Európa vezető mikroelektronikai vállalatával tartott közös workshopot a Széchenyi István Egyetem
A chip- és félvezetőgyártás meghatározó vállalatával, az Infineon Technologies Austria AG-val rendezett közös workshopot a hallgatók, az oktatók-kutatók és az ipari partnerek számára a Széchenyi István Egyetem. A program nemcsak azt példázta, hogy a győri intézmény képzési-kutatási tevékenysége a legkorszerűbb technológiákra terjed ki, hanem azt is, hogy milyen szoros kapcsolatot ápol a gazdasági szféra szerepelővel.
Dr. Fodor Dénes (Fotó: Májer Csaba József)
A mai technológiai fejlődés egyik alapját a mikroelektronika és a félvezetőgyártás jelenti, amelynek termékei jelen vannak a mobiltelefonoktól a számítógépeken át az autókig. Az iparág Európában vezető, de a világban is meghatározó szereplője az Infineon, amely többek között mikrokontrollereket, félvezető kapcsolóelemeket, integrált áramköröket, tranzisztorokat fejleszt és gyárt. A vállalat tavaly együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetemmel, amelynek részeként nemcsak kutatási témákat ad az intézmény PhD-hallgatóinak, hanem ösztöndíjjal is támogatja őket, sőt azt is lehetővé teszi a doktoranduszoknak, hogy villachi fejlesztőközpontjában kutatásokat végezzenek.
A rendezvényen a mikroelektronikai elismert szakemberei tartottak előadásokat, köztük dr. Andrew Wood…
Dr. Fodor Dénes, az egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának stratégiai és ipari kapcsolatokért felelős dékánhelyettese, Teljesítményelektronika és Villamos Hajtások Tanszékének és Járműipari Kutatóközpontja e-Mobilitás Központjának tudományos vezetője elmondta: a kapcsolat több mint egy éve kezdődött, amikor meghívást kapott a mikroelektronikai kompetenciák fejlesztését támogató nagy európai uniós projekt (IPCEI) villachi rendezvényére, ahol előadásban mutatta be a Széchenyi István Egyetem lehetséges kapcsolódási pontjait.
…és dr. Gerard Deboy. (Fotók: Májer Csaba József)
Az Infineonnal így létrejött partnerség fontos állomása volt a ma már a Széchenyi-egyetemet fenntartó alapítvány tulajdonában lévő ZalaZONE járműipari tesztpályán múlt ősszel megrendezett workshop, amelynek folytatásaként nemrégiben a győri campuson került sor egy újabbra. Dr. Fodor Dénes kifejtette: a programon a cég elismert mérnökei a hallgatókkal külön szekcióban ismertették a csúcstechnológiát képviselő fejlesztéseket és azokat a lehetőségeket, amelyek a fiatal diplomások számára ezen a területen adottak. A másik szekcióban az egyetem oktatói-kutatói mellett az intézmény több ipari partnerének – így az Audi Hungaria Zrt.-nek, a Robert Bosch Kft.-nek, a Thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft.-nek, a Continental Automotive Hungary Kft.-nek és a Valeo Siemens eAutomotive Hungary Kft.-nek – a szakemberei kaptak tájékoztatást arról, merre tart a világ ezen a területen.
A workshopot a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campus épületének konferenciatermében rendezték meg. (Fotók: Májer Csaba József)
„A villamosjármű-hajtásokban nagy szerepe van a teljesítményelektronikának, a beágyazott rendszereknek. Emiatt ez a terület még inkább felértékelődik a jövőben, ami különösen igaz Győrben, az Audi itteni gyára és villamos járművekkel kapcsolatos kutatás-fejlesztései miatt. Erre az egyetemi oktatásnak is reagálnia kell” – emelte ki a dékánhelyettes. Megjegyezte: az energiatakarékosságot és -hatékonyságot célul kitűző teljesítményelektronikai kutatások a fenntarthatósághoz is hozzájárulnak.
A workshopot a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campus épületének konferenciatermében rendezték meg. (Fotók: Májer Csaba József)
Kapcsolódó cikkek
- Kiberbiztonsági és nukleáris jogi képzéseket indít a Széchenyi-egyetem jogtudományi kara
- Győzelemre esélyesek a Széchenyi István Egyetem Formula Student-csapatai
- Attaséknak mutatta be a ZalaZONE-t a Széchenyi-egyetem
- A mesterséges intelligencia és a jog viszonyáról rendeztek workshopot a Széchenyi-egyetemen
- Audi Development Camp: világszerte népszerű a Széchenyi-egyetem és az Audi egyedülálló nyári képzése
- Kulcskérdéssé vált a kiberbiztonság – amerikai szakértőkkel tartott workshopot a Széchenyi István Egyetem
- Az űrből sugároz jeleket a Széchenyi István Egyetem hallgatói által fejlesztett kommunikációs modul
- A digitalizációról tanulnak a Győri Gyerekegyetem kis hallgatói a Széchenyi-egyetemen
- A Széchenyi István Egyetem világrekorder hallgatói csapatát köszöntötték
- Hosszú távú partnerségre törekszik a Széchenyi István Egyetem és az MPH Zrt.
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.
Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.