Miniszter, comedy hacker, topmenedzser és MI-szakértő az idei IVSZ MENTA színpadán

forrás: Prím Online, 2022. szeptember 8. 11:21

Nemcsak a világgazdaságnak, hanem a hazai digitális gazdaságnak is rengeteg változást, gyorsulást és irányváltást kell megélnie idén, ehhez igazodik az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért éves csúcsrendezvénye, a MENTA programja is. Mivel a digitalizáció minden iparágra és a nemzetgazdaságra is hatással van, ezért a konferencia nyitóelőadását a kormány uniós forrásokkal kapcsolatos, digitalizációt is érintő stratégiájáról Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter tartja, és a technológiai fejlődés üzleti hatásairól beszélget majd három meghatározó hazai vállalat, a Magyar Bankholding, a MOL és a Videoton első embere. A programban rajtuk kívül is rengeteg izgalmas előadó kapott helyet, így például a mesterséges intelligenciával foglalkozó “klasszikus” informatikus mellett orvos, pap, hacker-komédiás, sportszakértő és bankár is színpadra lép a rendezvényen.

Az idén szeptember 20-21-én a siófoki Hotel Azúrban zajló MENTA az IVSZ és a hazai infokommunikációs iparág egyaránt legnagyobb jelentőségű eseménye, amely tartalmilag és témájában is reflektál az idei év váratlan fejleményeire. Igazodva a szövetség céljaihoz, A hatás mechanizmusa alcímet viselő konferencián a digitális gazdaság minden szereplője, így számos olyan szakértő ad elő, aki nem a szűken értelmezett infokommunikációs szektorban dolgozik.

 

A konferencia nyitóelőadásában Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter a kormányzat uniós forrásokkal kapcsolatos rövidebb és hosszabb távú terveit ismerteti, közvetlenül a konferencia a digitális gazdaság legnagyobb kihívásait firtató megnyitóbeszéde után, amelyet dr. Vinnai Balázs, az IVSZ elnöke, és Tajthy Krisztina, a szervezet főtitkára közösen tart. A rendezvény egyik legizgalmasabb programjának a három hazai nagyvállalat vezetőit, a Magyar Bankholding vezérigazgatóját, Barna Zsoltot, a MOL hazai operatív működésért felelős ügyvezető igazgatóját, Ratatics Pétert és a Videoton Holding vezérigazgatóját, Lakatos Pétert egy asztalhoz ültető panelbeszélgetés ígérkezik. A Vinnai Balázs által moderált beszélgetésben többek között arról lesz szó, mennyire kellett újragondolniuk eredeti terveiket a közelmúltban bekövetkezett események tükrében, mit várnak maguktól és a piactól a következő időszakban, valamint mennyire és hogyan lesz szerepe a változásokhoz való alkalmazkodásban a digitális megoldásaiknak.

 

 

Pereczes János, a Magyar Bankholding Foundation ügyvezetője az alakuló magyar szuperbankkal kapcsolatos újdonságokat osztja meg, Zakariás Fruzsina, a Porsche Hungaria márkaigazgatója pedig arról tart előadást, hogy autógyártóként hol tart az Audi a digitalizációban. dr. Benczúr András, Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium szakmai vezetője az MI technológiákkal kapcsolatos kutatások, és e technológiák gyakorlati alkalmazása közötti kapcsolatot mutatja be.

 

Pálferi atya az újrakezdésről, a változás erejéről, illetve annak kulcsáról osztja meg gondolatait, a magát comedyhackerként definiáló Tobias Schrödel biztonsági szakember a kibervédelemről tart majd a szakmai részek mellett komikus elemeket is tartalmazó előadást. A futball digitalizációjának jelenlegi állása is téma lesz az idei MENTA-n, erről Hegedűs Henrik, az Magyar Labdarúgó Szövetség sporttudományi elemzője beszél majd részletesen.

 

Prakash Pattni, az IBM pénzügyi szolgáltatások digitális transzformációjáért felelős ügyvezető igazgatója arról beszél, hogyan oldható meg különböző módokon a pénzügyi szolgáltatók egyre növekvő igénye az innovatív megoldások minél gyorsabb bevezetésére.  

 

A manapság felkapott új technológiákkal kapcsolatos tudnivalókról, lehetséges utakról, illetve az EU digitális terét megreformálni kívánó Digital Services Act-ről Boza Pál, az a Tremau cég operatív vezetője tart majd hiánypótló előadást.

