Felhőcampus születik Zalaegerszegen
Együttműködési megállapodást írt alá a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Zala Megyei Szervezete.
Született egy másik együttműködési megállapodás is, amit a Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonában lévő Delta Systems Kft., Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Zala Megyei Szervezete egy-egy képviselője látott el kézjegyével. A két megállapodás egymásra épül, a 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozik, és a Felhő Campus elnevezésű programhoz kapcsolódik, mellyel Magyarország legmodernebb egyetemi kampusza jön létre.
Az együttműködések célja a zalai regionális és interregionális innovációs, gazdasági ökoszisztéma HUB létrehozása. A projekttagok egy együttműködésben kiemelt szerepet vállalnak, hogy olyan technológia fejlesztési együttműködéseket segítsenek elő, amelyek a legmodernebb ipari digitalizációs megoldásokat felhasználva erősítik a regionális kis- közép és nagyvállalkozások versenyképességét A program összhangban van Zalaegerszeg gazdaságfejlesztési irányaival, valamint az Északnyugat-Magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna fejlesztési törekvéseivel is.
"A Delta Systems Kft. stratégiai célja, hogy a legmodernebb ipari automatizációs technológiákkal kiemelt szerepet vállaljon a regionális hazai vállalkozások hatékonyságának, eredményességének és munkaerő vonzó képességének fejlesztésében. Ugyanilyen fontos célkitűzés, hogy széles körben elérhetővé és a helyi adottságokra könnyen adaptálhatóvá tegye a legújabb technológiai megoldásokat. Integrátorként feladatunknak tartjuk, hogy keressük a kapcsolódási pontokat a kiváló regionális megoldásszállítókkal, startupokkal, kutatólaborokkal akiknek a megoldásait rendszerbe szervezve piaci jelenlétüket erősíteni tudjuk. Meggyőződésem, hogy a mai napon aláírt együttműködési megállapodás kapcsán technológiai tudásbázisunkra építve segíthetjük a program résztvevőinek elképzeléseit.” – jelentette ki a szerződés aláírása kapcsán Vidra László, a Delta Systems Kft. ügyvezető igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Mobil robotok támogatják az okostévék összeszerelését is
- Együtt az egészséges egyetemi és főiskolai e-sportért
- Autonóm navigáció milliméteres pontossággal
- Új piacok nyílnak a robotikában
- Az FM Logistic autonóm mobil robotot alkalmaz az IKEA raktárában
- Az ABB és a HASCO előmozdítja az intelligens gyártást a kínai autóiparban
- Lezárult az 1,3 milliárdos tranzakció a Delta Technologiesnál
- Együttműködő robotok a gyártásban és az anyagmozgatásban
- Az új ABB OmniCore robotvezérlők gyorsabb és energiahatékonyabb gyártást kínálnak
- Új korszak a drónos mezőgazdaságban
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025 legfontosabb technológiai trendjei
2025-ben a technológia újabb evolúciós ugrás előtt áll, amely alapjaiban formálja át az iparágakat, a globális gazdaságot és mindennapi életünket. A mesterséges intelligencia (AI) egyre fejlettebbé válik, a kvantumszámítástechnika és az edge computing terjedése új lehetőségeket nyit meg, míg a felhasználói élményre fókuszáló technológiák, mint az AR és a VR, egyre nagyobb teret kapnak idén – ezeket a trendeket prognosztizálják a Kingston Technology és az általa megkérdezett technológiai szakértők. De mit jelent mindez a vállalatok és a fogyasztók számára?
Vezérigazgatók előrejelzései 2025-re
A globális gazdaság gyorsulását a magyarországi cégvezetők 70%-a várja, a hazai gazdasággal kapcsolatban 60% nyilatkozott optimistán, de a saját vállalata növekedésében csak 39% bízik.
Megszületett Anna, a társkeresőket segítő AI
A mesterséges intelligencia egyre inkább átalakítja mindennapi életünket. Az üzleti világban például hatékonyabbá teszi a fordítói munkát, a kommunikációt, sőt még a döntéshozatalt is. Egyre több helyen találkozunk vele, sokszor észrevétlenül, a háttérben végezve el a feladatokat.
A FoxPost és Packeta egyesülése új lehetőségeket hoz a csomagküldésben
A FoxPost 2025-ben országszerte ezer új helyszínen telepít csomagautomatákat, miközben folytatja a Packeta Hungary Kft.-vel való integrációját, amely várhatóan szeptemberre fejeződik be. A cég szakértői szerint az e-kereskedelem piaca idén ismét növekedési ütemet mutathat.