Több mint másfélmillió eurós beruházás a Schneider Electricnél
Jelentős beruházásokat zárt le a Schneider Electric kunszentmiklósi gyárában, a cég egy új lemezmegmunkáló gépet állított be a termelésbe, megújult a festőüzemük, illetve komoly informatikai fejlesztéseket is megvalósítottak. A projekt értéke eléri az 1,6 millió Eurót. A Schneider Electric az elmúlt időszakban egy új okosgyár építését is bejelentette, a Dunavecsére tervezett beruházás várhatóan 2024-re készülhet el.
Munkába állt a Schneider Electric kunszentmiklósi gyárában a csúcstechnológiát képviselő lézeres lemezmegmunkáló gép. A mintegy 70 négyzetméteres berendezés kapacitása jelentősen felülmúlja az eddig használt készülékét, így azzal számolnak a középfeszültségű kapcsolóberendezéseket gyártó üzemben, hogy a lemezmegmunkálásban 30 százalékkal nő majd a kibocsátásuk. A 700 ezer eurós beruházás eredményeként nem csak a kapacitás bővül, hanem lehetőség nyílik arra is, hogy olyan munkafolyamatokat is az üzemben végezzenek el, amelyeket korábban külső partnerre kellett bízniuk.
A kunszentmiklósi gyár másik jelentős fejlesztése keretében teljesen felújították a régi, 43 éves festőüzemet. A 600 ezer eurós projekt során új berendezéseket szereztek be, illetve maga az 1000 négyzetméteres üzemépület is megújult. A fejlesztés eredményeként mintegy 20 százalékkal bővül a festési kapacitás, illetve lehetőség nyílik arra, hogy az eddigi egy helyett két műszakban dolgozzanak. Emellett a korszerű technológiának köszönhetően évente 60 százalékkal csökken a gázfelhasználás, ráadásul az új berendezés használatával lehetőség nyílik a porfestés során lehulló por 95 százalékának visszanyerésére is. Ez a várakozások szerint éves szinten mintegy 20 millió forintos megtakarítást eredményez majd.
A felújított festőüzemben elhelyezett berendezések magas szinten automatizáltak, így például az előre meghatározott program szerint képesek be- és lekapcsolni saját magukat, emberi közreműködés nélkül. A megnövekedett kapacitás lehetőséget kínál a kunszentmiklósi üzemnek arra is, hogy a Schneider Electric többi gyárának is besegítsenek a festési feladatokban. Összességében az üzem ökológiai lábnyoma is csökken, hiszen az újítások által éves szinten nagyságrendileg 90-92 tonna CO2 kibocsátását is elkerülhetik.
A kunszentmiklósi gyárban jelentős, 240 ezer euró értékű digitális transzformációs projekt is megvalósult az elmúlt időszakban. A fejlesztés eredményeként sikerült a termelési tevékenység mintegy 90-95 százalékát lefedni digitális megoldásokkal, több helyen kiváltani ezzel a korábban használt papíralapú nyilvántartást. A beruházás része volt az is, hogy egy speciális kamerarendszer kialakításával megteremtették a lehetőségét annak, hogy az ügyfelek akár távolról, digitálisan is megvizsgálhassák, ellenőrizhessék a kiszemelt terméket, mielőtt döntenek a vásárlásról.
„Erőteljesen növekszünk, jelentősen bővült a rendelésállományunk és az új technológiákkal képesek is vagyunk kiszolgálni a megnövekedett vevői igényeket. A digitális átállásban elért eredményeknek köszönhetően pedig a kunszentmiklósi üzem tavaly ősszel elnyerte a Smart Factory elismerést a Schneider Electric globális hálózatán belül” – mondta el Sali Péter, a kunszentmiklósi gyár igazgatója.
Az üzemből gyakorlatilag valamennyi földrészre szállítanak, több mint 50 országgal állnak kapcsolatban. Fő termékük a PIX középfeszültségű, légszigetelésű, nagyáramú primer kapcsolóberendezés, amiből idén rekordmennyiségre van rendelésük, de jelentős felfutásra számítanak az MCSet középfeszültségű, légszigetelésű primer kapcsolóberendezés esetében is.
A Schneider Electric a elmúlt héten jelentette be egy új okosgyár építését is Dunavecsén. A 20 ezer négyzetméter területű üzem korunk minden technológiai, fenntarthatósági és digitális elvárásának megfelel majd: karbonsemleges működés mellett és a legfejlettebb ipari technológia segítségével gyártják majd elektromos elosztóberendezések középfeszültségű termékeit. Ezzel az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat még tovább növeli az AHM kapacitásait, és terveik szerint akár egész Európát képesek lesznek majd kiszolgálni a középfeszültségű termékek piacán.
Kapcsolódó cikkek
- Két és félszeresére növelte árbevételét a tőzsdei újonc ViVeTech
- Új vezetővel folytatja az MG Zala
- Okosgyárat épít Dunavecsén a Schneider Electric
- Több mint egymillió embernek vitt zöld áramot a Schneider Electric
- Az eMAG megerősíti magyarországi menedzsmentjét
- Digitalizálódó vállalatok vezetői az IVSZ elnökségében
- Budapesten nyitotta meg európai regionális központját a BlueVoyant
- Új turizmusiparági szakértő a PwC Magyarországnál
- Az LG csatlakozik a Home Connectivity Alliance-hez
- A Xiaomi 2022-ben felkerült a Forbes „China ESG 50” listájára
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.