 

Az előadások mellett több izgalmas panelbeszélgetést is hallhatnak a résztvevők, így szó lesz többek között a fenntartható adatstratégiáról, az ESG-szempontok befektetésekben való megjelenéséről, arról, hogy kit is nevezhetünk digitális szakembereknek, és milyen digitális készségekre van a leginkább szükség, valamint arról, hogy milyen szempontjai vannak az IKT-szektornak az uniós támogatási konstrukciók előkészítése, tervezése, és lebonyolítása során annak érdekében, hogy azok minél hatékonyabbak legyenek.

 

A MENTA konferencia több szakmai szövetség zártkörű, szakmai  megbeszéléseinek is felületet ad. Így például a DKSZ (Digitális Kereskedelmi Szövetség) itt fogja megvitatni a hazai e-kereskedelmi szektor kitörési lehetőségeivel kapcsolatos startégiai elképzeléseit.

 

A legjobb innovációkat és a legmeghatározóbb menedzsereket jutalmazzák a Gyurós Tibor-díjakkal

 

2022. szeptember 20-án, a MENTA első napján a huszonnegyedik alkalommal adja majd át az IVSZ a szövetség egykori elnökéről, Gyurós Tiborról elnevezett díjakat, amelyekkel 2001 óta a hazai IKT-szektorban meghatározó szakemberek és kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozások tevékenységét ismeri el a szervezet. A pályázatokat szakmai zsűri értékelte és döntött az összesen négy kategóriában kiosztásra kerülő, a hazai digitalizáció iránt elkötelezett vállalkozásokat és szakembereket megillető elismerésekről.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újabb elismerés a Schneider Electricnek a Világgazdasági Fórumtól

Sokszínűségi, Egyenlőségi és Befogadási Példaképnek nyilvánította a Világgazdasági Fórum a Schneider Electric és a Plan International közös programját, amely a nők gazdasági és társadalmi fejlődését támogatja a Száhel-övezetben. A kezdeményezés célja, hogy a megfelelő ismeretek átadásával, az iskolák fejlesztésével és a vállalkozói kedv erősítésével segítse a női vállalkozók szerepvállalását a folyamatosan növekvő megújulóenergia-ágazatban. 

2025. február 6. 16:08

Űrtechnológiát hoz a hálószobákba a tollszakma hazai képviselője

Mi köze a NASA technológiájának az ágyneműkhöz? Hány éves párnákon alszanak a luxusszállodák vendégei? És miért vásárolnak a kínaiak óriási takarókat, míg az európaiak inkább külön takaródznak? A főként nemzetközi piacra termelő, teljesen magyar tulajdonú Naturtex Kft. ügyvezetője, Gellért Balázs beszélt az alváskultúra világszintű különbségeiről, a fenntartható tollfeldolgozásról, valamint arról, hogyan változtatja meg az iparágat az automatizáció és a mesterséges intelligencia.

2025. február 6. 09:55

A Bridgestone integrálja a mesterséges intelligenciát a gumiabroncs-fejlesztésbe

A Bridgestone új, csúcstechnológiás Driver-in-the-Loop (DiL) szimulátort telepít a Róma melletti EMEA régiós kutatás-fejlesztési központjába. Az új szimulátor, amelyben a tesztpilóta valós időben, aktívan irányítja az autót, kiegészíti a vállalat virtuális gumiabroncs-fejlesztési technológiáját (VTD) és egy újabb lépést jelent a teljesen digitális abroncsfejlesztési folyamat megvalósítása felé. Az innovációval a Bridgestone a mesterséges intelligenciát (MI) ötvözve képes lesz a gumiabroncsok és járművek együttes szimulációjára, amely fellendíti az innovatívfejlesztési folyamatokat, és a fenntarthatósági törekvéseket, miközben csökkenti a piacra jutási időt.

2025. február 5. 18:57

Az első lépés a kvantumbiztos jövő felé a Samsung Knox segítségével

A Samsung a Galaxy S25 sorozattal kezdve egy új, csúcstechnológiás mobilbiztonsági megoldáson dolgozik. Az úgynevezett posztkvantum-kriptográfia (vagy kvantum utáni titkosítás) olyan fejlett algoritmusokat alkalmaz, amelyek célja, hogy megvédjék az adatokat a kvantum-számítógépek által jelentett potenciális veszélyekkel szemben. A Samsung már most lépéseket tett a jövőbeli kvantumszámítógépek képeségei által okozott fenyegetések elleni védelem érdekében.

2025. február 5. 17:34

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44

Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?

2025. január 30. 14:34

Magyarországra is megérkezett a világ első kereskedelmi forgalomban kapható humanoid robotja

2025. január 28. 12:57

Rekordárbevételt ért el az LG 2024-ben

2025. január 23. 19:26