Nem lassít az Arrabona Racing Team: tizedik autójával az élre törne a Széchenyi-egyetem csapata

forrás: Prím Online, 2023. március 9. 16:58

Mindig izgalmas kérdés, mivel rukkol elő aktuális Formula Student-versenyautójának fejlesztésekor az Arrabona Racing Team. A győri Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata az elmúlt években fokozatosan közelítette technológiában a világelitet, ami tavaly nyáron az eredményekben is tükröződött: Európa három legrangosabb versenyén a dobogón végzett, idén pedig ott folytatná, ahol tavaly abbahagyta. Az ART_X megújult hűtési rendszerrel, áttervezett karosszériával és továbbfejlesztett SZEngine-motorral célozza meg az első helyet. 

Nagy utat járt be tíz év alatt az Arrabona Racing Team (ART) – a szó szoros és átvitt értelmében is. A nulláról megépíteni egy Formula Student-versenyautót egyáltalán nem magától értetődő: kell hozzá egy létező szakmai tudásbázis, bejáratott tervezési és kivitelezési folyamatok, valamint egy rutinos, együttműködő csapat. Az ART 2014 óta látványos fejlődést ért el, és egy évtized elég volt ahhoz, hogy mind technológiában, mind eredményekben utolérje a világelitet. A tavalyi szezon mérföldkő volt ebben e tekintetben: a magyar versenyen harmadik, az osztrák és a német versenyen pedig második helyezést ért el a csapat.

 

A telt házas design freeze eseményre a Menedzsment Campus földszinti nagytermében került sor. (Fotó: Horváth Márton)

 

A tervezési technikák és a felhasznált innovatív megoldások is egyre professzionálisabb megközelítésről tanúskodnak: a generatív tervezés, a karbon-kompozit önhordó monocoque karosszéria vagy a valós idejű méréseket biztosító telemetria-rendszer már olyan színvonalat képvisel, amely a szakma élvonalához tartozik. Összességében elmondható, hogy az Arrabona Racing Team és a SZEngine motorfejlesztő csapat együttműködéseként a SZEnergy Team mellett olyan hallgatói tehetségközpont jött létre a Széchenyi István Egyetemen, amely piacképes tudást ad a csapattagoknak.

 

Dr. Feszty Dániel szerint a Formula Student a leghatékonyabb gyakorlatorientált képzési forma. (Fotó: Horváth Márton)

 

„Mindig az a kérdés számunkra, vajon mit fogunk itt látni. Mindig izgatottan várjuk az új autó terveit, hiszen számunkra is meglepetés, milyen innovatív megoldásokkal állnak elő a hallgatók” – jelezte köszöntőjében dr. Feszty Dániel, a Széchenyi István Egyetem Járműfejlesztési Tanszékének vezetője a csapat sorban tizedik, ART_X névre keresztelt járművének design freeze bemutatóján, majd hosszasan érzékeltette a csapat szakmai fejlődésének stációit.

 

Az autót Hege Kristóf, az ART csapatvezetője, Boros Máté, a SZEngine csapatvezetője és Tóth Imre, az ART konstrukciós vezetője mutatták be. (Fotó: Horváth Márton)

 

„Sok évvel ezelőtt azt gondoltuk, nekünk, oktatóknak aktívan részt kell vennünk a csapat tudásmenedzselésében. Ez heti-kétheti, rendszeres konzultációt jelentett. Mára ez teljesen eltűnt, az eredmények viszont nem tűntek el, sőt egyre csak javulnak. Úgy néz ki, kialakult egy olyan belső kultúra nálatok, ami már nem igényel tőlünk egyéb közreműködést. Olyan tudás birtokában vagytok, amit mi az egyetemen nem is tanítunk, ezt a know-how-t ti hoztátok létre, anélkül, hogy mi kezdeményeztük vagy beavatkoztunk volna” – méltatta a hallgatókat dr. Feszty Dániel, hozzátéve azt is, hogy jelenleg az Audi Hungaria járműfejlesztési részlegének durván ötöde olyan fiatal munkatárs, aki valamilyen módon az ART kötelékéből érkezett a vállalathoz. „Ma az iparban az egyik legjobb belépő, ha valaki a Formula Studentből jön” – összegzett a tanszékvezető. 

