A mesterséges intelligencia és blokklánc technológia pörgetheti fel a klímavédelmet
Hogyan segítheti a mesterséges intelligencia, az esővízgyűjtés és a közlekedési rendszerek gyökeres átalakítása a károsanyag-kibocsátás csökkentését – a többi között ez is kiderül a világ legfenntarthatóbb vállalatának választott Schneider Electric és a CNBC Catalyst új elemzéséből. A több esettanulmányt is bemutató dokumentum egyik fő következtetése, hogy a kibocsátáscsökkentés 70 százaléka elérhető a meglévő, bevált és versenyképes technológiákkal. Az emberi és a gépi intelligencia integrálásával, illetve az algoritmusokra és a nagy számítási kapacitásra építve jelentős változásokat értek el olyan alapvető területeken, mint az energiatermelés és fogyasztás, a várostervezés, az erőforrások felhasználása és az ellátási lánc hatékonysága.
A jelentésből kiderül, hogy hogyan alkalmazza az IBM a mesterséges intelligenciát és a blokklánc-alapú megoldásokat annak érdekében, hogy átláthatóbb és alacsony széndioxid-kibocsátású ellátási láncot alakítson ki. A Jacobs mérnöki cég London vezetésének segített, és több milliárd adatpont elemzésével egy olyan közlekedési rendszer modelljét készítették el, amelyben az utazások 80 százalékához széndioxid-kibocsátásmentes közlekedési módokat használnak. Egy másik példa a Swire Properties hongkongi ingatlanfejlesző óriásvállalat, amely hosszú távú dekarbonizációs programot indított. Ennek keretében az intelligens világítás, az esővízgyűjtés és az étolajból nyert energia, a hatékony digitális mérőeszközök alkalmazása, illetve az épületek energiahatékonyságának modellezése a Schneider Electric-kel együttműködve 19 százalékos üvegházhatású gázkibocsátás-csökkenést eredményezett a társaság ingatlanportfóliójában.
Az ENSZ novemberi COP26 klímacsúcsán tett kötelezettségvállalások jelentős hatással lehetnek a globális üzleti szektorra, hiszen az éghajlatvédelmi szempontok felértékelődése miatt a nettó zéró kibocsátás kezd alapelvvé válni az üzleti életben is. Az éghajlatváltozás jelentette veszély nagysága megköveteli, hogy a szervezetek minden iparágban már most erőfeszítéseket tegyenek a hatékonyság növelése érdekében. A digitális technológia jelenti a legcélravezetőbb utat a COP26 megállapodásban felvázolt nagyratörő célok eléréséhez.
„A COP26-on született döntések is rámutatnak arra, hogy a vállalkozásoknak sürgősen felelősséget kell vállalniuk a fenntarthatóságért, és már most törekedniük kell az energiahatékonyság növelésére” - mondta Jean-Pascal Tricoire, a Schneider Electric elnök-vezérigazgatója. „A következő évtized lesz az, amikor a digitális technológiára támaszkodva megvalósíthatjuk a fenntarthatósági törekvéseket. A kibocsátáscsökkentés 70 százaléka elérhető a már most rendelkezésre álló, bizonyított és versenyképes technológiákkal, ahogyan azt ez a jelentés is bizonyítja, és ami bemutatja, hogy a szervezetek hogyan alkalmazhatják a mai digitális eszközöket, hogy segítsenek eljutni a bolygónk számára nélkülözhetetlen nettó zéró jövőhöz.”
A Schneider Electric és a CNBC Catalyst közös, „Megoldás a fenntartható jövőre: Mitől lesznek a digitális megoldások az üzleti élet fenntarható átalakításának zálogai?” című tanulmánya bemutatja, hogy a vállalkozások és intézmények hogyan tudják csökkenteni üvegházhatású gázkibocsátásukat, hogyan állhatnak át megújuló forrásból származó energia használatára és tehetik átláthatóbbá ellátási láncukat a technológia segítségével.
A Schneider Electric vezető szerepet játszik az energiahatékony digitális megoldások kifejlesztésében. Az összekapcsolt, nyitott és digitális technológia üzleti előnyöket teremt, és kézzelfogható nyereséget biztosít a hatékonyság és az üzleti rugalmasság terén. Ez támogatja a vállalkozásokat abban, hogy teljesítsék kettős megbízatásukat, azaz egyszerre óvják környezetüket és szállítsák a részvényesek által elvárt eredményeket. A Schneider Electric közvéleményformáló tartalmai, beleértve a CNBC Catalyst-tal közös tanulmányt is a társaság újonnan indult Schneider Electric Insights weboldalán érhetők el.
Kapcsolódó cikkek
- Környezettudatos fejlesztések a Samsung háztartási gépeinél 2022-ben
- Mesterséges intelligencia teszi veszélyessé a kibertámadásokat 2022-ben
- Bővíti regionális beszerzési központját Budapesten a Schneider Electric
- Ki gondolná, hogy a virtuális eseményeknek is van ökolábnyoma?
- K&H: láthatatlan motort kaphat a magyar gazdaság
- A Financial Times és a Dow Jones listáinak élén a Schneider Electric
- Biztosított a mélyszegénységben élő gyerekek Tanodájának jövő évi működése
- K&H: hogyan állnak az adatokhoz a magyar cégek
- Betör a munkahelyekre a metaverzum, szintet lép az AI
- A mesterséges intelligencia lehet az óceánok megmentésének kulcsa
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megalakult a Kyndryl Institute
A mai gyorsan fejlődő digitális gazdaságban a vezetők egyre komplexebb kihívásokkal szembesülnek, miközben a technológia folyamatosan változik. A The Kyndryl Institute célja, hogy változatos nézőpontokkal és cselekvésre ösztönző meglátásokkal támogassa a felsővezetőket a legfontosabb aktuális kérdésekben, mint például a mesterséges intelligencia hatásai, szabályozások, kibervédelem, IT-modernizáció és más kulcsfontosságú témák. Az iparági vezetők, start-up közösségek, civil társadalom és akadémiai szakértők bevonásával a The Kyndryl Institute azon dolgozik, hogy segítse a stratégiai döntéshozatalt és ösztönözze az innovációt világszerte.
Ismét a K&H lett Magyarország legjobb digitális bankja
A K&H Bank 2022 óta immár harmadik alkalommal nyerte el a "Magyarország legjobb digitális bankja" díjat, melyet a rangos brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review ítélt oda. Az indoklásban a szaklap a bank digitális innováció iránti elkötelezettségét és ügyfélközpontú banki megoldásait emeli ki. A K&H Csoport korábban kétszer is elnyerte a Euromoney „Legjobb digitális bank” címét, és a Mastercardtól is megkapta ezt az elismerést.
Hibrid mozdonyok a fenntartható vasút szolgálatában
A svájci központú Müller Technologie az ABB vontatási berendezéseit alkalmazza a régi dízelmozdonyok hibrid és felsővezetékes üzemmódra történő átalakítására. Az ABB technológiájának köszönhetően a mozdonyok három különböző hajtásmódot kínálnak, amely nagyobb rugalmasságot és hosszabb élettartamot biztosít, hogy megfeleljenek a környezetvédelmi előírásoknak. A nulla károsanyag-kibocsátású üzemmód különösen előnyös lesz munkaterületeken és alagutakban.