Világcsúcs és két arany: tarolt a Széchenyi-egyetem csapata
A kontinens legnevesebb egyetemeit megelőzve az első helyen végzett a győri Széchenyi István Egyetem elektromos járművet fejlesztő hallgatói csapata, a SZEnergy Team Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén önvezető és városi kisautó kategóriában, az utóbbiban ráadásul saját tavalyi világcsúcsát megdöntve. Az eredmény egyszerre mutatja a győri intézményben folyó gyakorlatorientált képzések és a tehetséggondozás magas színvonalát.
Története legnagyobb sikerét érte el tavaly júniusban a Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata, a SZEnergy Team, amikor a hollandiai Assenben megnyerte a Shell Eco-marathon európai és afrikai csapatoknak kiírt versenyét városi kisautó kategóriában, méghozzá világcsúccsal, 284 kilométer/kilowattóra energiamérleggel. A sikerszéria júliusban Franciaországban, a nogarói Paul Armagnac versenypályán folytatódott a versenysorozat autonóm, azaz önvezető kategóriájában a második hely megszerzésével.
Óriási volt a boldogság: a SZEnergy Team két kategóriában is első lett. (Fotó. Dudás Máté)
Idén a Shell Eco-marathon mindkét kategóriáját Nogaróban rendezték május 19. és 25. között, részben párhuzamosan. Az egyedüli magyar résztvevő SZEnergy Team két első hely megszerzését tűzte ki célul a rendkívül erős mezőnyben, s a várakozásokat beteljesítve mindkét kategóriában győzni tudott – a városi kisautó kategóriában ráadásul új, 291 kilométer/kilowattórás világrekorddal. (Ez azt jelenti, hogy a győri elektromos jármű annyira kis fogyasztással teljesítette a kijelölt távot, hogy átszámítva 1 kilowattóra felhasználásával – ami lényegében kétórányi vasalóhasználatnak felel meg – 291 kilométerig jutott volna.) A siker értékét növeli, hogy olyan neves egyetemek végeztek a Széchenyi István Egyetem csapata mögött, mint a Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem, a torinói, a milánói, a müncheni, a toulouse-i és az athéni műszaki egyetem vagy az Amszterdami Alkalmazott Tudományok Egyeteme.
Mesics Mátyás, a SZEnergy Team autonóm részlegének tagja elmondta, hogy az autonóm kategóriában három feladatot kellett teljesíteni. Először egy 1,2 kilométer hosszú versenypályaszakaszon ment végig a jármű, majd egy bójákkal kialakított szektorban navigált az akadályok között, végül pedig leparkolt két autó mellé az egyetlen szabad helyre – mindezt önvezető módban, emberi beavatkozás nélkül. „Plusz kihívást jelentett, hogy a feladatokat egymás után, folyamatosan kellett végrehajtani úgy, hogy az autó megállt a stopvonalon, és már indult is tovább” – tette hozzá Mesics Mátyás.
A SZEnergy Team autója kiemelkedett a mezőnyből. (Fotó: Dudás Máté)
„A tavalyi versenytapasztalatok alapján hallgatóink és doktoranduszaink új, saját algoritmusokat fejlesztettek a környezetérzékelés területén. A mezőnyben egyedülálló módon a kameraképet és a LIDAR – azaz lézeralapú távérzékelés – adatokat felhasználva határozták meg a vezethető útfelületet és az akadályokat. Miután a járműnek két számban is rajthoz kellett állnia, fontos volt, hogy rövid időn belül átépíthető legyen. A csapat autonóm részleges tagjai éjt nappallá téve végezték el az utolsó simításokat a programokon, így az éles versenynapon már az első próbálkozások során teljesítettük az első két feladatot” – fejtette ki Kőrös Péter, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpont Autonóm Rendszerek Központjának operatív vezetője.
A városi kisautó kategóriában a SZEnergy Team címvédőként érkezett Franciaországba, emiatt mindenki tudta, hogy idén is győzelemre esélyes, de az eredmény még a tagokat is meglepte. „Nem számítottunk új világcsúcsra, elsősorban azért, mert a nogarói versenypályán az asseninél nagyobbak a szintkülönbségek, így nehezebb alacsony fogyasztást produkálni. Riválisaink nem tudtak javítani az elmúlt évhez képest, mi viszont igen. Ebben szerepet játszott, hogy bár autónk a tavalyi alapra épült, de a versenyszabályoknak való megfelelés miatti változtatásokon túl is sikerült tovább fejleszteni többek között az elektronikai rendszert, a rugós tagokat vagy a vezetési stratégiát meghatározó menetciklus-optimalizálást. Sőt, saját fejlesztésű telemetriánknak köszönhetően verseny közben tudtuk monitorozni a járművet és a pilótát” – mondta Pusztai Zoltán, a Széchenyi István Egyetem doktoranduszhallgatója, a csapat mentora.
