Médiatanács: idén már a streamingszolgáltatók által közzétett tartalmakat is korhatárkarikákkal kell ellátni
A streamingszolgáltatók médiatartalmait is el kell látni a televíziós műsorokhoz hasonló korhatár-besorolással, amit a műsor előtt vagy a programkatalógusban kell jelezni – hangzott el a Médiatanács legutóbbi ülésén, ahol az M1 és a Szeged Televízió szolgáltatóival szemben indított eljárás eredményéről is döntött a testület.
A médiatörvény módosítása nyomán az audiovizuális lekérhető médiaszolgáltatásokon (azaz a streamingszolgáltatásokon) elérhető médiatartalmakat is korhatárbesorolással kell ellátni. A korhatár-kategóriát a műsor elején vagy a műsorkínálat felületén kell jelezni.
A korábbi szabályozás csak a tizennyolc éven aluliaknak nem ajánlott vagy a pornográf, esetleg szélsőségesen erőszakos tartalmak besorolására kötelezte a szolgáltatókat. Az új szabályozás azonban minden műsorszám klasszifikációját előírja.
A módosítás oka, hogy az átalakuló médiafogyasztási szokások következtében a közönség egyre nagyobb arányban választja a streamingszolgáltatásokat, azok társadalmi, médiapiaci jelentősége így folyamatosan erősödik. A televízió és a streamingszolgáltatás ma már ugyanazért a közönségért versenyez. A Médiatanács ezért indokoltnak látja a gyermekek és kiskorúak védelmének biztosítását a televízióknál alkalmazott eszközök felhasználásával.
Ahogyan eddig is, úgy ezentúl is életben marad az az előírás, hogy hatékony műszaki megoldásokkal kell blokkolni/akadályozni a kiskorúak hozzáférését a felnőtteknek szóló, valamint a pornográf és különös kegyetlenségeket ábrázoló, öncélú erőszakos tartalmakhoz. A törvénymódosítás 2022. december 27-én lépett hatályba.
Eljárások az M1 és a Szeged Televízió szolgáltatóival szemben
Burkolt kereskedelmi közleményt tett közzé az M1 Magyar gazda című műsorának szeptember 30-án délután vetített epizódjában – állapította meg a Médiatanács. A köztévé magazinműsorában egy, a méhészet aktualitásairól beszámoló műsorblokkban mutattak be méhészeteket, miközben a vágóképeken jól láthatóan megjelent a vállalkozások elérhetősége a mézesüvegek címkéin, mely reklámértékű információnak minősül. A Médiatanács ezért 100 ezer forint bírságot rótt ki az M1 szolgáltatójára.
Eljárás indult a Szeged Televízió szolgáltatójával szemben is. A körzeti kereskedelmi tévé október 10–16. közötti adáshetén túllépte a képújság maximális idejét, a napi híradás mértéke egy napon nem érte el a vállalt minimális műsoridőt, illetve a saját gyártású műsorokra vonatkozó vállalását sem teljesítette. A Médiatanács figyelmeztette a televízió szolgáltatóját és felszólította a jogkövető magatartásra.
Kapcsolódó cikkek
- Körzeti és helyi vételkörzetű médiaszolgáltatások vállalásait vizsgálta a Médiatanács
- Aggályos internetes reklámokra hívja fel a figyelmet az NMHH
- Közszolgálati- és hírműsorok hiánya miatt bírságolt a Médiatanács
- Médiatanács: nem maradhat egy kézben a két budapesti rádió
- Virtuális reklám szabálytalan közzétételéért és nem teljesített vállalásokért bírságolt a Médiatanács
- Megpályázható rádiós frekvenciákról döntött a Médiatanács
- Körzeti rádió szerződéses kötelezettségeinek teljesítését vizsgálta a Médiatanács
- Médiatanács: sikeres volt a Tilos Kulturális Alapítvány pályázata
- A Médiatanács pályázati nyilvántartásba vette a Tilos Kulturális Alapítványt
- Helyi és körzeti rádiók műsorrendjét vizsgálta a Médiatanács
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Robokaland-nap a szegedi Karolina Iskolában
Március 22-én különleges programot rendez a Karolina Iskola: Szegeden először lesz Robokaland-nap, ahol a gyerekek újrahasznosított elektronikai eszközökből alkothatnak. Az iskola diákjai számára nem ismeretlen a robotika világa, hiszen évek óta részt vesznek a First Lego League Magyarország programjában. A robotika és programozás már az órák részeként is jelen van, és jövőre elindítják a Lego We Do 2.0 programot alsó tagozatosok számára is.
Új érintés nélküli fizetési megoldás magyar kereskedőknek
A Global Payments bevezette a Tap to Pay funkciót Magyarországon, amely lehetővé teszi a helyi kereskedők számára, hogy iPhone készüléken keresztül, a GP tom alkalmazás segítségével egyszerűen és biztonságosan fogadjanak el érintés nélküli fizetéseket.
Drónpilótaképzés a MATE és az ABZ Drone Kft. közreműködésével
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és az ABZ Drone Kft. közös növényvédelmi drónpilótaképzése kiemelkedő népszerűségnek örvend, hiszen már több mint 500 sikeresen végzett hallgatót tudhat a program. Az ország legmagasabb színvonalú felnőttképzései folyamatosan elérhetők az év minden szakaszában.
Auto Bild teszt: A Continental új abroncsa a legjobbak között
Az idei nyári gumiabroncs-teszt során az Auto Bild magazin kiemelkedő eredményt ért el a Continental PremiumContact 7 modellel. A német autós szaklap összesen 52 gyártó 225/40 R 18 méretű gumiabroncsát vizsgálta, melyek közül a legjobb 20 modellt részletes tesztelésnek vetették alá egy BMW 1-es sorozatú tesztautóval, különböző körülmények között, mint például vizes és száraz útfelületen.
A Real Madrid az első klub, amely átlépte az 1 milliárd eurós bevételt
A Deloitte Football Money League 2025-ös jelentése rávilágít arra, hogy a legnagyobb futballklubok a 2023/24-es szezonban jelentős bevételnövekedést értek el, és a Real Madrid lett az első klub, amely átlépte az 1 milliárd eurós álomhatárt. A csapatok pénzügyi sikerét a pályán elért eredményeik, stadionfejlesztések és a jól megtervezett kereskedelmi stratégiák tették lehetővé. A Premier League csapatai továbbra is az élvonalban szerepelnek a bevételi rangsorban, míg a női futball is kiemelkedő növekedést mutat, jelezve a sportág egyre nagyobb népszerűségét és piaci értékét.