Újabb üzemanyaghiánytól tart az autósok harmada
Majdnem minden második autós számára zavaró vagy stresszes volt a tavaly decemberben kialakult országos üzemanyaghiány, és a járművezetők negyedét anyagilag rendkívül rosszul érintette a hatósági ár eltörlése, derül ki a Wagner Solar Hungária Kft. és az Expleo friss felméréséből. Minden harmadik megkérdezett újabb üzemanyaghiánytól tart, a válaszadók 60 százalékának pedig megfordult a fejében az elektromos autóra váltás. A résztvevők többsége tudta, hogy az otthoni gyorstöltés a legolcsóbb, ami ráadásul rendkívül környezetbarát is, ha napelemes rendszerhez van csatlakoztatva.
Az autóval közlekedők 60 százaléka számított a jelentős üzemanyagár-emelkedésre már a hatósági ár kivezetése előtt is, de 26 százalékuknak komolyan meg is viselte a családi kasszát a benzinkutakon tapasztalt drágulás. A Wagner Solar Hungária Kft. több mint 2600 fő bevonásával készült közvélemény-kutatása szerint a tavaly év végén kialakult országos üzemanyaghiány időszaka a sofőrök 18 százalékának volt stresszes, 24 százalékukat pedig a hosszas sorban állás zavarta inkább.
Házi Ádám, a cég fejlesztési igazgatója az eredményeket ismertetve elmondta, a megkérdezettek közel 12 százaléka állt át a tömegközlekedésre a benzin- és a gázolaj árának emelkedése miatt, 15 százalék pedig inkább a kerékpárt vagy a roller típusú megoldásokat részesíti előnyben azóta, amikor csak teheti. Azok közül, akik megmaradtak az autónál, 43 százalékban kevesebbet használják azt a korábbiakhoz képest. Ez egyébként már a kutak forgalmában is érezhető, amely a járvány előtti szintre zuhant vissza 2023 első negyedévében.
„Ugyan az ország üzemanyag-ellátása stabilizálódott, 36 százalék szerint várható újabb hiány a töltőállomásokon a geopolitikai helyzet miatt. Részben ebből, részben a környezettudatos szemléletformálásból adódik, hogy válaszadók 60 százalékának megfordult a fejében az elektromos autóra való váltás, 36 százalékuk pedig már csak ilyen típusú járműben gondolkozik” – fogalmazott.
Hozzátette, érdekesség, hogy a többség még mindig a hibrid modellek mellett tenné le a voksát a nagyobb hatótáv miatt.
Napelemmel 5 órára csökkenthető a töltési idő
A kutatás arra is rávilágított, hogy egy kezdetleges ágról beszélünk a járműiparban, legalábbis ami a Magyarországon forgalomba helyezett kocsik számát illeti. A felmérésben résztvevő elektromos autó tulajdonosok mindössze 10 százaléka használja 5 évnél régebb óta ezt a típust, a megkérdezettek közel harmada pedig az elmúlt egy évben ruházott be egy ilyen modellre.
A hivatalos statisztikák szerint 2022-ben tavaly 63 597 darab zöld rendszámos autót tartottak nyilván, amiből 33 761 darab volt a tölthető-hibrid, 29 836 pedig a tisztán elektromos autó. Utóbbinál 2021-ben ez a szám 18 832 volt, az ezt megelőző esztendőben pedig 11 012. Négy éve még 3 839-et mutatott a számláló, 2019-ben 6 535 darabot.
Házi Ádám közölte: 77 százalék szerint lenne hova fejleszteni az elektromos autók töltési opcióit, 17 százalék pedig kifejezetten elégedetlen azokkal.
„A kitöltők 81 százaléka jól tudta, hogy az otthoni gyorstöltés a legköltséghatékonyabb lehetőség, de figyelni kell arra, hogy sokkal biztonságosabb gyári vagy gyorstöltővel tölteni az autókat, mint a konnektorral összekötni azt. Utóbbi kifejezetten veszélyes is lehet, ha nem megfelelő a kivitelezés” – mondta a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója.
