Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban

forrás: Prím Online, 2024. május 14. 19:26

Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.

 

Kiemelt szerepet kap a mesterséges intelligencia

 

A tanítás és a tanulás elmélyítését segítő tananyagfejlesztő pályázat legfőbb célja, hogy a pedagógusok minél fókuszáltabban és elmélyültebben járják körül a tantárgyakhoz, valamint a saját szakterületükhöz kapcsolódó témákat. Idén a ProSuli kiemelt figyelmet fordít a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepére, hiszen az AI számos olyan lehetőséget rejt magában, amelyet érdemes a szélesebb pedagógusközösségnek is megismernie, integrálnia a mindennapokba.

 

A pályázaton felsőfokú pedagógiai képesítéssel rendelkező tanárok vehetnek részt. Jelentkezni egy maximum fél oldal terjedelmű vázlattal lehet, amely ismerteti a tervezett oktatási program tematikáját, a tanítási folyamatot és a célcsoportot. Pályázni legfeljebb két választott témakörben lehet és nincs szükség a digitális tananyagok készítésében való előzetes tapasztalatra; már meglévő projektek és ötletek felhasználására is van lehetőség, így nem szükséges teljesen új tananyagot kidolgozni.

 

 

Mobilinternet és speciális képzés a legjobb 25 pályázónak

 

A pályázatra június 14-ig lehet jelentkezni, a beérkezett anyagok közül a szakmai zsűri június 21-ig választja ki a legjobb 25 projektet. A nyertesek egész nyárra elegendő mobilinternetet kapnak, valamint részt vehetnek a Webuni speciális képzésén, amely végigkíséri őket a pályázati ötletüktől egészen annak megvalósításáig.

 

A tíz legjobb nyertest augusztus 29-én, a ProSuli Tanári Napon hirdetik ki, ők egyenként 120 ezer forint értékű ajándékutalványban is részesülnek. A díjazott tananyagok a Webuni platformján mindenki számára hozzáférhetőek lesznek, így bármely hazai pedagógus felhasználhatja majd azokat.

 

A tananyagfejlesztő pályázat korábbi anyagai itt, a pályázat részletei pedig az alábbi oldalon érhetők el: https://prosuli.hu/tananyagfejleszto-2024

 

A szakmai zsűri az alábbi két témacsoportban várja a pályázatokat:

 

1. témacsoport:

• Hogyan tanuljunk a mesterséges intelligencia segítségével?

• Hogyan tanítsunk a mesterséges intelligencia segítségével?

• Mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában • Tanulás/tanítás az XR (AR/VR) segítségével

• A kódolás tanítása

 

2. témacsoport:

• Hogyan tudják a tanárok a saját tantárgyukat eredményesen, élményközpontúan, digitális eszközökkel, és/vagy gamifikációval segíteni?

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Együtt a korszerű oktatásért

Megújult a SIÓ-Eckes iskolásokat támogató pályázata: a 2024-től „Köszi, SIÓ!” néven futó programban a vállalat az iskolák digitális oktatásának támogatását tűzte ki célul, hogy a gyerekek és a pedagógusok még több korszerű eszközhöz juthassanak. A sikeresen pályázó intézmények összesen 150 tablettel lehetnek gazdagabbak, sőt a modernizáció mellett elfogadásra motiváló mesével és óratervvel is segíti a tanárok munkáját a vállalat. A pályázatok online leadására 2024. július 14-éig van lehetőség.

2024. május 29. 09:57

Már tizedik éve lehet pályázni a Városmarketing Díjra

Májusban elindult a városmarketing „gyémántok” szakmai elismerések gyűjtése! A tizedik alkalom egy hosszabb pályázati időszakot ölel fel, mert a díj is csatlakozik a Magyar Marketing Szövetség februári díjátadó gálaestjéhez, így a pályázatok egészen 2024. december 31-ig folyamatosan beadhatóak a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézet versenyére. 

2024. május 23. 21:14

Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban

Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.

2024. május 14. 19:26

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52