Még lehet jelentkezni a 6 millió forint összdíjazású ötletpályázatra
A nagy érdeklődésre való tekintettel február 27-ig meghosszabbítja Zöld Kód – Kódolj a holnapért! című ötletpályázatának jelentkezési határidejét a Vodafone Magyarország Alapítvány. A szervezők továbbra is hangsúlyozzák: a diákoknak szóló, fenntarthatósági kérdéseket körüljáró versenyen való részvételhez programozással kapcsolatos külön tudás, előképzettség nem szükséges, annál inkább nyitottság, a digitális platformok iránti érdeklődés és kalandvágy.
A tavalyi kiírás sikerén felbuzdulva a Vodafone Magyarország Alapítvány idén is meghirdeti a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! című ötletpályázatát, melynek célja, hogy a digitális világ iránt érdeklődő innovatív gondolkodású diákokat – valamint tanáraikat és szüleiket – kreatív alkotásra ösztönözze a robotika, a kódolás és a fenntartható jövő témájában. A zsűri a legjobbnak ítélt pályázatokat mindkét korosztályban 3-3 millió forint összértékű tárgyi nyereménnyel / programélménnyel jutalmazza.
A beérkezett pályamunkák közül legjobbnak ítélt, legfeljebb 10-10 ötletet egy döntő keretében, a Skool szakmai támogatása mellett dolgozzák ki a pályázó csapatok. Az ötletpályázat során a 4-7. évfolyamos diákoknak a Scratch programnyelv használatával kell a fenntartható jövőt támogató ötletüket leprogramozniuk. A 8-12. évfolyamos tanulóknak pedig egy-egy videóban kell bemutatniuk ötletüket arra vonatkozóan, hogyan támogathatják a robotok a fenntartható jövőt. A szervezők öt, fenntarthatósággal kapcsolatos témában várják az ötleteket: minőségi oktatás; egészség és jóllét; fellépés az éghajlatváltozás ellen; fenntartható városok és közösségek, közlekedés; valamint tiszta víz, alapvető köztisztaság.
„Úgy látjuk, hogy a Z és az alfa generáció tagjai nagyon otthonosan mozognak a digitális eszközök világában, fontos azonban megmutatnunk, hogy az online tér nem csak a szórakozás vagy kikapcsolódás színtere lehet. Célunk, hogy az eszközök készségszintű használatán túl a fiatal generációk lehetőségként tekintsenek a technológiai eszközökre és platformokra, melyek segítségével és a kreatív energiák felhasználásával pozitívan befolyásolhatják a saját jövőjük alakulását. A digitális kompetenciafejlesztés ösztönzésével használható és jövedelmező tudást és világunk problémáira való válaszkészséget adhatunk a gyerekek kezébe” – mondta Flakstad Emőke, a Vodafone Magyarország Alapítvány ügyvezetője.
A Vodafone Magyarország Alapítvány hisz abban, hogy a digitalizációban rejlő lehetőségek segíthetik a fenntarthatóbb társadalom kialakítását, éppen ezért a Zöld kód pályázatra olyan kreatív pályaműveket várnak, amelyek új perspektívában mutathatják be a jövő kihívásait és azok robotokkal történő megoldását. Az Alapítvány diákok és pedagógusok körében végzett nem reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a fenntarthatóságról való gondolkodás foglalkoztatja a Z és alfa generáció tagjait, így a témával már az iskolák falai között is rendszeresen foglalkoznak. Erre az igényre és a világban zajló egyéb, hasonló témájú diskurzusra reagálva a Vodafone Alapítvány még idén ZöldGuru néven indít saját e-learning kurzust, amely a hozzá tartozó tanári kézikönyvvel kiegészítve ingyenesen lesz elérhető az alapítvány oktatási platformján, az E-skola tananyagai között.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét várja korai fázisban lévő technológiai vállalkozások jelentkezését az OXO csoport
- Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!
- Fiatalok számára hirdet 6 millió forint összdíjazású ötletpályázatot a Vodafone Alapítvány
- Ismét diákok tervezik a jövőt: indul a Megoldások a holnapért negyedik szezonja
- Lezárult ’Az Év Honlapja’ pályázat
- 2 napod maradt nevezni ’Az Év Honlapja’ pályázatra!
- Női példaképeket keres az IVSZ és a WiTH
- Újjáalakult és kreatív, új 8bites játékokat vár a HCC szakosztály
- December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!
- A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Idén is meghirdette fenntarthatósági versenyét a Schneider Electric
Már lehet nevezni a Schneider Electric fenntarthatósági versenyére, a pályázatokat október 15-ig várják. A „Sustainability Impact Awards” kezdeményezés célja a fenntarthatósági törekvések támogatásában és megvalósításában élen járó partnerek, ügyfelek és beszállítók erőfeszítéseinek elismerése.
AZ EIT Health megújítja InnoStars Awards pályázatát
Az Európai Unió intézményeként működő Európai Innovációs és Technológiai Intézet egészségügyre fókuszáló szervezete, az EIT Health tanulmányt készíttetett arról, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük az egészségügyi startupoknak, és hogy hogyan járulnak hozzá ezek leküzdéséhez a szervezet vállalkozásfejlesztési programjai az InnoStars régióban, vagyis Dél-, Közép- és Kelet-Európában. Ezek a programok – például a régóta futó InnoStars Awards – képzések, finanszírozási lehetőségek, mentorálás és bootcampek révén kézzel fogható segítséggel támogatják a vállalkozókat, de a tanulmány további, eddig ismeretlen előnyöket is feltárt a résztvevők szemszögéből.
Itt a lány, aki megoldotta az egyik legnagyobb vegyipari cég kihívásait
Egy innovatív takarító robot nyerte el idén az év ötletéért járó elismerést a Magyar Ipari Célgép Nagydíj átadó ünnepségén. Az immár negyedik alkalommal megrendezett Gépész Szalon június végi díjátadóján a szakma legjobbjai gyűltek össze a Millennium Házában. Összesen nyolc kategóriában tüntették ki az elmúlt év legkiemelkedőbb pályamunkáit és három különdíjat osztott ki a zsűri, köztük volt Csikós Irén, aki egy vegyiüzem poros szállítópályáinak tisztítási problémájára tervezett egy innovatív takarító robotot, és a BBM csapata, akik kiemelkedő ipari célgéppel nyertek, a pályázatot mesterséges intelligencia segítségével szerkesztett zenével adták be.
Megvannak a Magyar Ipari Célgép Nagydíj idei nyertesei
Június 28-án, a városligeti Millennium Házában rendezték meg az ország legnagyobb gépipari szakmai eseményét a Gépész Szalont, a Magyar Ipari Célgép Nagydíj immár negyedik díjátadóját, a Chemplex Kft és a Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) közös szervezésében. Az Év Célgépe díjra a tavalyi jelentkezéseket is felülmúlva az idén 121 pályamű érkezett, 8 kategóriában osztották ki az elismeréseket, emellett díjazták az év ötletét, az év öko-célgépét és az év tervezőjét is.
Új lehetőség nyílik meg a magyar egészségügyi innovátorok előtt
Vezető európai gyógyszeripari vállalatokkal, a Chiesi Grouppal és a SYNLAB Italy-val karöltve indította útjára az InnoStars Connect programot az EIT Health, az Európai Unió intézményeként működő Európai Innovációs és Technológiai Intézet egészségügyre fókuszáló egysége.