Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2022 díjazottjai!
21. alkalommal rendezték meg a digitális marketing szakma legrangosabb hazai eseményét, Az Év Honlapja pályázatot. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre 227 nevezés érkezett. A szakmai zsűri 68 pályaművet díjazott. Az Év Honlapja Abszolút díj győztese a Virágbéke lett.
Az Év Honlapja ünnepélyes díjátadójára 2023. január 26-án a ’Marketing Awards Night’ keretében a Symbol Budapest rendezvényközpontban került sor. Varga István László, a pályázat alapítója, valamint Bonyhádi Gábor, a zsűri elnöke ünnepélyes keretek között hirdették ki a 2022. év nyerteseit. A díjátadót követően a meghívott vendégek és az örömteli nyertesek egy fergeteges bulival ünnepelték meg ’Az Év Honlapja’ pályázat 20. éves szülinapját.
„Az idei termés rendkívül gazdag lett. Pályázóink rendre komolyan vették az okos eszközök elterjedését és már eleve mobilra tervezett honlapokkal startoltak. Vezető nemzetközi és hazai digitális marketing szakemberek egyöntetű véleménye, hogy az első három legfontosabb marketing eszköz egyike a honlap. Ez a trend várhatóan a jövőben sem változik. A hazai specializált digitális ügynökségek, webfejlesztő csapatok és a KKV weboldalak előretörése már évek óta tart. Ennek eredményeképpen számos kimagasló és szakmailag igényes pályázatot díjazhatott a szakmai zsűri!” – mondta Varga István László, a pályázat alapítója.
A pályázatra a legtöbb nevezés az E-kereskedelem (27), a Szolgáltatás (21) illetve Az Év applikációja (17) kategóriába érkezett. Emellett számos kiváló megoldás született például Az Év Kreatív megoldása, az Ipari web, valamint a B2B weboldalak kategóriában is.
‘Az Év Honlapja’ díjat nyert a Virágbéke – És legyen Virágbéke, a Cubifox, a MindentMent Fogászati Rendelőhálózat, a Kifli.hu, a mateking.hu – matek egyszerűen, a FradiShop és a Herendi Porcelán weboldala mellett a Csodás Magyarország, A rendezvény művészete, az IMM-Data, a Terrán Generon – A napelemes tetőcserép, valamint a Megújult HáziPatika, a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztési Alapítvány, az Áthidaló Iskola Előkészítő Program oldala, valamint a Miskolc.hu, az ITL Group, a Hammreceptek, a PadThai Wokbar és Veszprém desztinációs turisztikai honlapja is.
Idén a PregHello kismama app nyerte ’Az Év applikációja’ díjat. ’Az Év Technológiai Megoldása’ pedig az Utánvét ellenőr lett. A Carnotie – tedd zsebre az autód – lett ’Az Év Kreatív Megoldása’.
Az estről díjjal térhetett haza még a Szállás.hu, a Rossmann Online Drogéria, a Billingo, a Lumenet, a Hollóházi Porcelán Manufaktúra, valamint a MOL Move applikáció, a PastPay, a Sielők.hu, a Baumit és Füzér vára is.
'Az Év Honlapja Abszolút díj' győztese a “Virágbéke – És legyen virágbéke”.
A Közönségdíjat több mint 5500 szavazattal a PregHello kismama app nyerte. Az Internetes Kultúra Fővárosa vándordíjat idén ismét Pécs város tudhatja magáénak!
Gratulálunk a nyerteseknek!
A díjazottak teljes listája az alábbi linken érhető el: https://www.azevhonlapja.hu/dijazottak/dijat-nyert-weboldalak-2022
Kapcsolódó cikkek
- Lezárult a 2022-es ’Az Év Honlapja’ pályázat!
- December 1. éjfélig lehet nevezni 'Az Év Honlapja’ pályázatra!
- ’Az Év Honlapja’ pályázat 21. alkalommal keresi a legjobb honlapokat, applikációkat és digitális megoldásokat
- Elindult Az Év Honlapja 2022 Pályázat!
- Indul a 2022-es ’Az Év Honlapja’ pályázat!
- Átadták a Marketing Diamond Awards győzteseinek járó díjakat
- Megvannak ’Az Év Honlapja’ 2021 nyertesei!
- Digitális alkalmazásokat díjazott a Pénzügyminisztérium
- Elindult a marketing.hu
- Rekordszámú nevezéssel zárult a 20 éves jubileumi ’Az Év Honlapja’ pályázat
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Reflektorfényben a fenntarthatóság: Indul a Green Awards 2025
Elindult Magyarország egyik legnevesebb fenntarthatósági pályázata, a Green Awards, amelyet a Portfolió és a Green Cloud közösen szerveznek. A Green Awards powered by Green Cloud pályázat idén már negyedik alkalommal nyitja meg kapuit azok előtt a vállalatok előtt, akik kiemelkedő zöld megoldásaikkal formálják a jövőt.
Három győztest is avattak az IAB Hungary 2024-es szakdolgozatversenyén
Az IAB Hungary március 28-án hirdette ki a 2024-es Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről pályázat nyerteseit, akik a konzulenseikkel együtt átvehették díjaikat. A versenyt, amelyet az Atmedia, a GroupM és az OMD támogattak, a Duna Towerben, az Omnicom Media Group székházában rendezték meg.
Női példaképek a digitális gazdaságban
Harmadik alkalommal díjazták a 40 év feletti női példaképeket a digitális gazdaság területén, a pályázatot az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) hirdette meg. A díjra gazdasági társaságok és különböző szervezetek jelölték azokat a női kollégáikat, akik kiemelkedő eredményeikkel és munkásságukkal hozzájárulnak a digitális gazdaság és technológia fejlődéséhez. Ezzel nemcsak az ő tevékenységüket ismerik el, hanem azt is, hogy példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generáció számára, és bemutathatják a 40 év feletti női munkavállalók értékeit és lehetőségeit. Az "Inspiráló női vezetők" kategóriában Rakó Ágnes, a KPMG tanácsadási üzletágának társvezetője nyerte el a díjat.
Új pályázati lehetőségek a televíziós műsorkészítők számára
A Médiatanács március 11-i döntésének eredményeként ismét elérhetővé válik a pályázati lehetőség a televíziós műsorkészítők számára. Az ülés során a testület egy médiaszolgáltatót bírságolt meg burkolt kereskedelmi közlemény közzététele miatt, és további eljárásokat indított médiafelügyeleti hatáskörében. Az NMHH egy külföldi társhatóságtól is kedvező választ kapott egy műsorszám korhatár-besorolásával kapcsolatos jelzésére.
Digitális fejlődés az iCentre segítségével – Pályázat általános- és középiskoláknak
Indul az iSkola pályázat, amelynek keretében egy iskolai intézmény nettó 2 000 000 forint értékben kaphat oktatási célra felhasználható termékeket és szolgáltatásokat az iCentre kínálatából.