Nagyágyúkkal összefogva zöldíti a chipgyártást a Schneider Electric
Az Intellel és az Applied Materials Inc.-el összefogva indította el a Schneider Electric úgynevezett Catalyze programját, melynek célja a félvezetőgyártáshoz kapcsolódó ellátási láncok szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése. Az új kezdeményezés résztvevői arra ösztönzik a szektor szereplőit, hogy tegyék fenntarthatóbbá tevékenységüket, első lépésként fokozva a megújuló forrásból származó energia arányát az energiamixen belül.
A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat a mikroelektronikai iparág egyik legnagyobb eseményén, a SEMICON West 2023-on jelentett be új, Catalyze nevű partnerségi programja elindítását. A kezdeményezéshez rögtön a rajtnál csatlakozott a világ egyik meghatározó chipgyártója, az Intel, illetve a félvezetőgyártásban és a kijelzőkhöz használt berendezések előállításában is meghatározó szerepet játszó Applied Materials Inc. A programot elindító vállalkozások arra ösztönzik a félvezetőgyártás teljes ellátási láncában érintett cégeket, hogy csatlakozzanak a Catalyze-hoz, és segítsenek felgyorsítani az iparág megújuló energiára és alacsony szén-dioxid-kibocsátásra történő átállását.
Mivel folyamatosan bővül a chipek iránti globális kereslet, az ágazat karbonlábnyoma is fokozatosan nő, ezért a félvezetőipar meghatározó szereplői úgy látták, hogy szükségszerű az összefogás a megújuló energia nagyobb mértékű felhasználásának ösztönzése és a fenntarthatóbb növekedési pálya elérése érdekében. A Catalyze résztvevőinek közös célja az lesz, hogy az iparág több ezer beszállítóját bátorítsák arra, hogy a szén-dioxid-mentesítés révén lépjenek fel az éghajlatváltozás ellen.
A SEMICON West 2023 alkalmával bemutatott Catalyze a maga nemében egyedülálló együttműködési program a félvezetőgyártás területén, azonban a Schneider Electric iparági partnerekkel összefogva már más ágazatokban is indított hasonló kezdeményezéseket. Közéjük tartozik az Energize program, amely a gyógyszeripar zöldítését tűzte ki célul, illetve a Walmart Gigaton PPA program, ami a Walmart és az értéklánca szereplői számára teszi lehetővé a megújuló energiához való hozzáférést kedvező feltételek mellett.
A Catalyze program elemei
- A félvezető értéklánc energiabeszerzési erejének egyesítése a megújuló energiával kapcsolatos projektek bevezetésének felgyorsítása érdekében.
- Lehetőséget nyújtani a beszállítóknak – akiknek saját erőből nem feltétlenül lenne erre lehetőségük –, hogy megjelenhessenek a zöldáram-vásárlási megállapodások (PPA-k) piacán.
- A szén-dioxid-kibocsátásuk csökkentésére és/vagy a programhoz való csatlakozásra kötelezettséget vállaló beszállítók további támogatása.
- A félvezető-értéklánc vállalatainak oktatása az ellátási lánccal kapcsolatos programjaikban alkalmazható működési modellek kidolgozásának fontosságáról a nettó zéró törekvések felgyorsítása érdekében.
- Több ezer beszállító egyidejű elérése a digitális technológiai platformokon keresztül, hogy gyors és mérhető lépéseket tegyenek az ellátási láncuk szén-dioxid-mentesítésében.
- Útmutató az iparág számára a következő lépések megtételéhez. A kezdeményezést elindító vállalatok együttműködnek a program fejlesztésében – beleértve a fókuszterületek és beszállítók meghatározását –, valamint arra ösztönzik a többi félvezetőgyártó céget, hogy fontolják meg a program elindítását saját értékláncuk számára.
