Átadták az ELTE Informatikai Karán a megújult T@T Kuckót

forrás: Prím Online, 2022. június 14. 20:48

A T@T Kuckó az ELTE Informatikai Karon az élményalapú tanulást segítő digitális tér. 2016-os alapítása óta közönsége és munkatársainak száma igencsak megszaporodott, így a bővítés elkerülhetetlenné vált. 2022. június 10-én megnyílt az újjáépített technológia játszóház, amelyet rögtön birtokba is vehettek a főszereplők, a gyerekek.

 

 

„Az Informatikai Karon a korábbi alapterület többszörösén, megújult eszközparkkal kiegészítve olyan hipermodern környezetet alakítottunk ki, amely közösségi foglalkozásoknak tud helyet adni, legyen az iskolai vagy egyetemi óra, szakkör vagy műhelyfoglalkozás, de akár családi élményszerző esemény. Boldogan vállaltuk fel a kialakítás költségeit, hiszen a hazai informatikus- és informatikatanár-képzés vezető intézményeként felelősségünk, hogy hozzájáruljunk egy technológiatudatos, az informatika iránt érdeklődő, azt szakavatottan használó generáció felneveléséhez. Tesszük ezt azzal a nem titkolt előrelátással is, hogy az itt jelenlévő legtehetségesebb gyerekek közül kerülhetnek ki a jövő programtervező informatikusai, tanárai. A rangsorok tanúsága szerint az Informatikai Karra országosan a legjobb hallgatók jelentkeznek, és az erre való felkészülést nem lehet elég korán elkezdeni” – mondta el köszöntőjében Horváth Zoltán, az ELTE Informatikai Kar dékánja.

 

 

„A Kuckó gondolata lassan negyven éve fogalmazódott meg, amikor az ELTE óvodájában kezdtünk el digitális környezetet teremteni. Azóta az élményalapú tanulás jegyében hallgatóinkkal rengeteg projektet, versenyt és foglalkozást sikerült meghonosítani a közoktatásban. A 2016-tól intézményesült formában működő Kuckóban az informatikus hallgatók digitális környezeteket, a tanár szakosok pedig ezekhez illeszkedő módszertanokat fejlesztenek. Vizsga helyett gyakran egy-egy osztályt hívunk vendégségbe, akikkel a hallgatók megvalósítják a kifejlesztett foglalkozást és konzultálhatnak a tanárokkal is. Hat év után pedig dupláztunk, megnyitottuk két és fél szobás új STEAM Kuckónkat. A kék szoba a technológiából, a piros pedig a művészetekből indul ki, de mindkettőben interdiszciplináris problémák kidolgozására van mód” – fogalmazott a játszóház alapítója és mindmáig vezetője, Turcsányi-Szabó Márta.

 

Turcsányi-Szabó Márta

 

A bemutató foglalkozást a kar hallgatói vezették, a mozaikmódszer használatával differenciált módon tudták kezelni a tanulókat, és ötleteikből megoldást kerestek. A résztvevők hallhattak az informatikus szakmáról, és megtapasztalhatták az "okos appok" mindennapi életben betöltött szerepét is. A gyerekek robotika, QR/VR/AR technológiák, 3D modellezés és programozható miniszámítógépek, micro:bitek által keresték a választ a projekt fő kérdésére: hogyan segítheti az informatika fenntartható jövőnket. Élményeiket és a tanultakat pedig be is mutathatták a felnőtt vendégeknek.

 

A tanulási motiváció felkeltésében fontos pedagógiai tényező a flexibilis, mindig az adott projekthez alakítható berendezés, amely élesen eltér az iskolában megszokott tantermi környezettől. De ami egészen biztosan meghozza a kedvet a programozáshoz, az a Kuckó két robotkutyája, Aibo és PuppyGo, valamint a Kuckó vezetőjének „tanársegédje”, Maya, az élő kiskutya, aki minden foglalkozáson lelkesen részt vesz, és ellátja a háziasszonyi teendőket is.

