Világszerte optimisták a vezérigazgatók – indulhat a növekedés
Tavalyhoz képest derűlátóbbak a vezetők a növekedési kilátásokkal kapcsolatban – mutat rá az EY legfrissebb, 21 országban köztük Franciaországban, Németországban, Olaszországban 1200 vezérigazgató és 300 intézményi befektető részvételével készült nemzetközi felmérése. A várható bővülést kihasználva egyre többen gondolkodnak felvásárlásokban.
Bevétel- és profitnövekedésre számít az EY kutatásában résztvevő CEO-k többsége (60% és 65%). Az előrejelzésük megegyezik a befektetők elvárásaival, akik elsősorban bővülést, valamint digitális fejlesztéseket és költségoptimalizálást várnak el a vezérigazgatóktól.
„A piaci várakozások alapján a következő két évben a magyar gazdaság fokozatosan élénkülhet, ahogy a GDP-növekedés mellett várhatóan csökkenni fog az infláció és a kamatlábak is. A vállalatoknak érdemes felkészülniük a kedvezőbb kilátásokra, és a hatékonyság javításával, valamint a költségek csökkentésével forrást képezni a szervezet hosszú távú bővüléséhez" – hangsúlyozta dr. Vaszari Péter, az EY stratégiai tanácsadással és tranzakciókkal foglalkozó területének partnere.
A vállalati összeolvadásokra és felvásárlásokra (M&A) is komoly várakozással tekintenek idén a vezérigazgatók és az intézményi befektetők. A megkérdezettek a tranzakcióktól leginkább új technológiák, termelési kapacitásokat és innovatív startupok bekebelezését reméli (40%), de a piaci részesedés növelése (33%) és a földrajzi terjeszkedés (32%) is kiemelt cél a felmérés szerint. Ennek megfelelően, a következő egy évben várhatóan növekszik a tőzsdei bevezetések (71%), a stratégiai szövetségek (48%) és az összeolvadások (42%) iránti érdeklődés.
„A globális gazdaság kiszámíthatatlansága és geopolitikai kockázatok óvatossá teszik a döntéshozókat, a hosszú távú versenyképességhez elengedhetetlen az ellátási láncok átvizsgálása, a portfólió szükségszerű optimalizálása, az új piacokra való belépés, lehetőség szerint a kifektetés, valamint a zöld átállás is” – tette hozzá a Paulovits Márton, az EY vállalati felvásárlásokkal és akvizíciókkal foglalkozó területének igazgatója. A szakember utóbbira példaként említette, hogy áprilisban a denkstatt az EY csoport tagjává vált, aminek köszönhetően létrejött Magyarország legnagyobb fenntarthatósági tanácsadással foglalkozó csapata.
A kutatásról
Az EY megbízásából az FT Longitude, a Financial Times Group speciális kutatási részlege 2024 márciusában és áprilisában két összehasonlító felmérést végzett: egyet a vezérigazgatók, egy másikat az intézményi befektetők körében. A kutatásban összesen 1200 vezérigazgató és 300 intézményi befektető vett részt, 21 országot (Brazília, Kanada, Mexikó, Egyesült Államok, Belgium, Luxemburg, Hollandia, Franciaország, Németország, Olaszország, Dánia, Finnország, Norvégia, Svédország, Egyesült Királyság, Ausztrália, Kína, India, Japán, Szingapúr és Dél-Korea) képviselve.
Kapcsolódó cikkek
- Napokon belül lejár a NIS2 regisztráció határideje – sok céget érhet kellemetlen meglepetés
- Elkészült az egyedülálló hazai AI-kutatás
- A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt
- Ez a csalási forma szedi leggyakrabban áldozatait az idősek körében
- A magyar vállalkozónők kevésbé ambiciózusak, mint férfi társaik
- Hazai cégek és munkavállalók ezreit érinti a kibervédelmi irányelv
- A nagy mesterséges intelligencia kutatás: erre használják a cégek az MI-t
- Jelentős büntetéseket kockáztatnak az uniós kibervédelmi irányelvtől eltérő hazai vállalkozások
- Stratégiai megállapodást kötött a Corvinus és az EY
- Bármikor beüthet a kritikus rendszerhiba a magyar cégeknél – mi lehet a kiút?
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mától Magyarországon is Ayvens néven működik a legnagyobb hazai flottakezelő
Ayvens márkanév alatt folytatja tevékenységét hazánk legnagyobb flottakezelője és mobilitási szolgáltatója, az ALD Automotive | LeasePlan. Az új márka létrejöttének előzménye, hogy 2023 májusában a Societe Generale csoporthoz tartozó ALD Automotive felvásárolta a LeasePlant, az integráció egyik fontos lépéseként pedig immáron Magyarországon is Ayvens néven folytatja működését a vállalat. Az Ayvens világszerte 42 országban 3,4 milliós flottát üzemeltet, melyből több mint 550 000 elektromos meghajtású. Magyarországon az Ayvens közel 3000 ügyfele részére nyújt mobilitási megoldásokat, és összesen mintegy 33000 járműből álló flottát kezel.
Együttműködési megállapodást jelentett be a SentinelOne és a Lenovo
Többéves együttműködést jelentett be a SentinelOne és a Lenovo, amely keretében Lenovo felhasználók millióinak teszik elérhetővé világszerte a mesterséges intelligencia által vezérelt végpont alapú biztonságot. A Lenovo a SentinelOne iparágvezető Singularity Platformját és generatív AI funkcióit (Purple AI) építi be új PC-ibe, valamint olyan frissítéseket kínál a felhasználóknak, amivel bővíthetik a ThinkShield biztonsági portfólióját és autonóm módon védhetik meg az eszközöket a modern támadásoktól.
Magyar biotech startup került be az AWS globális AI programjába
Az Amazon Web Services (AWS) bejelentette, hogy a mesterséges intelligenciával rákellenes megoldásokat kutató biotech céget, a Turbine-t, egyetlen magyarként beválasztották az AWS Global Generative AI Accelerator 10 hetes programjába, amelybe globálisan mindössze 80 vállalkozás került be idén.