Közel háromezren vettek részt a PlayIT-n

forrás: Prím Online, 2024. március 31. 14:29

Nagysikerű rendezvénynek, a PlayIT-nak adott otthont a Széchenyi István Egyetem: az országos gamerexpóra közel háromezren látogattak ki. Az esemény minden korosztályt megmozgatott és az egész család számára szórakozást kínált, a campus több helyszínén várták a gaming és az e-sport iránt érdeklődőket.

Az ország legnagyobb gamerrendezvénye, a PlayIT látogatott el a Széchenyi István Egyetemre, ahol négy különböző helyszínen várták az érdeklődőket minden korosztályból. A kisebbek körében nagy népszerűségnek örvendett a HUMDA „Road safety” programja, ahol rollerek, gokartok és elektromos minimotorok segítségével KRESZ-pályán tanulhattak a közlekedésbiztonság fontosságáról. Emellett kedveltek voltak a virtuális valóságban játszott játékok, a különböző szimulátorok, a különleges Star Wars-kiállítás, illetve a társasjátékok és az autó-motor sporthoz köthető helyszínek is.

 

Többféle szimulátort próbálhattak ki a PlayIT résztvevői, amik nagyon népszerűek voltak minden korosztály körében. (Fotó: Dudás Máté)

 

„Nagy öröm számunkra, hogy több győri kitelepülő is csatlakozott a rendezvényünkhöz, akárcsak a Willisits Gokart és a Sas és Kos Társasjátékbolt. Emellett fontosnak tartjuk, hogy megmutathattuk egyetemünk nagysikerű hallgatói csapatait, például a SZEnergyt és az Arrabona Racing Teamet, valamint a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség tevékenységét is” – hangsúlyozta Kovács Tamás, az esemény egyik szervezője, az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának fejlesztőmérnöke.

 

A rendezvény egyik különlegessége a drónfoci volt, ahol egy dél-koreai és egy német csapat mérkőzött meg egymással és mutatta be ezt a hazánkban még kevéssé ismert sportágat a közönség számára. A Mobilisben interaktív élmények és izgalmas kerekasztal-beszélgetések várták a jelenlévőket, és nagy sikert arattak az itt lévő autó- és motorszimulátorok is. A helyszínen több ismert autóversenyző (Kiss Norbert, Nagy Dániel és Báldi Gergő) volt jelen, akik szimulátoron versenyeztek egymással. Az Új Tudástér épület aulájában pedig egy telt házas LAN-party kapott helyet, aminek különlegessége, hogy rengeteg külföldi is ellátogatott rá többek közt Svédországból, Nagy-Britanniából és Horvátországból.

 

 

„A PlayIT kiváló alkalmat adott arra, hogy minél többekkel megismertesse az egyetemet, és megmutassa az intézmény kínálta lehetőségeket az autó-motor sport és az e-sport világában. A rendezvény különböző helyszíneivel törekedtünk arra, hogy kiaknázzuk a campus egyedülálló elhelyezkedését. Olyan egyedi elemekkel egészítettük ki az eseményt, ami a hasonló gamerexpókra kevéssé jellemző, így még szélesebb programkínálatot nyújtottunk. A rendezvény bebizonyította, hogy sokan érdeklődnek az e-sport és a gaming iránt, ezért ezt szeretnénk a továbbiakban is folytatni, akár még bővebb portfolióval” – tette hozzá Kovács Tamás. 

 

A középiskolás Pócza Dávid barátai ajánlására látogatott ki a rendezvényre, ahol a szimulátorok keltették fel leginkább az érdeklődését, volt is lehetősége kipróbálni azokat. „Öt éve vettem részt először a PlayIT-n Győrben. Az idei rendezvény egészen nagyszabású és széles kínálatot biztosít mindenkinek” – húzta alá a fiatal. Barátja, a szintén középiskolás Müller Tamás most először volt a gamerexpón. „Mindenki megtalálhatta az érdeklődéséhez közel álló programot, engem is számos helyszín megfogott” – tette hozzá. 

 

 

Papp Medárd, a Széchenyi-egyetem építőmérnök-hallgatója és Sümegi Sára építészmérnök-hallgató elsősorban a LAN, valamint több ismert e-sport-játékos, -streamer (DeadFox, Kodiak) miatt látogatott ki a rendezvényre. „Magával ragadott a rendezvény, sok mindent ki tudtunk próbálni, ezek egyike a Beat the Pro, ami már régóta érdekelt” – mondta Papp Medárd. 

 

Fotók: Dudás Máté

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Nagy rekesznyílású és nagy látószögű zoomos Sony objektív

A Sony örömmel jelenti be a full-frame α (Alpha) E-bajonettes objektívek legújabb tagját. Az FE 16-25mm F2.8 G egy nagy rekesznyílású, nagylátószögű zoomobjektív, amely a 16 mm és 25 mm közötti teljes zoomtartományban F2.8 maximális rekesznyílást tart fenn, és kompakt, könnyű kialakításának köszönhetően a kiváló képminőséget nagyszerű hordozhatósággal kombinálja.

2024. április 17. 13:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09