 

 

„Reméljük, hogy kuckónk másoknak is ötletet ad motiváló környezetek kialakításához, hiszen nemcsak az óvodások és az iskolások, de még az egyetemisták is megérdemlik, hogy ilyen környezetben tanuljanak. Sokan élték, élik meg úgy az iskolás éveiket, hogy tanulni unalmas és fárasztó kötelesség, amit azért csinálunk, mert ’különben nem visszük semmire az életben’. Mi megmutatjuk, hogy a motivált, a kreativitást szabadjára engedő, problémalapú tanulás a gyerekek képességeinek, tehetségének jóval hatékonyabb kibontakozásához vezet.


Akik pedig a módszertannal és az eszközökkel szeretnének megismerkedni, azoknak ajánljuk az ingyenes és saját ütemben elvégezhető ’Élményinformatika mindenkinek’ kurzusunkat. A Kuckóban rendszeresen tartunk foglalkozásokat az érdeklődő osztályoknak, de nyári táborokkal is várjuk a gyerekeket” – zárta a jó hangulatú bemutatót Turcsányi-Szabó Márta.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A boldog gyerekekből lesznek sikeres felnőttek

Több mint 600 támogatott, 105 diploma, 606 nyelvvizsga, 246 informatikai bizonyítvány. Csak néhány eredmény, amit a 19 éve működő Csányi Alapítvány és az általa mentorált fiatalok elértek. Az alapítvány valódi sikere a számok mögött, a személyes történetekben rejlik – hangzott el Zánkán az Alapítvány által szervezett idei Életút Fesztiválon április 20-án. A kiemelkedő informatikai és idegen nyelvi képzések mellett a végzett fiatalok a megszerzett kapcsolati tőkét, a közösség erejét tartják a legfontosabbnak. Nemcsak a Csányi Alapítvány nagykorú már, hanem egyre több mentoráltból vált olyan fiatal felnőtt, akik büszkén támaszkodhatnak az alapítvány segítségével megszerzett tudás mellett egymásra, „Csányisokra” is.

2024. április 23. 11:35

Állásbörzét és karrierfelkészítést tart szerdától a Corvinus

Több mint kétszáz állásajánlat közül lehet válogatni a Corvinus Egyetem idei karrierexpóján április 24-én és 25-én. Az eseményen részt vevők sok tippet gyűjthetnek karrierjük beindításához, kiteljesítéséhez is. Ebben nemcsak több tucat, corvinusos diplomával színes és sikeres életutakat bejáró szakember segít személyesen, de megtanulható a ChatGPT és a LinkedIn munkakeresői célokra optimalizált, profi használata is. 

2024. április 23. 09:57

A szombati kiszállítás bevezetése után aznapi csomagautomatás kiszállítással erősít az eMAG

Jelentős logisztikai fejlesztésekkel segíti az eMAG a Budapesten és Pest vármegyében élő ügyfelek kiszolgálását: az online áruház a hétköznap délig leadott megrendeléseket várhatóan még aznap több mint háromszáz, a térségben működő easyboxba szállítja ki. Az új szolgáltatás a platformon aznapi kiszállításra jelölt termékekre vonatkozik.

2024. április 22. 16:07

Új területen erősít az OTP Mobil

Tovább bővültek az OTP Mobil által kínált innovatív fizetési lehetőségek, így már nem csak a Simple alkalmazás és a SimplePay megoldások előnyeit élvezhetik a felhasználók. A fintech vállalat ugyanis felvásárolta a HelloPayt, amely elsősorban vendéglátóhelyek, szórakozóhelyek és fesztiválok fizetési rendszereit üzemelteti.

2024. április 22. 14:31

A napenergia-innovátor TSS4U az ABB technológiáját használja

A hollandiai TSS4U innovatív, szigetüzemű napenergia-rendszereket szállít világszerte kritikus alkalmazásokhoz, így segítve a vállalatokat abban, hogy a dízelgenerátorokat fenntartható energiával váltsák ki. Távközlési tornyok, olaj- és gázipari létesítmények, valamint víztisztító telepek energiaellátása támaszkodik a TSS4U napelemes rendszereire, amelyek a legmagasabb követelményeket támasztó környezetben is megbízható energiatermelést biztosítanak.

2024. április 22. 13:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50