Minőség és teljesítmény – ezt tudja a Bridgestone legújabb nyári gumiabroncsa

forrás: Prím Online, 2023. május 8. 14:03

Az autó az abroncson keresztül érintkezik az úttal, így egy jól megválasztott, megfelelő minőségű és típusú gumiabronccsal sokat tehetünk a biztonságunkért. Az új Bridgestone Turanza 6 gumiabroncs tervezésénél is a közlekedésbiztonság szempontjait helyezték előtérbe. 

A Turanza 6 fejlesztési folyamatában nagy szerepet játszott az európai járművezetők körében végzett széles körű fogyasztói kutatás eredménye, amellyel a mérnökök első kézből kaptak visszajelzést, mit várnak el a felhasználók egy nyári túraabroncstól.***

 

 

Biztonságra és teljesítményre tervezve

 

A TÜV SÜD által végzett, független tesztek alapján a Bridgestone Turanza 6 a kategóriájában legjobb a nedves úton nyújtott teljesítményével*, ezzel is felülmúlva a szegmensben szereplő versenytársakat. Az abroncs mind kanyarodáskor, mind egyenes útvonalon kiemelkedő teljesítményt nyújt, nedves tapadás terén pedig szintén a kategória legjobbja: A-minősítést ért el az EU erre vonatkozó skáláján.

 

A Turanza 6 a gyártó palettáján is kiemelt szerepet kapott, mivel a szabadalmaztatott és úttörő ENLITEN, valamint TECHSYN technológiák, a Bridgestone másodlagos piacra szánt abroncsai közül először ennél a nyári túraabroncsnál jelentek meg. Ezeknek az innovatív megoldásoknak is köszönhető a kiváló futásteljesítmény**, valamint a jobb üzemanyag- és energiahatékonyság**. Utóbbi kiegészítendő a fenntarthatósági tényezők szem előtt tartásával, így a Bridgestone Turanza 6 elektromos járművekre is szerelhető, segíti az akkumulátor élettartamának megóvását, valamint a teljesítmény optimalizálását**. Mindezzel együtt kiváló irányíthatóságot, nagyobb kopásállóságot** és csökkentett zajszintet*  kínál a járművezető kényelme érdekében****.

 

 

A Bridgestone szélesebb körű elkötelezettsége a közúti biztonság iránt

 

Az Egészségügyi Világszervezet szerint évente több mint 1,35 millió ember hal meg a világ útjain, és további 20-50 millió ember szenved gyakran életveszélyes sérüléseket. Termékei mellett a Bridgestone keményen dolgozik a közlekedésbiztonsági problémák megoldásán, nemrég például egy útsérülések felismerésére szolgáló fejlesztést vezetett be. Az innováció mellett a Bridgestone világszerte számos közlekedésbiztonsági kezdeményezést indít: ilyen a gumiabroncsok biztonsági ellenőrzése, a közlekedésbiztonsági képzések, az oktatási programok és az ENSZ Közúti Biztonsági Alapjának (UNRSF) nemrégiben tett 1 millió dolláros adomány. A Bridgestone közúti biztonság iránti elkötelezettsége része a szélesebb körű vállalati kötelezettségvállalásának – a Bridgestone E8-nak is.

 

„Az élet egy utazás, és mi a Bridgestone-nál elkötelezettek vagyunk amellett, hogy biztonságossá tegyük. A vezetésnek mindenki számára élvezetes és biztonságos élménynek kell lennie, ennek a megvalósításán dolgozunk.” – tette hozzá Emilio Tiberio, a Bridgestone EMIA COO & CTO-ja.

 

Az Európában kifejlesztett és gyártott Bridgestone Turanza 6 már az egész régióban, számos méretben kapható személygépkocsikhoz és SUV-khoz egyaránt, legyen szó belsőégésű motoros, hibrid vagy elektromos járművekről.

 

Képek: Bridgestone

___________________________

* A TÜV SÜD által a Bridgestone felkérésére 2022 júniusában az ATP Papenburg (Németország) és a Bridgestone EUPG (Olaszország) telephelyén a BMW 520i és BMW 530d modellekkel végzett tesztek nedves úton, 245/45 R18 100Y XL méretű gumiabronccsal. A Turanza 6 összehasonlítva az azonos szegmensben lévő fő versenytársak teljesítményével: CONTINENTAL Premium contact 6, MICHELIN Primacy 4+, PIRELLI Cinturato P7 (P7C2). Jelentés száma: [713263409].  

Oldalirányú vízenfutás, minősítés: BRIDGESTONE Turanza 6 (100,0%), PIRELLI Cinturato P7 (P7C2) (96,9%), CONTINENTAL Premium Contact 6 (92,0%), MICHELIN Primacy 4+ (90,2%).

