HelpHUB: ingyenes magyar fejlesztésű online platform segíti az Ukrajnából menekülőket
Összesen már több mint 4 millióan menekültek el Ukrajnából a háború elől, közülük Magyarországra eddig közel 400 ezren érkeztek a kormány által közölt adatok szerint. Az eddigi tapasztalatok alapján a hazánkba érkezők többsége átmeneti jelleggel marad az országban és jellemzően további célállomásokra utazik tovább, azonban vannak, akik közép- vagy még hosszabb távra terveznek, és akár Magyarországon kezdnének új életet. Az ő megsegítésükre hozták létre fiatal önkéntes szakemberek a HelpHUB platformot, mely nonprofit alapon, kereshető módon gyűjti össze lakhatás, munkavállalás, egészségügy, oktatás és egyéb releváns témákban a magyar cégek, egyéb szervezetek és magánszemélyek általi támogatási felajánlásokat.
A másfél hónapja kirobbant orosz-ukrán háború a II. világháború óta nem látott mértékű menekülthullámot indított el Európában, a legtöbben az Ukrajnával szomszédos országokba – így többek között hazánkba – érkeznek. A menekültek számára élelmet, átmeneti szállást és alkalmi utazási lehetőséget a civil szervezetek és önkéntesek az első pillanatoktól kezdve biztosítanak.
Az idő előrehaladtával azonban egyre inkább felértékelődnek a hosszabb távú itt-tartózkodáshoz, a letelepedéshez és a magyarországi élet elindításához szükséges lehetőségek is. Ezek könnyebb megtalálásában nyújt segítséget a nonprofit alapon működő HelpHUB gyűjtőoldal.
Alapok az életkezdéshez
Az ingyenes HelpHUB platform tehát rendszerezett, könnyedén áttekinthető és kereshető módon gyűjti össze egy helyen a Magyarországon hosszabb távra tervező ukrajnai menekültek számára a különböző felajánlásokat és támogatásokat. A magyar és az angol mellett ukrán nyelven is elérhető oldal öt kategóriába gyűjti a különböző támogatásokat: lakhatás, munka, egészségügy, oktatás és egyéb fontos információk témakörében.
A HelpHUB-on már több mint 50 támogatást, segítséget vagy hasznos információt nyújtó oldal, szervezet, cég, vállalkozás és magánszemély adatlapja érhető el. A felajánlások között például az önéletrajz-készítésben és állásinterjú-felkészítésben támogatást biztosító magánszemélytől kezdve az egyik legnagyobb szálláskereső oldalon és az IT-munkaköröket kínáló szoftverfejlesztő ügynökségen át, egészen a pro bono módon segítséget nyújtó, önkéntes ügyvédekig, rendkívül változatos lehetőségek találhatók meg.
A HelpHUB-ot magyar fejlesztők, marketingesek, grafikusok, közösségimédia-szakértők, tartalommenedzserek és önkéntesek független közössége hozta létre és működteti, a RisingStack szoftverfejlesztéssel és tanácsadással foglalkozó webfejlesztő ügynökség jelentős közreműködésével.
„A csapat tagjai a jelenlegi helyzetben mindannyian szerettek volna aktívan részt venni a rászorulók támogatásában, azonban a rövidtávú segítségnyújtási lehetőségeket több szervezet és civil biztosította már a menekültek érkezését követő hetekben. Ezzel szemben az idő elteltével szükségesnek láttuk, hogy a fokozatosan egyre több, hosszú távon rendelkezésre álló megoldás és alternatíva is könnyedén elérhető és megtalálható legyen a hazánkba érkező menekültek számára. Ezért hoztuk létre a HelpHUB-ot, hogy segítséget nyújtsunk számukra a hosszabb távú letelepedésben, illetve a magyarországi élet elindításában” – részletezi a platform indulásának körülményeit és céljait Nagy Gábor, a HelpHUB alapítója.