 

Az ART_X előzetes modellje. Az autó törzsén megfigyelhetők a széles oldalsó dobozok, amelyek a motor léghűtéséért lesznek felelősek. (Forrás: ART)

 

A design freeze minden járművet építő hallgatói versenycsapat életében a tervezési fázis lezárását jelenti, amikor a csapattagok a kivitelezés megkezdése előtt, a nyári versenyek közti időszak félidejében bemutatják aktuális fejlesztéseiket a szponzoroknak, a partnereknek és a sajtó képviselőinek. Az ART esetében a tavalyi sikerek után különösen érdekesnek tűnt, hogy a rendkívüli teljesítményt produkáló ART_09-es autó után milyen irányba indul el a csapat.

„Idén is megyünk Spielbergbe, az osztrák versenyre és a Hungaroringre, a Formula Student Eastre. A szezont a szokásoktól eltérően Horvátországban, az FS Alpe Adria versennyel zárjuk” – tájékoztatott Hege Kristóf csapatvezető, aki megerősítette: a dobogós helyek láttán megjött az étvágyuk, ezért tizedik autójukkal az első helyet célozzák meg. 

 

Tóth Imre úgy számolt, az autó idei összsúlya leheletnyivel ugyan, de kisebb lesz a tavalyinál. (Fotó: Horváth Márton)

 

Az ART_X névre keresztelt járművet Tóth Imre konstrukciós vezető mutatta be. A modellre pillantva a látványos változások rögtön észrevehetők: az autó széles oldalsó „dobozokkal” gazdagodott, az orra tompább lett.

„Tavaly sok problémánk akadt a motor hűtésével, ezért a tervezés során erre kiemelt figyelmet fordítottunk. Olyan oldaldobozt terveztünk, amellyel két oldalról jelentős tömegáramot kap a hűtőközeg, így a levegő át tudja öblíteni a motorteret. Ezzel ugyan plusz tömeget kell vinnünk az autóra, amelynek karcsúsága is csorbát szenved, de hosszú távon ez meg fog térülni a megbízhatóságban. Mindamellett a látszat ne tévesszen meg senkit, a terebélyesebb karosszéria a tavalyival megegyező, sőt, azoknál némileg jobb aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkezik, a leszorítóerőt enyhén növelni is tudtuk” – hangsúlyozta az új megoldás előnyeit Tóth Imre.

 

Boros Máté, a SZEngine csapatvezetője elmondta, hogy az új szívó-fojtóház 60 százalékos súlycsökkentést jelent a motor esetében. (Fotó: Horváth Márton)

 

A hallgatók az autó karosszériáját is újratervezték, amelynek markáns átalakítását szintén elsősorban a hűtőrendszer bevezetése indokolta. A pilótafülkét is szűkíteni kellett emiatt. Ugyanakkor az elmúlt években megszokott bullhorn (ami a hátsó szárnyakra terelte a levegőt) eltűnt az autó orráról, mivel az új szárnykialakítás és az oldalcsatorna miatt nem volt rá szükség.

„Még egy nagy módosítást vezettünk be idén, amivel a szimulációk alapján sokat fejlődhet az autó: ez a futómű teljes áttervezése volt. Eddig egy vonórudas futóművet használtunk, aminek pontos beállításával néha meggyűlt a bajunk, ezért áttértünk a nyomórudas felfüggesztésre” – folytatta Tóth Imre. „A tapasztalat az, hogy a kivitelezés során némileg módosul az autó a szimulációhoz képest, de az eredményeink ígéretesek” – szögezte le a konstrukciós vezető.

Az autó szívét jelentő SZEngine-motorról Boros Máté, a Széchenyi István Egyetem SZEngine motorfejlesztő csapatának vezetője beszélt. Mint elmondta, céljuk – ahogy mindig – a hibák kiküszöbölése és a teljesítmény további növelése volt. Az átalakított KTM 690 gyári alkatrészeiből egyre kevesebb maradt, ezúttal a fojtószelepet szabták át a csapat igényeinek megfelelően, ami kevesebb áramot fogyaszt, és dinamikusabban tud kapcsolni. Az egyedi főtengely és a fedelek is optimalizáltak, ami fontos a súlycsökkentés szempontjából. A motor hűtésének problémáját a SZEngine is felismerte, és az olajkör javításával próbálnak több hőt elvezetni. Ugyanakkor fontos tudni, hogy ezek a motorok főként léghűtésre tervezettek, így az autó kialakítása dönti el, miként tudják a megfelelő hőmérsékletet biztosítani.

 

A képen egy Formula Student-autó objektumfelismerése látható.

