Már lehet jelentkezni a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra
Harmadik alkalommal nyitotta meg nevezési felületét az ország legnagyobb ipari célgép versenye, amelyre az egyszerű géptől a korszerű technológiákon át az Ipar 4.0 szempontjainak megfelelő célgépekkel újra várják a pályaműveket. Szakmai zsűri értékelése alapján a meghirdetett 6 kategória első helyezettjeit a Gépész Szalonban hirdetik majd ki 2023. június 28-án, a Magyar Ipari Célgép Nagydíj díjátadóján.
2023-ben is megrendezik a Magyar Ipari Célgép Nagydíjat, amelynek célja, hogy a hazai termelő és szolgáltató vállalatok megismerjék a hazai gépgyártás kiváló, egyedi felhasználási célra készülő gépeit.
A szakmai zsűri által értékelt 6 kategória mellett a pályaművek tervezői leleményességét is értékelik és megválasztják a pályázók közül az év tervezőjét, továbbá a közönség is kiválaszthatja a kedvenc célgépét, amelynek tervezője és építője “Az év célgépe” címet nyeri el, és a címmel együtt az 1.000.000 Ft-os hajtástechnikai eszközbeszerzési keretet, az ötletgazda Chemplex Kft. felajánlásként.
“A mérnök szakma egyike a legizgalmasabb és a legfontosabb szakmáknak” – vallja Sipos Sándor, az ország legnagyobb ipari célgép versenyének ötletgazdája, aki kiemelte, büszkeség számára, hogy már az egymást követő harmadik évben lesz alkalmuk a kiemelkedő nemzetgazdasági súllyal bíró ágazat újdonságainak bemutatására.
Dr. Bárdos Krisztina, a Gépipari Tudományos Egyesület ügyvezetője a Nagydíj szervezőtársaként arra kívánja helyezni a fókuszt a versennyel, hogy a célgépek a gazdasági élet szinte minden területén fontos feladatot látnak el, és a gépgyártásnak ez a szegmense nagyon komoly fejlesztési potenciállal bír.
Célgépnek nevezünk egy egyszerű aprítógépet, ugyanakkor célgép az a robotcella is, amely egy autóipari vagy gyógyszeripari gyártósorba illesztve a teljes technológia egyetlen műveletének elvégzésére jött létre. A verseny egyediségét éppen ez adja: noha a célgépek nagyon különbözőek, mégis közös bennük, hogy minden gép azért készült, hogy a folyamatok – legyen az akár anyagmozgatási, szerelési, mérési vagy gyártási folyamat – gyorsabban, hatékonyabban, automatizáltabban és hiba nélkül valósuljanak meg.
“Vállalatunknál küldetésünknek tekintjük, hogy támogassuk a magyar cégeket, célgépépítőket, OEM-eket hogy a nemzetközi porondon is sikereket érjenek el, ne csak a magyar piacra dolgozzanak, hanem nemzetközi szintre bővítsék az értékesítési tevékenységüket” – fogalmazott Balán Péter, a versenyt szponzoráló Mitsubishi FA Divíziójának branch managere.
Az érdeklődők nevezhetnek rajzzal, prototípussal, modellel vagy kész konstrukcióval egyaránt. A lényeg, hogy a pályázatban szereplő célgép az elmúlt 2-3 évben készült, modern ipari gép, berendezés és piacképes termék legyen, vagy az válhasson belőle.
A 2021-ben indított program két éve alatt összesen 135 pályaművet ismerhetett meg a közönség. A korábbi pályázók célgépei továbbra is megtekinthetők a gepedvanhozza.hu oldalon, ahol a nevezési felület is elérhető.
2023-ban 6 kategóriában várják a nevezéseket:
- gyártáselőkészítés gépei: alapanyag- és nyersanyagfeldolgozás;
- gyártógépek, azaz a rész- vagy készterméket előállító gépek;
- termék kiadagolás, beadagolás vagy csomagolás gépei;
- teljes gyártósorok, üzemi-, kisüzemi technológiák;
- kísérleti, laboratóriumi berendezések, mérőeszközök, tesztpadok, tesztberendezések;
- anyagmozgatás, anyagtárolás gépei
Pályázni 2023. január 16. és 2023. április 14. között lehet. További információk a gepedvanhozza.hu oldalon, a Nagydíj hivatalos honlapján érhetők el.
