Újabb technikusképzések indulnak Győrben a Széchenyi-egyetem együttműködésével

forrás: Prím Online, 2023. december 20. 20:53

Új technikusképzések indításáról írt alá együttműködési megállapodást a Széchenyi István Egyetem a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégiummal, valamint a Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikummal.

A technikusi képzés jól szolgálja a középiskola és a felsőoktatás közti könnyebb átjárhatóságot. Emellett hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok olyan kompetenciákat és készségeket szerezzenek, amelyek segítségével az egyetemen, illetve szakmájukban egyaránt sikeresek lehessenek, s végső soron elősegíti a naprakész tudással rendelkező szakemberek kinevelését. Az okleveles technikusként végzők számára az adott egyetem meghatározott képzésén való továbbtanulás esetén akár 30 kreditpont elismertetésére is lehetőség nyílik. A kreditbeszámítás eredményeként felszabadult időt a hallgató képzési területének bővítésére vagy munkavállalásra is tudja fordítani.

 

A Széchenyi István Egyetem számos középiskolával áll szoros kapcsolatban a technikusképzés területén. A partnerség további szélesítéseként írt alá megállapodást a Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikummal, valamint bővítette együttműködését a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégiummal. Az előbbi esetében az egyetem a turizmus-vendéglátás ágazatban segíti a technikusképzést, míg az utóbbiban a gépészeti ágazattal egészül ki a megkezdett közös munka.

 

Az együttműködési megállapodás résztvevői: Módos Gábor, a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium igazgatója, Gede Eszter, a Győri Szakképzési Centrum kancellárja, Hartyándiné Frey Aranka, a Győri Szakképzési Centrum főigazgatója, dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási rektorhelyettese, dr. Fecser Nikolett, az egyetem  Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának oktatási dékánhelyettese, Szakképzési Kooperációs Központjának vezetője, valamint Baloghné Pálfi Edina, a Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum igazgatója. (Fotó: Dudás Máté)

 

Az ünnepélyes aláíráson dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese fontos állomásnak nevezte a dokumentumok aláírását. „Akik ezekben az iskolákban tanulnak, olyan szakmai alapokat kapnak, amelyekre bizton támaszkodhatnak továbbtanulásuk során. Számukra a kreditelismerés is nagy előnyt jelent majd a diploma megszerzéséhez” – emelte ki. Hozzátette, a Széchenyi-egyetemen azok is megtalálják a számításukat, akik idegen nyelven sajátítanák el a tudást, hiszen mintegy negyven képzést kínál angolul az intézmény. Megemlítette, az egyetemen nemzetközi közegben tanulhatnak a fiatalok, ahová mintegy ezer külföldi hallgató csaknem nyolcvan országból érkezett. 

 

„Nemzetközi viszonylatban is versenyképes képzéseket és a munkaerőpiacon értékes diplomát nyújtunk. Az intézmény által biztosított szakmai lehetőségek, a hallgatói csapatok, a szakkollégiumok, a Tudományos Diákköri Konferenciákon való tudományos tevékenység gyakorlati tudást, valamint előadói, kutatói, fejlesztői és publikációs tapasztalatot is biztosít” – hangsúlyozta. Az elnökhelyettes végezetül köszönetet mondott az oktatási kormányzatnak, a szakképzési centrumnak és a partneriskoláknak az egyre bővülő technikusi képzés támogatásáért, fejlesztéséért.

 

Gede Eszter, a Győri Szakképzési Centrum kancellárja aláhúzta: a győri képzési rendszer országosan is jó példa, hiszen az itteni technikumok kitűnően szerepelnek a rangsorokban, az okleveles technikusképzés pedig egyre több ágazatot ölel fel. Rendkívüli az is, hogy a Jedlik az informatika és távközlés után már a gépészeti ágazatban is működtetheti ezt a képzési formát. „A Krúdy-középiskolával most aláírt megállapodással a következő tanévben már nyolc intézményünkben folyik okleveles technikusok képzése. Az egyetem együttműködése révén valóban emelt szintű tudást, ráadásként pedig könnyebb utat tudnak kínálni a részt vevő iskolák a továbbtanuláshoz” – mondta el a kancellár. Rámutatott arra is, hogy azok a fiatalok, akik ezen technikumok után a győri egyetemet választják, vélhetően nagy számban maradnak helyben, és találják meg számításukat a város és a régió munkaerőpiacán.

 

Baloghné Pálfi Edina, a Krúdy-iskola igazgatója az ünnepségen bemutatta az intézmény képzési kínálatát, köztük a turizmus-vendéglátás ágazatban az okleveles cukrász-, okleveles szakács- és okleveles vendégtéri szaktechnikusképzést. „Az elmúlt tanévben több dobogós helyet szereztek diákjaink az országos szakmai versenyeken, a technikumok országos listáján pedig a 19., míg a vendéglátóipari és turisztikai technikumok között az elsők lettünk” – világította meg az iskola gyakorlatorientált oktatásának eredményeit. A fiatalok egyéni szakmai sikereire utalva kiemelte, egyik diákjuk, Tóth Bendegúz tagja lehetett a Bocuse d'Or verseny magyar csapatának. Végezetül kifejtette, a Krúdyból a munka világába és a felsőoktatásba is egyenes út vezet, a mostani megállapodás pedig tovább bővíti a fiatalok lehetőségeit.

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megalakult a KSZK Alumni

A Budapesti Műszaki Egyetem öntevékeny Kollégiumi Számítástechnikai Köre csaknem fél évszázada jött létre, és miközben jelenleg is aktív, a napokban az alapítók egyike, Vinkovits László, nyolc társával együtt életre hívta a KSZK alumnit, vagyis az egykori tagok csoportosulását.

2024. október 13. 20:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10