A biztos béremelkedést leginkább az IT-szektor garantálja

forrás: Prím Online, 2022. szeptember 9. 10:06

A KSH friss beszámolója szerint 15 százalékkal nőttek a magánszektorban a fizetések. Az informatikai szektorban azonban ennél is magasabb a reálbér-növekedés, hiszen a folyamatos utánpótlásképzés ellenére sem csökken az informatikai szektorban a munkaerőhiány. 

Ezen a pályán nem csak a többéves tapasztalattal rendelkezők, hanem a frissen elhelyezkedők körében is átlagon felüli a béremelkedés. Ráadásul az IT-szektorban elsők között ütötte fel a fejét az új tendencia: euróban megállapított és kifizetett bérekkel védik az alkalmazottakat a forint árfolyam romlása, és a rég nem látott infláció hatásai ellen. A Codecool Programozóiskolában végzetteket foglalkoztató cégek közül jónéhánynál ez már bevett gyakorlat.

 

A magánszektorban dolgozók bruttó havi bére 2022 júniusára elérte az 514 ezer forintot. Ez több mint 15 százalékos növekedés tavalyhoz képest, ami meghaladja a hivatalos inflációt. A Bluebird korábban közzétett elemzése pedig azt mutatja, hogy az informatikai jellegű pozíciókban évről évre legalább 20 százalékkal nőnek a fizetések. Az ebben a szektorban tevékenykedőknek azonban nem csak ilyen módon teljesülnek a folyamatos reálbér növekedési reményei. Friss jelenség, hogy a leginkább keresett szoftverfejlesztők euróban kapják a fizetésüket – természetesen a magyar törvényekkel konform módon.

 

Többek közt a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) részére fejleszt komplex elektronikus egészségügyi rendszert a Patients Know Best Ltd. A brit székhelyű cégnél hamarosan a negyedik magyar, a Codecool Programozóiskola képzését végzett fejlesztő lép alkalmazotti státuszba. Magyarországról dolgoznak, távmunkában, alkalmanként repülőre szállnak, hogy csapatépítésen vegyenek részt – legutóbb Barcelonában jártak. Fizetésüket euróban állapítják meg, és abban is kapják. A szektorban persze nem ők az egyetlenek, akik eurót kapnak kézhez: közvetített a Codecool junior programozót például a horvát Amodonak is, és még más, magyarok által alapított cégnek is.

 

pexels.com

 

Noha a Magyarországon bejegyzett vállalkozások a törvény szerint csak magyar fizetőeszközben állapíthatják meg és fizethetik ki a béreket, ez természetesen nem vonatkozik a külföldi cégekre, még ha azok adott esetben valamilyen magyarországi kötődéssel bírnak is. A Codecool Programozóiskola pedig már jó ideje átlépte az ország határait, hiszen oktatóközpontja van Ausztriában, Romániában és Lengyelországban is, de online kurzusai az egész világról elérhetők, még ha természetszerűleg elsősorban a régióból regisztrálnak is az ilyen képzésekre. A végzősök a Codecool több mint háromszáz vállalati partnerénél helyezkedhetnek el, ahol általában a legmodernebb foglalkoztatási elvek szerint dolgozhatnak. Magas körükben a hibrid munkavégzés és a távmunka elfogadottsága, a digitális kommunikációs és munkavégzési csatornák kihasználtsága. 

 

„A Codecool jó ideje a nemzetközi munkaerőpiaci trendekhez igazodik, ezen belül az informatikai szektor egyébként is innovatív, extrém rugalmas. A cégek ugyanakkor az óriási munkaerőhiány miatt a képzett szakemberektől a kezdőkig mindenkinek keresik a kegyeit, hogy kölcsönösen kedvező modellt alakítsanak ki az együttműködésre” – magyarázza Boda József, a Codecool társalapítója.

 

A piaci körülmények ismeretében a Codecool Programozóiskola folyamatosan azon dolgozik, hogy úgy alakítsa tanfolyami portfólióját és saját működését, hogy minél jobban ki tudja elégíteni a tanulók és a munkáltatók igényeit.

 

Ezen a téren a legfontosabb változás a képzés hosszát érinti. A kurzus tananyagának átdolgozásával a képzést 12 hónap helyett már 10 hónap alatt is teljesíthetik a diákok, ezzel lerövidítve az új, jövőálló szakmához jutásuk idejét. A munkaerőpiaci igények szerinti átalakítással nem a teljesíthetőség határára tolták ki a képzést, hiszen a Codecoolnál tanulók változatlanul kihasználhatják a képzési módszer azon előnyét, mely szerint lehetőségük van a saját tempójukban haladni. Ez azt jelenti, hogy az átlagosan 10 hónapos képzést pár héttel hamarabb, vagy akár később is befejezhetik. A nyáron kezdők már a 10 hónapos rendszerben tanulnak, és a képzést követő 6 hónapos gyakorlati időszak után 2023 második felében már junior fejlesztőként helyezkedhetnek el a Codecool állásgaranciájának segítségével. A Codecool full stack programozó képzésének egyik, a piacon egyedülálló előnye, hogy a képzés első 10 hete egyfajta próbaidő. A jelentkezők ez idő alatt kipróbálhatják, hogy valóban menne-e nekik a programozás, hogy ezt szeretnék-e, és ha bármikor meggondolnák magukat, akkor a már befizetett 40 000 Ft-on felül további tandíjfizetési kötelezettség nélkül visszaléphetnek a képzés folytatásától.