Szót ejtett arról is, amennyiben van napelemes rendszerünk vagy a jövőben tervezzük a telepítését, érdemes megfontolni, hogy olyan terméket válasszunk a gépjármű töltésére, ami kommunikál az inverterrel. Ennek előnye, hogy akár közvetlenül tölthetjük az autónkat napenergiával és egy applikáción keresztül vezérelhetjük a napelemes rendszert és az autótöltőt. A napelemes rendszerrel való összekötés nagy előnye még, hogy kialakítható olyan vezérlés, hogy jelentősen gyorsabban tudja tölteni az autóját – 10 óra helyett akár 5 órára is csökkenthető a töltési idő így – illetve megspórolhatjuk a drága hálózatfejlesztési költségeket is.
Kapcsolódó cikkek
- Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki
- A Continental új megoldása riaszt, ha kisgyermek marad az autóban
- Egyszerűbb töltésindítást és több töltőpontot hozhat az elektromos autósoknak az uniós rendelet
- Bridgestone abroncsokkal robban be a vadonatúj Lamborghini Revuelto
- Aki megfizeti a prémium árat, mehet gyorsabban: dugómentesít a Kyndryl Tel-Avivban
- A Maserati a GT-bajnokságban tér vissza a versenyzés világába
- K&H: 2,1 milliót szánnának használt autóra a magyarok
- Közlekedéstudomány: rangos díjakat kaptak a Széchenyi István Egyetem oktatói
- K&H: Tarolnak a villanyautók
- 4 éven belül átveszik a vezetést az elektromos járművek Európában
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Budapesten tanítják vezetni a jövő autóit a Bosch mérnökei
A Bosch Budapesti Fejlesztési Központjában számtalan jövőbemutató autóipari fejlesztés zajlik, melyek a vezetés biztonságát és kényelmét szolgálják. Az egyik leghasznosabb extrát jelentik a parkolást segítő rendszerek, a Bosch szakemberei pedig már olyan járműveket fejlesztenek Budapesten, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek parkolni. Ehhez minden részletre kiterjedő tesztelésre, az autók szigorú „oktatására” van szükség. A jövő autóinak titkait tárja fel a Bosch Magyarország Podcast aktuális adása, melyben a parkolási megoldások fejlesztésének legaktuálisabb és legizgalmasabb kérdései kerülnek reflektorfénybe.
EY: csak átmeneti a megtorpanás az elektromos autók piacán
Lassulás tapasztalható idén a tisztán elektromos, hibrid és plug-in járművek (EV) iránti globális kereslet növekedésében – derül ki az EY 28 ország 19 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. Az elektromobilitás előretörése miatt a megtorpanás várhatóan csak ideiglenes és a gyártók hamarosan újra növelhetik a kapacitásokat – emeli ki Szűcs Tamás, az EY autóipari iparági csoportjának vezető partnere.
OMV: 2025 végéig országszerte elérhető lesz az ultragyors töltőhálózat
Országszerte 15 helyszínen már igénybe vehetőek az OMV új gyorstöltői. A társaság még idén megduplázza ultragyors töltéssel üzemelő töltőállomásai számát, 2025 végéig pedig közel 50 helyszínen összesen 80 villámtöltő pont működik majd az országban. A töltők legalább 100 kW teljesítmény leadására képesek, ami később több helyszínen akár a 200 kW-ot is elérheti, a hálózati kapacitás függvényében. Az OMV saját applikációt is fejlesztett a töltőkhöz, amiben most különleges akciókkal várja az autósokat.
Elektromobilitás: több mint egymillió töltőállomáshoz kínál hozzáférést a Bosch világszerte
Az elektromos autónk gyors, kényelmes és – ami a legfontosabb – bárhol rendelkezésre álló töltése: az elektromos autók vezetői számára világszerte mindez gyakran sokkal inkább vágy, mint valóság. A hatótáv és a költségek mellett a töltés az e-autósok egyik legfőbb gondja, ahogy az a Német Energia- és Vízgazdálkodási Szövetség (BDEW) tanulmányából is kiderül.
Kávét rendel majd az LG autós asszisztense, ha fáradt a sofőr
Az LG Electronics (LG) bemutatta a fejlett autóipari technológiai koncepciókat felvonultató Mobility Labworks sorozat legújabb tagját, a jövő önvezető autóiba szánt Digital Cockpit gamma elnevezésű megoldást. Az alfa és beta modellek tavalyi debütálása után ez a harmadik az innovatív digitális interfészek sorozatában, amelyek izgalmas bepillantást nyújtanak a mobilitás jövőjébe.