Ne féljünk a robotoktól!

forrás: Prím Online, 2021. december 7. 11:13

Komoly előnyt jelent, ha az egyszerű és repetitív feladatokat átadhatjuk a gépeknek, legyen szó privát vagy üzleti feladatokról, hogy érdekesebb és hasznos dolgokkal foglalkozhassunk. A Gartner becslése szerint például egy vállalat pénzügyi osztálya akár 25 ezer munkaórát is megspórolhat szoftverrobotok használatával. Természetesen akad, akit elrettent egy ilyen jövőkép, vagy attól tart, hogy túl bonyolult lesz a sok gépet vezérelni. A Micro Focus szakértői szerint azonban lépésről lépésre haladva nem okoz problémát az átállás: a vállalatok egyszerűen bevezethetik a szoftverrobotokat kisebb projektek keretein belül, majd fokozaton kiterjeszthetik őket minden olyan feladatkörre, ahol szükség van rájuk.

Futurisztikusnak és akár ijesztőnek is tűnhet az a jövő, amelyben minden kisebb és nagyobb feladatot gépek végeznek. Pedig a világ egyértelműen efelé halad, hiszen a robotok számos előnyt kínálnak: nem fáradnak el, folyamatosan tudnak dolgozni, tökéletesen tűrik a monotóniát és nem hibáznak. A megfelelő megközelítéssel és fokozatos bevezetéssel könnyen integrálhatjuk az életünkbe ezeket a viszonylag újnak és ismeretlennek számító technológiákat.

 

 

Egyet előre

A Micro Focus szakértőinek megfigyelései szerint akár már kicsiben is érdemes belevágni, és onnan apránként haladni tovább. A legtöbben például nem egy okosotthonnal kezdjük a gépesítést a privát életünkben, ahol egyszerre rengeteg különféle eszközt kell vezérelni, és egy kisebb vagyonba kerülnek a berendezések. De azt egyre nagyobb arányban megtapasztalhatjuk, milyen kellemes, ha a mosogatást vagy a porszívózást egy okoseszközre bízhatjuk, és az így megspórolt időt kellemesebb dolgokkal tölthetjük.

 

Hasonló érvényes a vállalatoknál az irodai munkák során használt szoftverrobotok esetében is, amelyek képesek megfigyelni és leutánozni az emberek által végzett munkát. A Micro Focus szakértőinek tapasztalatai szerint azok a cégek tudják sikerrel alkalmazni a szoftverrobotokat, amelyek a megfelelő folyamatokat választják ki, és alaposan felmérik a helyzetet a robotizálás előtt. Majd néhány folyamat és szolgáltatás automatizálásával kezdenek, később pedig ezeket skálázzák tovább. 

 

Mindezek megvalósításában hatékony segítséget nyújt a szervezeteknek a Micro Focus Robotic Process Automation, amely egyszerűen bevezethető bármilyen vállalati IT-infrastruktúrában. Az eszközzel négy lépésben, könnyedén automatizálhatók a folyamatok. Először a „Recorder” összetevő rögzíti az emberi aktivitásokat, amelyeket az alkalmazottak végeznek a számítógépen a különféle felületeken. Majd a „Designer” kifejleszti az automatizált munkafolyamatokat, és megkeresi az esetleges hibákat a működésben. Ha ez megtörtént, az „Orchestrator” kezeli, futtatja és monitorozza a folyamatokat, illetve összehangolja az egyes robotok tevékenységét. Maguk a „Robotok” pedig interakcióba lépnek az alkalmazásokkal és adatokkal, és elvégzik a konkrét feladatokat.

 

 

 

A megoldás ezenkívül vállalati szintű biztonságot nyújt, mivel lehetővé teszi a jelszavak titkosítását és a kiemelt jogosultságokkal rendelkező fiókok erősebb felügyeletét, illetve az egyes robotok tevékenységét is részletesen naplózza.

 

Szorgos gépünk győzni fog

A Micro Focus megoldásán keresztül egyre több területen használják a cégek a szoftverrobotokat, amelyek ügyfélszolgálati feladatokat látnak el, megrendeléseket kezelnek és teljesítenek, besegítenek a HR-, a pénzügyi és a sales osztályokon, támogatják a compliance előírások betartását és ellenőrzését, bérszámfejtési folyamatokban vesznek részt, folyamatosan figyelik a versenytársak tevékenységeit, termékkatalógusokat töltenek fel és frissítenek, illetve kezelik az ügyfelek vagy adott esetben páciensek adatait.