„A Schneider Electric-nél az a célunk, hogy képessé tegyük a vállalatokat arra, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki rendelkezésre álló energiákból és erőforrásokból, és ezzel mindenki számára közelebb hozzuk a fejlődést és a fenntarthatóságot. Küldetésünk, hogy digitális partnerként segítsünk a fenntarthatóság és az energiahatékonyság elérésében, és a Catalyze partnerségi program kiváló példa arra, hogy a kulcsfontosságú globális iparágak vállalatai hogyan működhetnek együtt a dekarbonizáció felgyorsítása érdekében” – mondta el Peter Herweck, a Schneider Electric vezérigazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Energiamegtakarítással törhetne Budapest az élre
- Szuperzöld projektben vetik be a Schneider Electric megoldását
- Az LG elkötelezi magát a megújuló energiaforrások használatára
- Az évtized végére 1800 milliárd dollárt kellene költeni energiahatékonysági beruházásokra
- Már várja az érdeklődőket a Schneider Electric Fenntarthatósági Iskolája
- Még zöldebb csomagolással óvja bolygónkat a Schneider Electric
- Új tőkealap létrehozását jelentette be a Schneider Electric
- Klímabarát kismegszakítókat dob piacra a Schneider Electric
- 90 millió tonna CO2-kibocsátást előzött meg a Schneider Electric programja tavaly
- Ismét a legfenntarthatóbban működő cégek között a Schneider Electric
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Áprilisban érkezik a korszerűsített közlekedési mobilalkalmazás
Áprilistól elérhetővé válik a nagyközönség számára a MÁV+ névre keresztelt alkalmazás, melyet 1500 tesztelő már elkezdett próbálni. Az új app az év során fokozatosan éri majd el a teljes funkcionalitást. A tesztelés és az áprilisi premiert követően az app először a legnépszerűbb funkciókat kínálja, mindezt gyorsabban, egyszerűbben és modernebb felhasználói környezetben.
A vásárlói elégedettség szerepe a versenyképességben
A legnagyobb kihívást a magyar vállalatok számára az adathiány jelenti, amikor személyre szabott ajánlatokat szeretnének kínálni ügyfeleiknek – derül ki az EY által készített tanulmányból, amely 50 hazai marketing- és értékesítési vezetőt kérdezett meg. Az ügyfelek elégedettségére különös figyelmet kell fordítaniuk a vezetőknek, mivel ez közvetlen hatással van az üzleti teljesítményre is.
Gyors, biztonságos és hatékony: A légi szállítás szerepe a kereskedelemben
Gyógyszerek, romlandó termékek és gyártáshoz szükséges alapanyagok – ezek a leggyakoribb áruk, amelyek repülővel érkeznek a hazai cégekhez, vagy indulnak tőlük külföldre. Sok esetben a rendkívül drága termékek szállítása is gyorsabb és biztonságosabb repülővel. A hazai vállalatok legnagyobb része Kínából importál árut, de az export is jelentős mértékben jelen van.
A jövő konyhái és fürdőszobái: Innovációk a Las Vegas-i KBIS kiállításon
Nemrégiben került megrendezésre a világ egyik legjelentősebb konyha- és fürdőszoba kiállítása, a Las Vegas-i Kitchen and Bath Industry Show (KBIS). A lenyűgöző esemény izgalmas betekintést nyújtott a jövő konyháinak és fürdőszobáinak világába. Az innovatív bemutatók között szerepeltek távolról vezérelhető mosógépek, szervizasszisztensek, valamint olyan sütők, amelyek az elérhető alapanyagok alapján ajánlanak recepteket. Az LG is részt vett a kiállításon, ahol legújabb fejlesztéseit mutatta be.
A jövő technológiái 2025-ben: Az MI térnyerésétől az energiaipar átalakulásáig
A mesterséges intelligencia térnyerése radikálisan átalakította a világot, és 2024-ben kiemelkedő szerepet kapott. A technológia folyamatos fejlődése és növekvő népszerűsége várhatóan idén sem fog lassulni, sőt, számos más technológiai területet is jelentős mértékben befolyásolni fog, így például a robotikát, az ellátási láncokat és az energiaipari átalakulást is 2025-ben – derül ki a Capgemini TechnoVision kiadványából.