Harmincadszor ismerik el a legkiválóbb innovációs teljesítményeket
„Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai partnerségével és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) főtámogatásával 2021-ben is meghirdetik a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot. A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) hagyományos kiírása harmincadik alkalommal indul útjára a most megkezdődő nevezési szakasszal. Az új termékkel, eljárással vagy szolgáltatással jelentős üzleti sikert elért vállalkozások, szervezetek jelentkezéseit 2022. február 2-ig várják” – jelentette be Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese.
A Magyar Innovációs Szövetség közel három évtizede minden évben odaítéli az Innovációs Nagydíjat. A pályaművek magas színvonalát mutatja, hogy a beérkezett több mint 1300 nevezés közel 90 százaléka a kiötlői számára bevételt termelő, alkalmazói dolgát jelentősen megkönnyítő újdonságként a gyakorlatban hasznosult. A legjobbak közül 227-en kaptak különböző innovációs díjakat, ők alkotják a hazai innováció „elitjét”, a Magyar Innovációs Klubot.
Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke kifejtette: „A Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által vezetett bírálóbizottság az innováció eredetisége, újszerűsége, műszaki, gazdasági előnyei és társadalmi hasznossága mellett az innováció révén elért árbevételt, nyereséget veszi figyelembe, és mindezek alapján titkos szavazással választja ki a legkiemelkedőbb innovációs teljesítményeket.” Hozzátette, hogy a 2021. évi kiírás részletei megtalálhatók a Magyar Innovációs Szövetség honlapján.
Schanda Tamás hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság fenntartható növekedését, versenyképességének tartós megerősítését a magas hozzáadott érték, a piacképes termékekbe forgatott magyar ötletek biztosítják. Magyarország tavaly rekordmennyiségű forrást fordított kutatás-fejlesztésre és innovációra. A kormány a ráfordítások növelése mellett az intézményrendszer és kutatási eszközök korszerűsítésével, a kutatói életpálya célzott támogatásával ösztönzi még jobb innovációs teljesítményre a hazai cégeket és egyetemeket.
A miniszterhelyettes kiemelte: a járványhelyzet minden eddiginél nyomatékosabban figyelmeztetett az innováció, és különösen az egészségipari fejlesztések fontosságára. Emlékeztetett, hogy az elmúlt években a gyógyítást, megelőzést segítő termékeket találtak méltónak az Innovációs Nagydíjra. Tavaly a Richter Gedeon Nyrt. csontritkulást eredményesen kezelő világújdonsága, 2019-ben a szövettani diagnosztika területén óriási előrelépést hozó, digitális Pannoramic termékcsalád érdemelte ki az elismerést.
A jövő tavaszra tervezett ünnepélyes átadáson kiosztják az ITM Ipari Innovációs Díját és Informatikai Innovációs Díját, az NKFIH „Alapkutatástól a piacig˝ Innovációs Díját, az Agrárminisztérium Agrár Innovációs Díját és Környezetvédelmi Innovációs Díját, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a MISZ Startup Innovációs Díjait is. A Magyar Innovációs Nagydíj mellé 1 millió forint, a további kategóriákban pedig 300-500 ezer forint pénzjutalom jár.
Kapcsolódó cikkek
- Közeleg a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny beadási határideje
- Önfertőtlenítő padlóburkolat nyerte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara díját
- A Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat díjazottjai
- Közeleg a 29. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat beadási határideje
- Száz többletpont jár az innovációs verseny dobogósainak
- Ismét lehet pályázni a Magyar Innovációs Nagydíjra
- Újra lehet pályázni az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre
- A 2019. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázat Innovációs díjasai
- Lezárult a 28. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat nevezése
- Közeleg a 28. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat beadási határideje
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Reflektorfényben a fenntarthatóság: Indul a Green Awards 2025
Elindult Magyarország egyik legnevesebb fenntarthatósági pályázata, a Green Awards, amelyet a Portfolió és a Green Cloud közösen szerveznek. A Green Awards powered by Green Cloud pályázat idén már negyedik alkalommal nyitja meg kapuit azok előtt a vállalatok előtt, akik kiemelkedő zöld megoldásaikkal formálják a jövőt.
Három győztest is avattak az IAB Hungary 2024-es szakdolgozatversenyén
Az IAB Hungary március 28-án hirdette ki a 2024-es Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről pályázat nyerteseit, akik a konzulenseikkel együtt átvehették díjaikat. A versenyt, amelyet az Atmedia, a GroupM és az OMD támogattak, a Duna Towerben, az Omnicom Media Group székházában rendezték meg.
Női példaképek a digitális gazdaságban
Harmadik alkalommal díjazták a 40 év feletti női példaképeket a digitális gazdaság területén, a pályázatot az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) hirdette meg. A díjra gazdasági társaságok és különböző szervezetek jelölték azokat a női kollégáikat, akik kiemelkedő eredményeikkel és munkásságukkal hozzájárulnak a digitális gazdaság és technológia fejlődéséhez. Ezzel nemcsak az ő tevékenységüket ismerik el, hanem azt is, hogy példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generáció számára, és bemutathatják a 40 év feletti női munkavállalók értékeit és lehetőségeit. Az "Inspiráló női vezetők" kategóriában Rakó Ágnes, a KPMG tanácsadási üzletágának társvezetője nyerte el a díjat.
Új pályázati lehetőségek a televíziós műsorkészítők számára
A Médiatanács március 11-i döntésének eredményeként ismét elérhetővé válik a pályázati lehetőség a televíziós műsorkészítők számára. Az ülés során a testület egy médiaszolgáltatót bírságolt meg burkolt kereskedelmi közlemény közzététele miatt, és további eljárásokat indított médiafelügyeleti hatáskörében. Az NMHH egy külföldi társhatóságtól is kedvező választ kapott egy műsorszám korhatár-besorolásával kapcsolatos jelzésére.
Digitális fejlődés az iCentre segítségével – Pályázat általános- és középiskoláknak
Indul az iSkola pályázat, amelynek keretében egy iskolai intézmény nettó 2 000 000 forint értékben kaphat oktatási célra felhasználható termékeket és szolgáltatásokat az iCentre kínálatából.