Ne jusson a marketingtervezés az újévi diéták sorsára!

forrás: Prím Online, 2022. január 21. 15:27

Számos nagy cég esik abba a hibába, hogy a karácsonyi hajtás közepette megfeledkeznek az éves kommunikációs terv összeállításáról. Számolnunk kell vele, hogy a konkurencia ilyen esetben kihasználja a rést a pajzson. De hogyan kezdjünk neki a kommunikációs tervnek, és milyen segítséget érdemes igénybe venni?

Mindannyian ismerjük, mi az újévi fogadalmak sorsa: általában nagy lendülettel belekezdünk az edzésbe vagy a diétába, de jóformán soha nem visszük végig a terveinket. Ezért is fontos, hogy az üzleti kommunikáció ne csak egy fogadalom legyen.

 

A szakértők szerint a cégeknek már novemberben-decemberben érdemes elkezdeni összeállítani a jövő évi üzleti kommunikációs tervet. Ha azonban ezt elmulasztottuk, érdemes januárban, de legkésőbb februárban belefogni:

 

“A nagy karácsonyi, újévi hajtás után egyesek hajlamosak elpunnyadni. Nem tervezik meg a kommunikációt, így az elmaradozik, rendszertelenné válik. Pedig ma már nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani” - mondja Nagy Lehel a Langmár Kommunikációtól.

 

A szakember szerint jobb egy előre elkészített tervvel nekivágni a csatának, mint a csatatéren gondolkodni a stratégiát. Mint mondja, ők általában a következő 12 hónapra lefektetik a kommunikációs tervet. Igaz, fontos reagálni a felmerülő aktualitásokra is, így a stratégia minden eleme nincsen kőbe vésve.

 

Ha azonban nincsen egy jó terv, a kommunikáció rendszertelenné válhat. A cég nem lesz szem előtt, ezt pedig könnyen kihasználhatja a konkurencia. De milyen marketingeszközökhöz érdemes (vissza)nyúlnunk, ha garantált eredményeket szeretnénk felmutatni? 

 

Nagy Lehel

 

Használjuk bátran a klasszikusokat

“Tudom, hogy sokan használják a TikTokhoz hasonló trendi marketingeszközöket. Ezzel nincs is semmi baj, ha egyidejűleg a többi kommunikációs csatornán is jelen vagyunk. Fontosak az alapok: az örökzöld marketingeszközök, amiket ugyan évről évre elásnak egyes szakértők, mégis stabil eredményeket hoznak” - teszi hozzá Nagy Lehel.

 

Ilyen lehet a weboldal, ami egy vállalat éjjel-nappal működő értékesítője. Ha az értékesítő szöveg nem friss és izgalmas, látogatónként veszíthetjük el a potenciális vevőket. A SEO, azaz keresőoptimalizált blog is legalább ilyen fontos, ami bizonyos kulcsszavakra jelenik meg. Ha a tartalom jól van megírva, instant választ nyújthat az érdeklődők problémáira, és azonnal a vásárlás felé terelheti őket. Eközben a hatékony tanácsok növelik az adott cég vagy egyén szakértői státuszát is. 

 

A szakember szerint nem szabad megfeledkeznünk a hírlevélről sem, ami személyes kapcsolatot alakít ki a már érdeklődőkkel, és ott a Facebook hirdetési felülete is, ahol szinte bárkit hatékonyan tudunk megcélozni. Ha ezek a csatornák maximumon pörögnek, akkor érdemes nyitnunk a trendi felületek és eszközök felé. 

 

Egyes cégeknél házon belül is megfelelő szakembergárda áll rendelkezésre, hogy összeállítsa a megfelelő kommunikációs tervet. Ehhez azonban jellemzően több ember összehangolt munkája szükséges. De mi a helyzet, ha házon belül nincs elég kapacitás? Ilyenkor segíthet, ha profiknak szervezzük ki ezt a feladatot.

 

“Azt javaslom a vállalatoknak, ha a tudásuk aranyat ér, kezdjék el készpénzre váltani. Emeljék fel a kommunikációjuk színvonalát, hogy tükrözze azt az értéket, amit a cég képvisel! Ebben segíthet a Langmár Kommunikáció is, elvégre a holnap kihívásainak nem lehet megfelelni a tegnap tudásával” - zárja Nagy Lehel.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32