A Széchenyi István Egyetem hallgatói csapatának autója a nogarói versenypályán. (Fotó: Dudás Máté)
„Gratulálok a nagyszerű eredményhez a SZEnergy Team valamennyi tagjának, akik ismét bizonyították, hogy nemzetközi szinten is kiemelkedőek egyetemünk gyakorlatorientált képzései és tehetséggondozási rendszere. A sikerhez hozzájárult az is, hogy európai színvonalú győri infrastruktúránk mellett fenntartó alapítványunk tulajdonába került a világ egyik legkorszerűbb járműipari tesztpályája, a ZalaZONE, amely hallgatói csapatainknak is az egyik bástyája, és segíti őket abban, hogy megőrizzék élvonalbeli pozíciójukat” – hangsúlyozta dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke.
„Az SZEnergy Team világraszóló sikere a kormány által elfogadott Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Stratégia szempontjából is jelentős értékű. Célkitűzésünk, hogy minél hatékonyabban tudjuk pozícionálni és megerősíteni Magyarország szerepét az átalakuló mobilitás korszakában, egyúttal Európa élvonalába lépjünk előre az elektromos autóversenyzéssel kapcsolatos és egyéb elektromobilitási fejlesztések terén. Mivel az autó- és motorsport a mindennapi közlekedésben megjelenő innovációk bölcsője, az eredmények láttán jó esély van arra, hogy éppen az autóipar magyar fővárosában, Győrben fejlesztenek ki mérnökeink egy olyan megoldást, amely úttörő lesz az iparágban, akár globális mértékben is” – húzta alá Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- A mobilitás és a design friss trendjeit mutatta be fiataloknak a Széchenyi-egyetem
- Bemutatta új autóját a SZEnergy
- A Szöuli Egyetem Urbanisztikai Intézetével lépett partnerségre a Széchenyi-egyetem
- Vállalkozásfejlesztő irodát nyit a ZalaZONE-on a VOSZ
- Autonóm robotjárműveket programoztak a versenyző diákok a ZalaZONE-on
- A Széchenyi-egyetem rendezte meg a legrangosabb hazai irányítástechnikai programozó versenyt
- Ismét rekordot döntött a kiállítók száma a Széchenyi István Egyetem Karrierbörzéjén
- SZEnergy: újra a világ legjobbjai között a Széchenyi-egyetem hallgatói versenycsapata
- Útmutató egy fenntartható adatközpont megvalósításához
- Az ABB és a tudományos élet együttműködik az energiahatékonyság terén
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Budapesten tanítják vezetni a jövő autóit a Bosch mérnökei
A Bosch Budapesti Fejlesztési Központjában számtalan jövőbemutató autóipari fejlesztés zajlik, melyek a vezetés biztonságát és kényelmét szolgálják. Az egyik leghasznosabb extrát jelentik a parkolást segítő rendszerek, a Bosch szakemberei pedig már olyan járműveket fejlesztenek Budapesten, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek parkolni. Ehhez minden részletre kiterjedő tesztelésre, az autók szigorú „oktatására” van szükség. A jövő autóinak titkait tárja fel a Bosch Magyarország Podcast aktuális adása, melyben a parkolási megoldások fejlesztésének legaktuálisabb és legizgalmasabb kérdései kerülnek reflektorfénybe.
EY: csak átmeneti a megtorpanás az elektromos autók piacán
Lassulás tapasztalható idén a tisztán elektromos, hibrid és plug-in járművek (EV) iránti globális kereslet növekedésében – derül ki az EY 28 ország 19 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. Az elektromobilitás előretörése miatt a megtorpanás várhatóan csak ideiglenes és a gyártók hamarosan újra növelhetik a kapacitásokat – emeli ki Szűcs Tamás, az EY autóipari iparági csoportjának vezető partnere.
OMV: 2025 végéig országszerte elérhető lesz az ultragyors töltőhálózat
Országszerte 15 helyszínen már igénybe vehetőek az OMV új gyorstöltői. A társaság még idén megduplázza ultragyors töltéssel üzemelő töltőállomásai számát, 2025 végéig pedig közel 50 helyszínen összesen 80 villámtöltő pont működik majd az országban. A töltők legalább 100 kW teljesítmény leadására képesek, ami később több helyszínen akár a 200 kW-ot is elérheti, a hálózati kapacitás függvényében. Az OMV saját applikációt is fejlesztett a töltőkhöz, amiben most különleges akciókkal várja az autósokat.
Elektromobilitás: több mint egymillió töltőállomáshoz kínál hozzáférést a Bosch világszerte
Az elektromos autónk gyors, kényelmes és – ami a legfontosabb – bárhol rendelkezésre álló töltése: az elektromos autók vezetői számára világszerte mindez gyakran sokkal inkább vágy, mint valóság. A hatótáv és a költségek mellett a töltés az e-autósok egyik legfőbb gondja, ahogy az a Német Energia- és Vízgazdálkodási Szövetség (BDEW) tanulmányából is kiderül.
Kávét rendel majd az LG autós asszisztense, ha fáradt a sofőr
Az LG Electronics (LG) bemutatta a fejlett autóipari technológiai koncepciókat felvonultató Mobility Labworks sorozat legújabb tagját, a jövő önvezető autóiba szánt Digital Cockpit gamma elnevezésű megoldást. Az alfa és beta modellek tavalyi debütálása után ez a harmadik az innovatív digitális interfészek sorozatában, amelyek izgalmas bepillantást nyújtanak a mobilitás jövőjébe.