Kevesebb mint a felére csökkent a kriptovaluták után fizetendő adó Magyarországon

forrás: Prím Online, 2022. május 17. 21:14

Napjaink egyik állandó beszédtémája a kriptovalutákkal való kereskedés, az azokkal kapcsolatos ügyletek és az abból származó bevétel. Nemrég pedig megérkezett a törvénymódosítás, amely a kriptovaluták adózását szabályozza Magyarországon. A Process Solutions Kft. (PS) hazánk egyik vezető számviteli, adózási és bérszámfejtési szolgáltatásokat nyújtó vállalata fontosnak tartja a szabályok ismertetését, hogy ezen a kockázatokkal teli területen, legalább adókockázatok nélkül tudjunk kriptóval üzletelni. A PS adószakértőjének segítségével betekintést nyújtunk a kriptovaluták adózásának jelenlegi hátterébe.

A kriptovalutákkal kapcsolatos ügyleteket egészen az előző év végéig az összevont adóalapba tartozó egyéb bevételként határozták meg. 2022. január 1-jével azonban módosították a személyi jövedelemadóról szóló törvényt, és az új jogszabályi rendelkezéssel egyértelműen szabályozásra került a kriptoeszközök használatából származó jövedelem adózása.

 

Mikortól számít adózandónak egy kriptóból származó profit?

A törvény világosan kimondja, hogy a kriptovalutából származó ügyleti nyereség és az üzleti veszteség különbsége tekinthető jövedelemnek. „Amikor csak kriptoeszközzel kereskedünk, tehát kriptoeszközt kriptoeszközre cserélünk, az még nem minősül adókötelesnek. Attól a pillanattól kezdve, hogy azért vagyoni értéket szerzünk vagy fiat valutára váltjuk azonban már jövedelemként kezeli a törvény” – mondta el a PS adószakértője. Fiat valuta alatt az államok által elismert fizetőeszközt értjük (forint, dollár, euró stb.), míg a megszerzett vagyonérték az a vagyoni előny, amely forgalomképes kereskedés tárgya lehet. Például, ha veszünk egy gépjárművet bitcoinért, akkor az egy adóztatandó jövedelemnek minősül.

 

Bizonyára sokak fejében megfogalmazódott már, hogy hogyan határozzuk meg a kriptóban vásárolt tárgyak pontos értékét? A szabályozás pedig egyértelmű választ ad erre a kérdésre: a megszerzéskori szokásos piaci értéket kell alapul venni. Tehát egy autó esetében meg kell vizsgálnunk, hogy az adott gépjárműtípus, -évjárat stb. esetében mi lenne a megállapítható ár független felek között.

 

Ha a tranzakció az új szabályozás hatálybalépése előtt történt, de a nyereséget ebben az évben szeretnénk lehívni, akkor is a jelenlegi szabályok érvényesek. Adóamnesztiát enged azonban a törvény azokra a 2021-es és azt megelőző évek tranzakcióira, amelyek nem voltak a korábbi bevallásokban feltüntetve. Ezeknek a tranzakcióknak az eredményét a 2022. évről szóló adóbevallásban lehet majd figyelembe venni.

 

 

Mennyi adóról beszélünk pontosan a kriptovaluták esetében?

Jó hír, hogy az új szabályozás alapvetően kedvez a kriptovalutáknak, hiszen összesen 15%-os személyi jövedelemadót vagyunk kötelesek fizetni a szerzett profit után. Ezzel szemben korábban a kriptoeszközökből származó jövedelmet az SZJA-n túl egy plusz 15,5%-os szociális hozzájárulási adó is terhelte. Adó-visszatérítés sajnos nem illeti az adózókat, mivel a kriptoeszközökből származó jövedelmek nem az összevont adóalapba tartoznak. Még egy kritérium azonban szintén kedvez az adózóknak, mert bár a törvény nem határoz meg limiteket, abban az esetben, ha nem éri el a minimálbér tíz százalékát, nem kell ügyleti bevételt megállapítani.

 

Mi történik a kriptovalutás üzletben szerzett veszteséggel?

A kriptovalutával üzletelés alapvetően még mindig magas kockázatot jelent, veszteségről pedig értelemszerűen akkor beszélünk, amikor a kriptoeszközre fordított kiadások meghaladják az elért ügyleti bevételt. A piaci ügyletekből származó üzleti jövedelemhez hasonlóan itt is alkalmazható az adókiegyenlítés. Ez azt jelenti, hogy a kriptoeszközökből származó jövedelmek kapcsán a tárgyévet megelőző két évben realizált ügyleti veszteséget figyelembe lehet venni, viszont ugyanúgy szerepeltetni kell a bevallásban.

 

Mi a teendő abban az esetben, hogyha a kriptóból szerzett nyereséget valamilyen FinTech vállalat számlájára szeretnénk lehívni?

A digitális világ velejárója, hogy a pénzkezelési folyamatok, lehetőségek tárháza is megnyílt, és számos különböző platformon tárolhatjuk a pénzünket. A fintech cégekre a hitelintézetekhez hasonló szabályok vonatkoznak, ha a szolgáltatásuk Magyarországon valósul meg. Tehát ha a kriptoeszközből folytatott ügyletek kapcsán szerzett bevételt fiat valutában tartjuk, ezek is jövedelemként funkcionálnak.

 

Az is előfordulhat, hogy valaki külföldi bankszámlára szeretné lehívni a kriptóban szerzett jövedelmét, akár különböző valutában. Ebben az esetben azt kell megvizsgálni, hogy Magyarországon adóztatandó jövedelemről beszélünk-e. „Hogyha egy magyar állampolgárságú adózó külföldi bankszámlán szerez jövedelmet, az Magyarországon ugyanúgy adóztatandó lesz, így alkalmazni kell a személyi jövedelemadóról szóló törvény általános rendelkezései közül az árfolyamra vonatkozó szabályokat. A forintra átváltáshoz a jövedelem megszerzésének napjára érvényes árfolyamot kell ilyenkor figyelembe venni, amit a Magyar Nemzeti Bank közleményeiben találhatunk meg.” – mondta el a PS adószakértője.

 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

Az LG két kutatási beszámolóját mutatták be egy AI technológiai konferencián

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 16:11

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.

2024. május 28. 14:40

Megbízható Munkaadó 2024-26 címet kapott az SAP

Az SAP Hungary Kft. elnyerte a "Megbízható Munkaadó 2024-26" címet a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) éves taggyűlésén. A díjat olyan cégek kapják, amelyek kiemelkedő HR-gyakorlatot folytatnak, és példaértékű módon gondoskodnak munkatársaik munka- és életkörülményeiről.

2024. május 28. 13:07

Megjelent az első magyar kiberbiztonsági labor az IECEE CB séma alatt

A CCLab Kft. sikeresen teljesített a CBTL auditon és a nemzetközi IECEE CB Rendszerben CB Testing Laboratory (CBTL) jogosultságot szerzett. A magyarországi székhelyű CCLab hivatalosan 2024. május 24-én sikeresen kiterjesztette kiberbiztonsági tesztelői, értékelői és tanúsítási képességét a fogyasztói IoT eszközökre készült ETSI EN 303 645 és az ipari automatizálási és vezérlőrendszerekre szakosodott IEC 62443-4-1 / -4-2 szabványokra az IECEE CB séma keretén belül. A CB séma alatt kiadott tanúsítványokat jelenleg több mint 50 országban fogadják el. 

2024. május 28. 10:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52