200 ezer forint értékű plusz juttatást kapnak a Schneider Electric dolgozói

forrás: Prím Online, 2022. augusztus 3. 12:39

Augusztusban egyszeri, 200.000 forintos cafeteria juttatást kapnak a Schneider Electric hazai dolgozói. A cég menedzsmentje az infláció, illetve az emelkedő megélhetési költségek ellensúlyozására döntött a plusz juttatás mellett. A nemzetközi vállalat 5 különböző városban összesen 2000 embert foglalkoztat Magyarországon.

Az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető társaság munkatársai az augusztusi bérfizetéshez igazítva kapják majd meg a plusz cafeteria juttatást. Az összegre a Schneider Electric minden hazai, augusztus 31-én a cég alkalmazásában álló munkatársa egyformán és ugyanabban az összegben jogosult, beleértve a szerződéses kollégákat is.

 

Ivanov Katalin

„Mi is látjuk, érzékeljük, hogy a mindennapi életben milyen új gazdasági kihívásokkal kell szembenézni, és ezzel együtt érzékeljük az árak általános emelkedését is. Ez ösztönözte arra a vállalat vezetését, hogy ezzel az egyszeri, 200 ezer forintos cafeteria juttatással is ellensúlyozza ezek hatását. Az átmeneti segítséget jelentő juttatásról rekord gyorsasággal tudtunk dönteni, de természetesen folyamatosan figyeljük a munkaerő-piaci folyamatokat is, hiszen célunk, hogy a kompenzációs csomagot illetően is megőrizzük versenyképességünket” – mondta el Ivanov Katalin, a Schneider Electric országos HR igazgatója.

 

A Schneider Electric 1991 óta van jelen Magyarországon. A hazánkban mintegy 2000 főt foglalkoztató társaságnak jelenleg négy gyára (két zalaegerszegi, egy gyöngyösi és egy kunszentmiklósi üzem) és egy régiós feladatokat ellátó, több mint 20 országot kiszolgáló logisztikai központja (CEElog Szigetszentmiklós) van Magyarországon. Emellett Budapesten működik az üzleti, értékesítési és ügyfélszolgálati központ (Front Office), valamint Energia- és Fenntarthatósági Szolgáltatóközpontjának (SB, Sustainability Business) európai központja. A társaság globális pénzügyi és beszerzési szolgáltatásokat nyújtó központjának (GSC, Global Supply Chain) szintén a magyar főváros ad otthont. Ez utóbbi létszámát a jelenlegi 150 főről a következő két évben megduplázzák, de a társaság többi üzleti egységében is folyamatos a bővülés.

 

A Schneider Electric-et a magyar Joint Venture Szövetség 2022-ben nagyvállalati kategóriában a Jövő vállalatának választotta.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

AutoWallis: Stabil árbevétel-növekedés, visszafogott nyereség az év első hónapjaiban

A kedvezőtlen makrogazdasági környezet ellenére az AutoWallis Csoport árbevétele 20 százalékot meghaladó növekedéssel 107 milliárd forintra emelkedett 2025 első negyedévében. A cég történetének eddigi legmagasabb negyedéves árbevételét elsősorban a korábban végrehajtott akvizíciók és üzletfejlesztések eredményezték. Ugyanakkor a vállalat működési eredménye (EBITDA) 31 százalékkal, 3,3 milliárd forintra csökkent, főként az instabil gazdasági környezet, a fix költségek emelkedése és az iparági bizonytalanságok (pl. vámintézkedések) hatására.

2025. május 20. 20:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén

2025. május 17. 13:49

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41