Komondor beköltözött a Debreceni Egyetemre
Üzembe helyezték Magyarország legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépét a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán. A Komondor nevet viselő gép a DE oktatói és kutatói munkáját is segíti a jövőben. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) új gépe megtízszerezi az itthon elérhető jelenlegi HPC-kapacitást.
Két éven át tartott az 5 petaflops teljesítményű szuperszámítógép kialakítása, az elmúlt hónapok tesztidőszakát követően pénteken ünnepélyes keretek között adták át a Komondort, mely a Debreceni Egyetemen fog működni. Az ország legújabb és egyben legerősebb szuperszámítógépére a nagy mennyiségű adatok feldolgozásában szinte minden tudományterületen szükség van. A mesterséges intelligencia, valamint big data partíciót is tartalmazó Komondor másodpercenként akár tízezerszer nagyobb volumenét hajthatja végre az asztali gépek számolási, adatfeldolgozási képességének, egyszerre ötvenezer laptop használatának felel meg a kapacitása.
– Lassan elmosódik a határ a virtuális világ és a valóság között, mely az egyre inkább adatalapú megközelítés alapján működő tudományos világra is jellemző. A Komondor egy kutatási infrastruktúra, elsősorban kutatók fogják használni, de a gazdaságban megjelenő magas hozzáadott értékű tevékenységet is erősítheti. A KIFÜ-nek már volt szuperszámítógépe Debrecenben, a mostani azonban sokkal erősebb a korábbinál. A múlt kedvező tapasztalatai, az egyetemmel való kiváló kapcsolat is indokolta azt, hogy az új HPC-rendszer ide kerüljön. Fontos mérföldkő ez, talán az évtized IT-beruházása – emelte ki a KIFÜ elnöke.
– Büszkék vagyunk arra, hogy a Debreceni Egyetemen működhet az ország legerősebb szuperszámítógépe. A mostani fejlesztést megalapozta, hogy már korábban is voltak ilyen gépek nálunk, és felépült egy HPC-központ is. Kialakult az a tudásbázis, ami ma már alapjaiban határozza meg az Informatikai Karon zajló oktatást, segíti az egyetemi kutatásokat. Az intézmény mintegy száz oktatója használja a szuperszámítógépet. Alig több mint tíz év alatt sikerült elérni, hogy az egész ország kiszolgálására alkalmas HPC-rendszernek adjon otthont a Debreceni Egyetem. Az Informatikai Karon meghatározó jelentőségű az adattudomány, a mesterséges intelligencia, számos tudományterületet kiszolgálnak, emiatt fontos stratégiai döntés volt az egyetem és a szakemberek részéről, hogy a Kassai úti campuson kapott helyet ez nagy kapacitású gép – fogalmazott a kancellár.
Az egyetemi vezető megjegyezte, hogy a gép a tudományos és kutatás-fejlesztési tevékenysége mellett a városi sportélet számára is hasznos, hiszen az üzemeltetése nyomán keletkező hulladékhőt a városi uszodához vezetik.
Papp László, Debrecen polgármestere beszédében az új HPC-rendszer gazdasági előnyeire hívta fel a figyelmet. Mint mondta: Debrecenben fontos szerepet tölt be az informatika, és örömtelinek nevezte, hogy a megyeszékhelyen működhet az ország legerősebb szuperszámítógépe. A polgármester hozzátette: a tervek szerint hamarosan összekötik a létesítményt az uszodával, hogy a gép által termelt hőenergiát hasznosítsák a sportuszoda fűtésében.
– Jövőbe mutató fejlesztésről van szó, az elmúlt száz évben többet változott az élet, mint ötszáz év alatt, és ez a folyamat még tovább fog gyorsulni. A fejlődés motorját az olyan, magas hozzáadott értékű fejlesztések jelentik, amelyek a gazdasági szereplőkhöz és a Debreceni Egyetemhez kapcsolódnak. Az oktatási, tudományos tapasztalatok hajtóerőt jelentenek a város számára, az innováció pedig igényes gazdasági szereplőket vonz a megyeszékhelyre. A szuperszámítógép távlatot nyit a mindennapi életben, hiszen a jövő új erőforrása az adat – közölte a polgármester.
Az ünnepélyes átadáshoz kapcsolódóan szakmai előadásokon mutatták be a Komondort, amelyet az esemény résztvevői a gépterem bejárása során testközelből is szemügyre vehettek. A rendezvény drónkiállítással, robot és VR-szemüveg bemutatóval egészült ki.
A szuperszámítógépet a hazai felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek és partnereik ingyen használhatják, valamint bizonyos esetekben kutatás-fejlesztést végző vállalatok számára is elérhető lesz.
A nemzeti szuperszámítógép-infrastruktúra és -ökoszisztéma fejlesztéséhez a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség 5 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült a GINOP-3.1.5-20-2020-00001 Szuperszámítástechnikai szolgáltatások kialakítása a hazai IKT vállalkozásoknak elnevezésű kiemelt projekt, valamint 712 millió forint támogatásban az EUROCC – National Competence Centres in the framework of EuroHPC projekt keretében.
unideb.hu
Kapcsolódó cikkek
- Telt ház volt a DExpón
- Ébredezik Komondor, az ország legerősebb szuperszámítógépe
- Tanácskozás az információbiztonságért
- A Fujitsu fontos technológiai mérföldkövet ért el a világ legyorsabb 36 qubites kvantumszimulátorával
- Jönnek a robotok a vendéglátásba és az egészségügybe
- Virtuális valóság is segíti a mérnökképzést a Bosch laboratóriumában a Debreceni Egyetemen
- Integrált kutatói utánpótlás-képzés
- A Fujitsu 10 petaflop teljesítményű szuperszámítógépet szállít Portugáliába
- A Fujitsu telepítette a világ leggyorsabb szuperszámítógépét az univerzum eredetének kutatására
- Jövőbemutató fejlesztések a Debreceni Egyetemen
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.