Csökken a magyar vállalkozások száma, a MI pedig alig várja, hogy ezen lendítsen
A Billingo hazai kutatása szerint még mindig kevés vállalatvezető, cégtulajdonos használja a mesterséges intelligenciát az üzleti tervezéshez és a pénzügyi folyamataik átláthatóbbá tételéhez, holott a legtöbb esetben ingyenesen rendelkezésre álló eszközökről van szó, melyek segítségével sok probléma feltárható lenne, nélküle azonban könnyen a bezáráshoz vagy nagyon lassú növekedéshez vezethet csak az út.
Az Opten 2024-es adatai szerint februárban 515 ezer alá csökkent a működő társas vállalkozások száma, mindemellett a cégmegszűnések száma elérheti a 40 ezret is az év végére. Idén tavasszal is az a trend rajzolódott ki, hogy az újonnan alapított cégek száma összevetve a megszűnések és felszámolások számával erőteljes csökkenést mutat.
A mesterséges intelligencia könnyítheti a terheket
A Billingo 1000 hazai vállalkozás körében zajlott kutatása szerint, bár alapvetően pozitívan nyilatkoznak a mesterséges intelligenciáról a megkérdezettek, még mindig nagy hányadban csak kreatív területeken használják ezeket az eszközöket (szövegírás, képalkotás, grafika készítése) és kevéssé veszik számításba, hogy akár adatelemzésben is hatékony segítség lehet – a megkérdezettek 34 százaléka él csak ezzel a funkcióval. Besztró Szabolcs, a Billingo stratégiai igazgatója elmondta: „Adatelemzésben, információkeresésben, sőt akár üzleti tervek elemzésében is támaszkodhatnának a vállalkozások ezekre a mesterséges intelligencia alapú alkalmazásokra. Mi azt látjuk, hogy bár digitális fejlődési pályára állt a legtöbb cég, a növekedéséhez arra lesz szükség, hogy a mesterséges intelligenciát csatasorba állítsák”.
Az AI-t használni kell, nem elkerülni
Bár a válaszadók több, mint 50 százaléka egyetértett azzal, hogy az alkalmazás veszélyezteti a munkahelyeket és növeli a munkanélküliséget, a valós helyzet nem ezt tükrözi. „A mesterséges intelligencia egy eszköz, azok lesznek versenyelőnyben a munkaerőpiacon, akik nyitottsággal és némi tudással kezelik a mesterséges intelligenciát. Hamarosan a költség- és bevételtrendek elemzése vagy akár az adatvédelem tökéletesítése nem lesz értelmezhető MI nélkül.” – tette hozzá az igazgató.
A számlázó programból pénzügyi divízió
Mivel a számlázás az alfája és omegája a vállalkozások működésének – különös tekintettel a mikrovállalkozásokra – jelentős előrelépést fog jelenteni a működésükben, ha az elkönyvelt számlák alapján beszélgethetünk majd saját vállalkozásunkkal a mesterséges intelligencián keresztül. „Gondoljunk bele mekkora segítség lehet majd az, ha a vállalkozásunk pénzügyei és az összes üzleti, adóval kapcsolatos szabályozásról létező tudás egy helyen lesz elérhető, sőt, valós időben kérdezni is tudunk tőle.” – egészítette ki Besztró Szabolcs.
Kapcsolódó cikkek
- K&H: példaszerű szövetség a mesterséges intelligencia-fejlesztés terén
- Lemaradunk, ha nem tanuljuk meg használni a mesterséges intelligenciát
- Gyorsan halad az AI elfogadása, de a szervezeti változás kulcsfontosságú a skálázáshoz
- K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz
- Az AI már a konyhaajtón kopogtat
- Az AWS és a SAP mesterséges intelligenciával fejleszti a vállalati erőforrásgazdálkodását
- Mesterséges intelligencia a pénzügyeinkben: 2024-ben fordulópont következhet
- Az ABB Robotics és a koreai Pulmuone az MI-alapú automatizálás alkalmazásának lehetőségeit vizsgálja
- Minden cloud termékét AI képességekkel ruházza fel az SAP, és vezető AI-cégekkel épít együttműködést
- Teljesítmény, sebesség és tartósság egy dinamikus autóversenyt idéző bemutatóban
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.