Az infláció megfogta a hazai webáruházak forgalmát, de így is több csomagot küldünk, mint korábban
Az idén az online kiskereskedők is megérezték a lakossági reálbércsökkenést, ám a csomagvolumen így is növekedett – derül ki a Packeta logisztikai szolgáltató és a GKID digitális gazdaságkutató szakembereinek e-kereskedelmi helyzetjelentéséből. Mindez annak is köszönhető, hogy egyre többen csomagautomatába rendelnek. A hazai piacon hasítanak a külföldi webáruházak, magyar versenytársaik viszont még mindig nem használják ki az exportlehetőségeket, pedig a nemzetközi csomagszállító partnerek ebben tudnának segíteni. A Black Friday idén visszaerősödhet, és erre a Packeta különleges újítással is készül.
A COVID utáni visszarendeződés és a vásárlóerő csökkenése miatt a hazai e-kereskedelmi piac már tavaly is lassulva bővült, miközben az online értékesítés kereskedelmen belüli részaránya ismét 10% alá esett. A negatív tendenciák 2023 első hat hónapjában is folytatódtak. „Az első félévben az online kiskereskedők számára is realizálódott az infláció okozta lakossági reálbércsökkenés – és ezáltal a kereslet visszaesése is. Bár a teljes csomagvolumen 9,4%-kal meghaladta az egy évvel a korábbi értéket, forgalomban mérve ennél alacsonyabb volt a növekedés, ami a 15%-ot meghaladó inflációt figyelembe véve reálértelemben már visszaesésnek számít” – mutatott rá Madar Norbert, az online piackutatásra szakosodott GKID vezető tanácsadója.
A külföldiek hasítanak itthon, de a magyarok külföldön nem
Bár a csomagvolumen növekedése első pillantásra pozitív, ebből nem a hazai piaci szereplők húztak hasznot. Madar Norbert rámutatott: a növekedés a külföldi tulajdonú webáruházak térnyerésének köszönhető, a hazai e-kereskedők számára fogy a piac. Mindezt pótolhatná, ha ők pedig külföldön terjeszkednének, de ennek egyelőre kevés nyoma van. „A hazai webáruházak bevételcsökkenésére megoldást jelenthetne az exportpiac, egyelőre azonban mindössze 13%-uk próbálkozik külföldön” – mondta el Csatlós Éva, a Packeta Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: ebben segíthet egy nemzetközi csomagszállító partner.
„Sokszor jelent kihívást a kiskereskedők számára egy idegen nyelvű országba terjeszkedni, hiszen a szállítástól a vámkezelésig számos nehezítő tényezővel kell számolniuk – mutat rá a szakember. – Egy tapasztalt csomagküldő cég komplex szolgáltatási csomagja mindezeket magába foglalja, így ugyanolyan könnyűvé válik a kontinens másik végébe küldenie a terméket, mint belföldre. Ha egy webáruház úgy dönt, hogy egy több országban működő szállítópartnerrel dolgozik, nem kell külön-külön szerződnie az egyes piacokon különböző cégekkel. Összességében tehát egy nemzetközi háttérrel, piacismerettel és tapasztalattal rendelkező logisztikai cég ideális platformot jelenthet az exportpiacokra készülő online kereskedők számára.”
Automaták szárnyán bővül a csomagforgalom
Madar Norbert elmondta: a csomagszállító cégek egyelőre nem látják nyomát a lassulásnak, sőt. „Miközben a kereskedők egy erős sokkhatást érő piacot láttak, addig a logisztikai oldalon a személyes átvételek erőteljes átterelődése az átadóponti és csomagautomata hálózatok irányába 15%-ot is meghaladó bővülést eredményezett a hazai volumenben – fogalmazott a piackutató. – Amennyiben pedig a külföldi webáruházak import csomagjainak volumenét is figyelembe vesszük, a hazai e-kereskedelmet kiszolgáló logisztikai szereplők csomagvolumene 25% feletti növekedést ért el 2023 első félévében.”
A fixpontos kiszállítási módok növekvő népszerűségéhez arra volt szükség, hogy egyre több fogyasztóhoz van elérhető közelségben automata. „Az automatahálózatok fejlesztésének eddigi legaktívabb időszaka volt az elmúlt 12 hónap Magyarországon. Idén szeptemberben a tavaly októberihez képest 45%-kal volt magasabb az üzemelő aktív automaták száma, mostanra meghaladva a 4000 darabot. Bár a növekedés üteme lassult, az elmúlt fél évben is 13%-os volt a hálózatbővülés, csaknem 500 darabos növekedéssel” – árulta el Csatlós Éva.
A Packeta saját hálózatáról szólva hozzátette: most az optimalizálásra koncentráltak, és a korábban egy év leforgása alatt kihelyezett 800 automatájuk közel 40%-át újrapozicionálták, hogy kényelmesebben elérhető legyen, de azért 50 új Z-BOX automatát is kitettek. Az üzlethelyiségekben kialakított átvevőhelyek száma annak ellenére felment 1200-ról 1600 fölé, hogy a KATA változások miatt 200 vállalkozó partnerüket elveszítették.
Mit hoz a Black Friday és a karácsony?
Az e-kereskedelemben a november és a december a legmozgalmasabb hónap, és ez idén is így lesz. „Az elmúlt években a Black Friday az eredeti egy-két napból teljesen átalakult és mára nagyjából az egész novembert lefedő akciós időszakot jelent – mondta el Madar Norbert. – A korábbi évek tendenciái szerint a novemberi forgalom az egész éves fogyasztói költések 14-16%-át teszik ki értékben, idén e sáv aljára várjuk a novemberi forgalmat. A negyedik negyedév átlagosan a teljes éves forgalom 35-38%-át jelenti.”
„Az év végi hajtásban nemcsak a csomagvolumen, hanem a csomagméret is nőhet” – tette hozzá a Packeta hazai első embere. „Nemrég 15 kg-ra emeltük egy csomag súly limitjét, aminek a következő hónapokban különösen érezhető lesz a pozitív hatása. A Black Friday-ban fontos szerepet kapnak az akcióban megvásárolható nagyobb kiszerelésű termékek, a kisállateledel, tisztítószer, tartós élelmiszer. Ezen felül már megkezdődik a karácsonyi ajándékozásra való készülődés, és többen vásárolnak sportszereket, játékok, háztartási kisgépeket, amelyek esetében szintén hasznos, hogy már 15 kg-ig kivisszük a termékeket” – mondta Csatlós Éva.
Kapcsolódó cikkek
- Közel 40 új csomagautomatát telepít a GLS Hungary a MÁV-VOLÁN-csoport állomásaira
- Postai küldeményeink átvétele a nyári szabadságok idején
- Az automaták és applikációk jelentik a csomagszállítás jövőjét
- A vásárlói lojalitás erősítésében segít a SAP
- Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálózatát hozná létre a Packeta Hungary
- Új vásárlók, extra bevétel, ingyen reklám – ezért éri meg a kis üzleteknek csomagponttá válni
- Januárban felpörögnek a csomagvisszaküldések
- Gyorsan növekvő romániai szolgáltatóval lépett partnerségre a Packeta
- Ez lehet az ugródeszka webáruházaknak a külföldi terjeszkedéshez
- Megháromszorozódott a csomagautomaták száma Magyarországon
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.