 

A Codecool vállalati ügyfeleitől érkezett visszajelzések szerint sok olyan, szaktudással rendelkező van a pályán, aki nem feltétlenül mer váltani, akár kockázatkerülés okán, akár pedig azért, mert saját képességeivel nincs feltétlenül tisztában. Az ő esélyeiket tudja ugrásszerűen növelni a szeptemberben induló IT karrier felkészítő kurzus. Az egy hónapos, intenzív képzés célja, hogy a már előzetes tech tudással rendelkező résztvevőknek segítsen IT-karrierükben szintet lépni, sikeresen szerepeljenek az állásinterjúkon, és felvételt nyerjenek az addig még csak álompozíciók egyikébe. Az érdeklődők először teljesen díjmentesen letölthetik a leggyakoribb tech interjú-kérdések és válaszok listáját, így felmérhetik, hogy mennyire állnak készen egy ilyen megmérettetésre. Ha azt érzik, hogy akár szakmailag, akár az interjú-helyzetben való önérvényesítés terén érdemes frissíteni képességeiket, jelentkezhetnek egy rövid, egyhónapos kurzusra. Ezt akár állásgaranciával is kérhetik, így a Codecool segít nekik, hogy új álláshoz jussanak, olyan feltételekkel, amik miatt valóban érdemes váltaniuk. A kurzusnak fontos aktualitást ad, hogy azok, akik eddig magánvállalkozóként cégeknek dolgoztak katás vállalkozóként, azok a kurzus elvégzése után olyan álláshoz juthatnak, ami bejelentett dolgozóként a korábbi életszínvonalukkal azonos, vagy akár annál jobb feltételeket biztosít. Az előszűrésen részint az éppen legnépszerűbb programnyelvek (JavaScript, C#, Java) ismeretét, valamint a személyes képességeket tesztelik, így felmérve, hogy melyik területen jön jól a jelentkezőnek egy kis „boost” vagy „upgrade”.

 

“Bár a válság tünetei az informatikai iparágban is jelentkeznek, az elmondható, hogy a legkevésbé erre a szektorra lesz hatással. A legjobb túlélési taktika, ha még időben döntenek és orientálódnak a programozás felé azok, akik kicsit is érdeklődnek eziránt, és szeretnék biztonságban tudni jövőjüket, egzisztenciájukat” – véli Boda József.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A vásárlói elégedettség szerepe a versenyképességben

A legnagyobb kihívást a magyar vállalatok számára az adathiány jelenti, amikor személyre szabott ajánlatokat szeretnének kínálni ügyfeleiknek – derül ki az EY által készített tanulmányból, amely 50 hazai marketing- és értékesítési vezetőt kérdezett meg. Az ügyfelek elégedettségére különös figyelmet kell fordítaniuk a vezetőknek, mivel ez közvetlen hatással van az üzleti teljesítményre is.

2025. március 19. 16:38

Gyors, biztonságos és hatékony: A légi szállítás szerepe a kereskedelemben

Gyógyszerek, romlandó termékek és gyártáshoz szükséges alapanyagok – ezek a leggyakoribb áruk, amelyek repülővel érkeznek a hazai cégekhez, vagy indulnak tőlük külföldre. Sok esetben a rendkívül drága termékek szállítása is gyorsabb és biztonságosabb repülővel. A hazai vállalatok legnagyobb része Kínából importál árut, de az export is jelentős mértékben jelen van.

2025. március 19. 14:55

Mesterséges intelligencia által generált könyvek árasztják el az Amazont

Az AI által generált könyvek megjelenése az Amazonon új kihívások elé állítja a könyvkiadást és a szerzői jogi szabályozást. Miközben a technológia lehetőséget ad új tartalmak létrehozására, fontos biztosítani a minőséget és a szerzők jogainak védelmét.

2025. március 19. 12:46

A jövő technológiái 2025-ben: Az MI térnyerésétől az energiaipar átalakulásáig

A mesterséges intelligencia térnyerése radikálisan átalakította a világot, és 2024-ben kiemelkedő szerepet kapott. A technológia folyamatos fejlődése és növekvő népszerűsége várhatóan idén sem fog lassulni, sőt, számos más technológiai területet is jelentős mértékben befolyásolni fog, így például a robotikát, az ellátási láncokat és az energiaipari átalakulást is 2025-ben – derül ki a Capgemini TechnoVision kiadványából.

2025. március 19. 09:59

Mobiltelefonok második élete: A Magyar Telekom újrahasznosítási megoldásai

A Magyar Telekom kutatása szerint a magyar háztartásokban átlagosan 1,7 darab, összesen mintegy 2,7 millió használaton kívüli mobiltelefon található, amelyek leginkább a fiókok mélyén rejtőznek. Az aktívan használt mobilkészülékek átlagos kora 2,8 év, és ezek 11%-a már korábban használt vagy felújított állapotban került jelenlegi tulajdonosaikhoz. A Recommerce, egy mobiltelefonok körforgását támogató európai cég adatai szerint a magyarok 41%-a nyitott arra, hogy megbízható forrásból származó felújított készüléket vásároljon. A Telekom a körforgásos gazdaság elveit követve lehetőséget biztosít arra, hogy a régi, használhatatlan készülékeket újrahasznosítás céljából leadják, a működőképeseket értékesítsék, illetve felújított készülékeket vásároljanak.

2025. március 19. 09:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06