Egyenesvonalú vízenfutás, minősítés: CONTINENTAL Premium Contact 6 (100,2%), BRIDGESTONE Turanza 6 (100,0%), PIRELLI Cinturato P7 (P7C2) (98,9%), MICHELIN Primacy 4+ (98,5%).

Oldalirányú tapadás nedves útfelületen, minősítés: BRIDGESTONE TURANZA 6 (100,0%) CONTINENTAL Premium Contact 6 (97,0%), MICHELIN Primacy 4+ (95,1%), PIRELLI Cinturato P7 (P7C2) (93,3%).

Fékezés nedves felületen (Ø CALC. féktávolság [m] 80-20 km/h ), minősítés: CONTINENTAL Premium Contact 6 (33,0), BRIDGESTONE Turanza 6 (33,7), PIRELLI Cinturato P7 (P7C2) (34,4),MICHELIN Primacy 4+ (36).

** A belső összehasonlítás alapján Turanza 6 vs Turanza T005 (ref. méret 205/55R16).

*** Bázis: Minden európai ország (n=21501) Kérdés: PD5. Melyik a legfontosabb elem, amelyet figyelembe venne a gumiabroncsok kiválasztásakor? Magasról lefelé rangsorolva (fontolja meg) - kiválasztott - TOP 3

**** A belső összehasonlítás alapján Turanza 6 vs Turanza T005 (205/55R16 referenciaméret)

Kulcsszavak: gumiabroncs Bridgestone

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Budapesten tanítják vezetni a jövő autóit a Bosch mérnökei

A Bosch Budapesti Fejlesztési Központjában számtalan jövőbemutató autóipari fejlesztés zajlik, melyek a vezetés biztonságát és kényelmét szolgálják. Az egyik leghasznosabb extrát jelentik a parkolást segítő rendszerek, a Bosch szakemberei pedig már olyan járműveket fejlesztenek Budapesten, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek parkolni. Ehhez minden részletre kiterjedő tesztelésre, az autók szigorú „oktatására” van szükség. A jövő autóinak titkait tárja fel a Bosch Magyarország Podcast aktuális adása, melyben a parkolási megoldások fejlesztésének legaktuálisabb és legizgalmasabb kérdései kerülnek reflektorfénybe.

2024. december 13. 13:08

EY: csak átmeneti a megtorpanás az elektromos autók piacán

Lassulás tapasztalható idén a tisztán elektromos, hibrid és plug-in járművek (EV) iránti globális kereslet növekedésében – derül ki az EY 28 ország 19 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. Az elektromobilitás előretörése miatt a megtorpanás várhatóan csak ideiglenes és a gyártók hamarosan újra növelhetik a kapacitásokat – emeli ki Szűcs Tamás, az EY autóipari iparági csoportjának vezető partnere. 

2024. november 23. 17:11

OMV: 2025 végéig országszerte elérhető lesz az ultragyors töltőhálózat

Országszerte 15 helyszínen már igénybe vehetőek az OMV új gyorstöltői. A társaság még idén megduplázza ultragyors töltéssel üzemelő töltőállomásai számát, 2025 végéig pedig közel 50 helyszínen összesen 80 villámtöltő pont működik majd az országban. A töltők legalább 100 kW teljesítmény leadására képesek, ami később több helyszínen akár a 200 kW-ot is elérheti, a hálózati kapacitás függvényében.  Az OMV saját applikációt is fejlesztett a töltőkhöz, amiben most különleges akciókkal várja az autósokat.

2024. november 21. 16:35

Elektromobilitás: több mint egymillió töltőállomáshoz kínál hozzáférést a Bosch világszerte

Az elektromos autónk gyors, kényelmes és – ami a legfontosabb – bárhol rendelkezésre álló töltése: az elektromos autók vezetői számára világszerte mindez gyakran sokkal inkább vágy, mint valóság. A hatótáv és a költségek mellett a töltés az e-autósok egyik legfőbb gondja, ahogy az a Német Energia- és Vízgazdálkodási Szövetség (BDEW) tanulmányából is kiderül.

2024. november 20. 15:10

Kávét rendel majd az LG autós asszisztense, ha fáradt a sofőr

Az LG Electronics (LG) bemutatta a fejlett autóipari technológiai koncepciókat felvonultató Mobility Labworks sorozat legújabb tagját, a jövő önvezető autóiba szánt Digital Cockpit gamma elnevezésű megoldást. Az alfa és beta modellek tavalyi debütálása után ez a harmadik az innovatív digitális interfészek sorozatában, amelyek izgalmas bepillantást nyújtanak a mobilitás jövőjébe.

2024. november 19. 11:35

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14