A gyűjtőoldal készítői folyamatosan monitorozzák és töltik fel a HelpHUB felületére az elérhető felajánlásokat, lehetőségeket és megoldásokat, egyidejűleg pedig ellenőrzik a platform űrlapján keresztül a felhasználók által beküldött javaslatokat is.
A segíteni szándékozók pedig már azzal is támogathatják a háború elől menekülőket, hogy megismertetik körükben a platformot. A HelpHUB továbbá várja önkéntes webmoderátorok jelentkezését, akik az oldal kezelésében tudnak segítséget nyújtani.
Kapcsolódó cikkek
- Globális munkaügyi problémát oldhat meg egy magyar fejlesztésű találmány
- A viszonteladók életét segíti a Circle platform
- Jön a Microsoft Viva, a forradalmian új munkahelyi élményplatform
- Nagy teljesítményű online eszközt vezetett be a Fujitsu
- Az SAP megnyitja és ingyenessé teszi egyes alkalmazásait a járvány elleni küzdelem jegyében
- A Fujitsu úttörő platformja felgyorsítja az új gyógyszerek piaci bevezetését
- Az autókat, a munkagépeket és a babakocsikat is hálózatba kapcsolja a Bosch
- Az MKB Bank az elsők között alkalmaz nyílt banki platformot Magyarországon
- A Fujitsu frissítette RunMyProcess platformját
- Az LG a DeepThinQ technológiával erősíti mesterséges intelligenciát alkalmazó termékeit és szolgáltatásait
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hatalmas a kereslet a HONOR befelé hajlítható telefonjára
Kiválóan teljesített első napjaiban a már Európa több országában is kapható HONOR Magic V3. A Magyarországra október 1-jén érkező eszköz megjelenése első napján 56%-kal több eladást produkált, mint elődje, a HONOR Magic V2. A készletek kifejezetten korlátozottá váltak, de újabb, nagyobb szállítmány várható a napokban.
Az ARUBA Hackathon visszatért – 24 órás verseny a legjobb fejlesztők számára
A vezető európai felhőszolgáltató ArubaCloud a ComputerTrendsszel együttműködésben a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) szakmai támogatásával programozói hackathont rendezett idén szeptember 14-15-én, hogy ezzel is hozzájáruljon a magyarországi IT-tehetségek felfedezéséhez.
Megvannak a Marketer of The Year hazai jelöltjei
A legnagyobb hatású, legeredményesebb marketingesek elismerése céljából új díjat alapított a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ). A szakmai zsűri ajánlása alapján, az idén először szervezett díj jelöltjei: Balogh Barbara (Velux), Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.), Beke Zsuzsa (Richter), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), valamint Pantl Péter (MOL Group). A “Marketer of The Year” exkluzív díjat szeptember 19-én a Marketing Summiton adják majd át. Az elismerés valódi különlegessége az, hogy annak első helyezettje képviseli Magyarországot a European Marketing Confederation által szervezett, 2025-ös “European Marketer of The Year Award”-on.
A Rubik-kocka 50. évfordulóját ünnepelték a Széchenyi-egyetem Innovációs Parkjában
A Rubik-kocka feltalálásának 50. évfordulója alkalmából Rubik Ernő világhírű feltaláló volt a Széchenyi István Egyetem és a győri önkormányzat vendége szeptember 12-én. A Győri Innovációs Park aulájában, a Kocka néven ismert épületben Rubik-kocka-kirakó versennyel és pódiumbeszélgetéssel ünnepelték meg a jubileumot.
Szenzációs eredmény a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián
A négy magyar versenyző négy medált szerzett az első olyan mesterséges intelligenciára fókuszáló diákolimpián, amelyen nem csapatban, hanem egyéni versenyzésben mérték össze tudásukat. Az IAIO-t (International Artificial Intelligence Olympiad) az első alkalommal szeptember 8-12. között rendezték meg Rijádban.