A UNIT4 vezérigazgatója lett az Év Vállalkozója Hollandiában
forrás: Prím Online, 2013. október 18. 08:33
A változáskövető üzleti szoftvereket szállító globális UNIT4 bejelentette, hogy a jelenleg társ-vezérigazgató és januártól elnöki pozíciót betöltő Chris Ouwinga-t a Holland Ernst&Young Év Vállalkozója Díj keretében a „Master Entrepreneur” kategória győztesévé választották.
A világ egyik legrangosabb üzleti kitüntetéseként ismert EY Év Vállalkozója Díj a világ leginnovatívabb vállalatvezetőit díjazza. Chris Ouwinga az 1980-ban megalapított UNIT4 társalapítója, 1986 óta vezérigazgatója. Vezetése alatt a UNIT4 Európa egyik vezető szoftverszállítójává vált, amely folyamatosan növekszik és szerez újabb piacokat világszerte. Zászlóshajó terméke többek között a folyamatos változásban lévő vállalatok számára kínált Agresso ERP rendszer, a Coda Financials megoldás, illetve a cloud megoldásokra specializálódott FinancialForce.com. 2012-ben a UNIT4 teljes árbevétele 469,8 millió euró volt.
Master Entrepreneur díjban azok a vállalatvezetők részesülhetnek, akik több mint 10 éven át vezetnek egy vállalatot, és ezalatt kivételesen sikeres vállalatvezetői karriert futottak be. Chris érdemei között külön kiemelték az üzleti sikerek iránti szenvedélyes elkötelezettségét, jövőbelátó képességét és vállalkozó szellemben megtestesülő egyedülálló vezetői kvalitásait, valamint a vállalat növekedését szem előtt tartó kockázatvállaló képességét.
Chris Ouwinga 2014. január elsejétől elnöki pozíciót tölt be a UNIT4 NV vállalatban, a vezérigazgatói széket az SAP volt vezetőségi tagja, José Duarte veszi át tőle.

Kapcsolódó cikkek
- UNIT4: a cloud és SaaS egyre népszerűbb
- Elcsábította a Burberry vezért az Apple
- Online játékkal reklámozza ügyviteli megoldásait a UNIT4
- Új elnök a Magyar Marketing Szövetség élén
- Az Év CIO-ja 2013-ban Kerper Gábor
- Új vezető a Toshiba hazai irodájánál
- Megbízott ügyvezető igazgató a Cisco Magyarország élén
- Cloud-alapú együttműködésre lépett a UNIT4 és az Amazon.com
- Kertész Zoltán lett a KÜRT Adatmentés üzletágának vezetője
- UNIT4 a pénzügyi teljesítmény-menedzsment szoftverek piacán
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül
2024. szeptember 29. 15:24