 

„Az új SZEngine 2023 motor mellett hibrid erőforrást is fejlesztünk. Összeszereltünk egy prototípust, amely nagy teljesítményű akkumulátorokat tartalmaz. Szignifikáns előrelépést értünk el ezen a területen” – árulta el a csapatvezető.

Kiemelendő még az ART_X telemetria-rendszere, melynek segítségével a pilóta és a csapattagok lényegében azonnal képet kapnak az autó menettulajdonságairól. Szenzorok sokaságával mérik a jármű paramétereit, többek között a gumihőt és a futóműerőt is; ezeket 4G-s kapcsolaton juttatják el a boxba, ami nagyon gyors kommunikációt jelent.

„Teljesen újratanított neurális hálót használunk az útvonal felismerésére, amit mintegy háromezer adatrekord segítségével programoztunk újra, ezáltal pontosabb lett az algoritmusunk. Ez egy Jetson TX2-es chip számításain alapszik” – tért rá az önvezető fejlesztésekre Tóth Imre. „A kameránk sok lehetőséget rejt magában. A Zed2-es eszközzel pontosan meg tudjuk határozni az autó helyzetét a környezeti tárgyakhoz képest” – jegyezte meg a konstrukciós vezető, aki elmagyarázta, hogy az önvezető megoldásokat a csapat egyik korábbi járművén tesztelik majd, így hamarosan egy mozgó járművet tudnak majd prezentálni.

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Budapesten tanítják vezetni a jövő autóit a Bosch mérnökei

A Bosch Budapesti Fejlesztési Központjában számtalan jövőbemutató autóipari fejlesztés zajlik, melyek a vezetés biztonságát és kényelmét szolgálják. Az egyik leghasznosabb extrát jelentik a parkolást segítő rendszerek, a Bosch szakemberei pedig már olyan járműveket fejlesztenek Budapesten, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek parkolni. Ehhez minden részletre kiterjedő tesztelésre, az autók szigorú „oktatására” van szükség. A jövő autóinak titkait tárja fel a Bosch Magyarország Podcast aktuális adása, melyben a parkolási megoldások fejlesztésének legaktuálisabb és legizgalmasabb kérdései kerülnek reflektorfénybe.

2024. december 13. 13:08

EY: csak átmeneti a megtorpanás az elektromos autók piacán

Lassulás tapasztalható idén a tisztán elektromos, hibrid és plug-in járművek (EV) iránti globális kereslet növekedésében – derül ki az EY 28 ország 19 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. Az elektromobilitás előretörése miatt a megtorpanás várhatóan csak ideiglenes és a gyártók hamarosan újra növelhetik a kapacitásokat – emeli ki Szűcs Tamás, az EY autóipari iparági csoportjának vezető partnere. 

2024. november 23. 17:11

OMV: 2025 végéig országszerte elérhető lesz az ultragyors töltőhálózat

Országszerte 15 helyszínen már igénybe vehetőek az OMV új gyorstöltői. A társaság még idén megduplázza ultragyors töltéssel üzemelő töltőállomásai számát, 2025 végéig pedig közel 50 helyszínen összesen 80 villámtöltő pont működik majd az országban. A töltők legalább 100 kW teljesítmény leadására képesek, ami később több helyszínen akár a 200 kW-ot is elérheti, a hálózati kapacitás függvényében.  Az OMV saját applikációt is fejlesztett a töltőkhöz, amiben most különleges akciókkal várja az autósokat.

2024. november 21. 16:35

Elektromobilitás: több mint egymillió töltőállomáshoz kínál hozzáférést a Bosch világszerte

Az elektromos autónk gyors, kényelmes és – ami a legfontosabb – bárhol rendelkezésre álló töltése: az elektromos autók vezetői számára világszerte mindez gyakran sokkal inkább vágy, mint valóság. A hatótáv és a költségek mellett a töltés az e-autósok egyik legfőbb gondja, ahogy az a Német Energia- és Vízgazdálkodási Szövetség (BDEW) tanulmányából is kiderül.

2024. november 20. 15:10

Kávét rendel majd az LG autós asszisztense, ha fáradt a sofőr

Az LG Electronics (LG) bemutatta a fejlett autóipari technológiai koncepciókat felvonultató Mobility Labworks sorozat legújabb tagját, a jövő önvezető autóiba szánt Digital Cockpit gamma elnevezésű megoldást. Az alfa és beta modellek tavalyi debütálása után ez a harmadik az innovatív digitális interfészek sorozatában, amelyek izgalmas bepillantást nyújtanak a mobilitás jövőjébe.

2024. november 19. 11:35

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14