K&H: láthatatlan motort kaphat a magyar gazdaság

forrás: Prím Online, 2021. december 22. 15:31

A kérdés csak az, hogy mikor és milyen mértékben terjed el az üzleti világban a mesterséges intelligencia (MI). A vállalkozásoknak ezen a téren bátrabbnak kell lenniük, mert az MI-vel javíthatnának a hatékonyságukon, nyereségesebbé válhatnának, amihez viszont nagyobb elszántságra lenne szükség. Jelenleg a magyar cégek 80-90 százaléka még hosszútávon sem számol a MI-val üzleti sikerei érdekében.

A következő időszak részben a mesterséges intelligenciáé lesz, 2030-ig a mindennapi életben egyre több területén kerülhet elő - áll a K&H jövőkutatásában, amely szerint jóval elszántabbak, bátrabbak lehetnének ezen a téren a magyar szereplők.

 

Nem elvesz, hanem hozzátesz

A mesterséges intelligencia a munkatársakkal együttműködve az időigényes, azonban könnyen automatizálható feladatokat vehetik át a jövőben. “Ez nem jelenti azt, hogy érkeznek a páncélos robotok, mint egy sci-fiben és elveszik az emberek állásait, ezt követően pedig az életüket. Inkább az ellenkezője, a mesterséges intelligencia alkalmazása lehetővé teszi majd számunkra a kreatív, felszabadult munkavégzést, hiszen a repetitív műveletektől megszabadulhatunk. A szellemileg inspirálóbb, kielégítőbb munka mellett több szabadidőt is hozhat az új felállás” - mondta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője. Hozzátette: “Emellett a megtakarításoknál is osztottunk lapot az MI-nek. Az anyabank, a KBC és a K&H is kínál már olyan befektetési alapot, amelynél az adatelemzést a mesterséges intelligencia végzi, az eszközallokációját és eszközosztályait általuk vezérelt modellek segítségével határozzuk meg, s így a portfóliómenedzserek megszabadulnak az adatok hosszas elemzésétől, s végeredményben erősebb hozammal kecsegtető befektetési döntéseket hozhatnak.”

 

 

A következő évtized startjáig a mesterséges intelligencia többek között

  •     szélesebb körben kaphat teret a pénzügyi szektorban;
  •     olyan mindennapos területen is szerepet kaphat, mint az élő beszéd fordítása, így szinte bárki bármilyen nyelven beszélhet másokkal a robottolmácsok segítségével;
  •     a gépek tanulásában, tanításában eredményezhet szintlépést.

 

Nagyobb elszántság

A magyar vállalatok egyelőre nem kérnek az MI-ből a K&H innovációs indexe szerint. A második félévben a megkérdezett cégek 80-90 százaléka “hallani sem akar” róla, és csak kevesebb mint 15 százalékuk használt valamilyen MI-re épülő megoldást. Németh Balázs szerint elszántabbnak, nyitottabbnak kellene lenniük a társaságoknak, mert bár lehet idegenkedni az MI-től, az biztos, hogy hogy nem tűnik el az életünkből, sőt... “A gazdaság láthatatlan motorjává válhat az MI a mostani kilátások alapján, hiszen az élet minden területére be fog gyűrűzni” - fogalmazott a szakember.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Zöldenergiával a jövő felé: A Bosch fenntarthatósági megoldásai

A környezetvédelem és a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb és legbonyolultabb kihívása, amelyhez még sokat kell tanulnunk. A téma különösen égetővé vált, ahogy egyre inkább szembesülünk a problémák valóságával. Mennyire súlyos a helyzet valójában? Vajon tehetünk valamit a környezetpusztítással szemben? Milyen szerepük van a vállalatoknak, és milyen megoldásokat kínálnak az innovatív technológiák? A Bosch Magyarország Podcast legújabb epizódja számos elgondolkodtató ténnyel és megoldási lehetőséggel várja a hallgatókat, belemerülve a fenntarthatóság rejtett dimenzióiba.

2025. február 13. 14:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54