat az iCentre kínálatából.

2025. március 11. 17:27

Rekordszámú nevezés és kreatív megoldások az „Az Év Honlapja 2024” versenyén

A 2024-es „Az Év Honlapja” pályázatot rekord számú nevezés, innováció, technológiai újítások és kreativitás jellemezték. Az esemény immár 23. alkalommal emelte ki a digitális marketing legjobbjait. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 329 pályázat érkezett, melyek közül a szakmai zsűri 90-et díjazott 30 kategóriában. Az „Az Év Honlapja Abszolút Díjat” idén a „Sound of Mátra” projekt nyerte el, míg az Internet Kultúra Fővárosa díjat ismét Debrecen Megyei Jogú város kapta.

2025. március 6. 07:45

Már lehet jelentkezni a Deloitte Private mentorprogramjára

Elindult a jelentkezés a 2025-ös Best Managed Companies (Kiválóan vezetett vállalatok) programra, amelyet már negyedik alkalommal hirdettek meg Magyarországon a Deloitte Private globális üzleti mentorprogramja keretében. A program célja, hogy elismerje és támogassa a hazai magántulajdonú, kiváló teljesítményt nyújtó vállalatokat.

2025. március 3. 21:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59