 

Az egyre növekvő népszerűség érthető, hiszen a szoftverrobotok használata számos előnnyel jár. A Gartner becslése szerint a pénzügyi részlegek akár 25.000 munkaórát is megspórolhatnak éves szinten a szoftverrobotok segítségével. Egy, a Micro Focus által támogatott felmérés eredményei alapján pedig az ügyfelek döntő többsége úgy látja, hogy a szoftverrobotoknak köszönhetően gyorsabbá válnak a folyamatok, csökken a hibák száma és a költségek, továbbá az alkalmazottak is hatékonyabban tudnak dolgozni. Több szervezet azt is az előnyök között említette, hogy jobb kiszolgálást nyújthatnak vásárlóiknak és alkalmazottaiknak, nagyobb biztonságot tudnak garantálni, könnyebben betartják a megfelelőségi szabályozásokat, és több idejük jut arra, hogy stratégiai projektekkel foglalkozzanak.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

Exkluzív budapesti esemény keretében mutatták be a hazai szakmai közönségnek május 23-án, az Everguest Intelligence-t. A mesterséges intelligencia a szemünk előtt alakítja át és forgatja fel a turizmus és a vendéglátás mindennapjait. Az Everguest legújabb fejlesztése pedig már a piaci bevezetése előtt jelentős figyelmet kapott, mostanra pedig már több mint 250 szálláshely iratkozott fel a várólistára. Azóta a szoftvert már nemzetközi környezetben, Bécsben, Barcelonában és Amszterdamban is bemutatták, mindenhol kitörő sikert aratva. Az eseményen szó esett az AI emberi vonatkozásairól is.

2024. május 27. 17:30

Magyarországon lép az európai piacra a díjnyertes amerikai felhőszolgáltató

Magyarországon és Romániában terjeszkedik az Intuitive.Cloud, amely a térség diverz és tapasztalt tehetségbázisát veszi célba, hogy továbbra is csúcsminőségű szolgáltatásokat nyújthasson ügyfeleinek. A felhőszolgáltató a következő egy évben több, mint 10 pozíciót tervez nyitni és 200 IT-szakembert venne fel a toborzással foglalkozó Hays segítségével, ezzel pedig életjeleket mutathat az utóbbi időszakban visszaeső IT-piac. 

2024. május 27. 15:56

Eredményes évet zárt a CETIN Hungary

A CETIN Hungary Zrt. sikerrel zárta harmadik teljes üzleti évét. A független, integrált távközlési infrastruktúraszolgáltató beruházásait, árbevételét és nyereségét is jelentősen növelte. A vállalat idén közel 23 milliárd forintot tervez hálózatfejlesztési beruházásokra fordítani.

2024. május 27. 14:28

Sebészeti robot segíti a Széchenyi-egyetem kutatásait és a győri kórház gyógyító munkáját

Az egészségügyi kutatás-fejlesztéseket és közvetlenül a betegeket szolgálja a győri Széchenyi István Egyetem által a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházzal stratégiai együttműködésben vásárolt, hivatalosan május 25-én bemutatott sebészeti robot. A modern eszközzel már csaknem száz műtétet végeztek a kórház orvosai, s az eddigi tapasztalatok szerint csökkent a páciensek beavatkozások utáni fájdalma, felépülésük pedig gyorsabbá vált.

2024. május 27. 12:59

Az ABB bemutatja „Kőbe zárt zene” sorozatának legújabb részét

Az észak-európai faházakról elsőre egy fjord partján álló színes halászkunyhó vagy egy tóra néző erdei faház juthat az ember eszébe. A svédországi Skellefteå-ban épült Sara Kulturális Központ egy hipermodern technológiával felszerelt, 20 emeletes felhőkarcoló, amely új fenntarthatósági szinteket megcélzó, innovatív megoldásokra épít, ugyanakkor alapjaiban egy faszerkezetes toronyház.

2024. május 27. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17