Kapcsolódó cikkek
- Január 15-ig meghosszabbították a Mesterecset pályázat határidejét
- Gyorsítósávon haladnak a jövő vállalkozásai a Széchenyi István Egyetemen
- Elindult a Vodafone Alapítvány 15 millió forint összdíjazású pályázata
- Internettel kapcsolatos pályázatok gyerekeknek és fiataloknak
- Rekord számú pályázat a 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpián
- Idén is átadták Az év tanárcsapata a digitalizációért díjat
- Ismét lehet indulni a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázaton
- Lezárult a 2022-es ’Az Év Honlapja’ pályázat!
- Robotokkal a fenntartható jövőért: kihirdették a Vodafone ötletpályázatának nyerteseit
- December 1. éjfélig lehet nevezni 'Az Év Honlapja’ pályázatra!
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Női példaképek a digitális gazdaságban
Harmadik alkalommal díjazták a 40 év feletti női példaképeket a digitális gazdaság területén, a pályázatot az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) hirdette meg. A díjra gazdasági társaságok és különböző szervezetek jelölték azokat a női kollégáikat, akik kiemelkedő eredményeikkel és munkásságukkal hozzájárulnak a digitális gazdaság és technológia fejlődéséhez. Ezzel nemcsak az ő tevékenységüket ismerik el, hanem azt is, hogy példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generáció számára, és bemutathatják a 40 év feletti női munkavállalók értékeit és lehetőségeit. Az "Inspiráló női vezetők" kategóriában Rakó Ágnes, a KPMG tanácsadási üzletágának társvezetője nyerte el a díjat.
Új pályázati lehetőségek a televíziós műsorkészítők számára
A Médiatanács március 11-i döntésének eredményeként ismét elérhetővé válik a pályázati lehetőség a televíziós műsorkészítők számára. Az ülés során a testület egy médiaszolgáltatót bírságolt meg burkolt kereskedelmi közlemény közzététele miatt, és további eljárásokat indított médiafelügyeleti hatáskörében. Az NMHH egy külföldi társhatóságtól is kedvező választ kapott egy műsorszám korhatár-besorolásával kapcsolatos jelzésére.
Digitális fejlődés az iCentre segítségével – Pályázat általános- és középiskoláknak
Indul az iSkola pályázat, amelynek keretében egy iskolai intézmény nettó 2 000 000 forint értékben kaphat oktatási célra felhasználható termékeket és szolgáltatásokat az iCentre kínálatából.
Rekordszámú nevezés és kreatív megoldások az „Az Év Honlapja 2024” versenyén
A 2024-es „Az Év Honlapja” pályázatot rekord számú nevezés, innováció, technológiai újítások és kreativitás jellemezték. Az esemény immár 23. alkalommal emelte ki a digitális marketing legjobbjait. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 329 pályázat érkezett, melyek közül a szakmai zsűri 90-et díjazott 30 kategóriában. Az „Az Év Honlapja Abszolút Díjat” idén a „Sound of Mátra” projekt nyerte el, míg az Internet Kultúra Fővárosa díjat ismét Debrecen Megyei Jogú város kapta.
Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói
A szakmai zsűri kiválasztotta a Samsung és az EdisonKids által ötödik alkalommal meghirdetett Megoldások a holnapért verseny legjobb 50 diákcsapatát. Az idei témák – a Közösség, az Egészség és a Fenntartható jövő – iránt összesen 241 diák jelentkezett kreatív pályázattal az ország különböző részeiről. Az előző évekhez képest a továbbjutó diákok és tanáraik idén még több tudással és kompetenciával gazdagodhatnak a frissített program keretében, hogy a következő hetekben megvalósíthassák jövőt formáló ötleteiket.