1-2 évük van a termék összehasonlító oldalaknak rendszerük átvilágítására

forrás: Prím Online, 2016. június 15. 08:30

Május 25-én látott napvilágot az Európai Bizottság e-kereskedelemmel foglalkozó intézkedéscsomagja. A csomag egyik eleme egy ajánlás, amely a termékek és szolgáltatások összehasonlítását lehetővé tevő weboldalak (összehasonlító eszközök) jogszerű és etikus működésének pontosított feltételeit foglalja össze.

„Várható, hogy a csomagban közzétett rendeletek 1-2 éven belül életbe lépnek, és ezután sokkal szigorúbban szankcionálják majd a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat – évek óta tiltott – megsértését az összehasonlítással foglalkozó szolgáltatóknál is.” – emelte ki dr. Hargita Árpád, a KLART Legal partnere, versenyjogi szakértő.

 

Azok, akik a szektorban tevékenykednek, valószínűleg már ismerik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megakadályozását célzó, évek óta érvényben lévő szabályokat, de most az e-kereskedelemben is fel kell készülni a még szigorúbb számonkérésre. Ha ugyanis a szolgáltatók nem felelnek meg a szabályozásnak, akkor a jövőben akár le is kapcsolhatja őket a fogyasztóvédelmi hatóság. Többek között vizsgálni fogják, hogy a termékek és szolgáltatások összehasonlításával foglalkozó portálok tisztességesen, a fogyasztók megfelelő tájékoztatásával végzik-e tevékenységüket.

 

Az összehasonlító eszközök működésére vonatkozó ajánlás két részből áll. Az első rész a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló uniós irányelvnek való megfelelés szempontjait tekinti végig, és ezzel kapcsolatban ad gyakorlati tanácsokat. Elvárás például a hirdetések vagy a „támogatott linkek” világos megkülönböztetése a természetes találatoktól. Fontos tudni, hogy a természetes rangsorolásba való bármilyen beavatkozást hirdetésnek tekint az ajánlás, vagyis ha egy termék vagy szolgáltatás értékesítője fizet azért, hogy egy rangsorban előbbre kerüljön, ezt közölni kell a felhasználókkal. Meg kell különböztetni azokat a kommenteket is, melyekért fizettek, valamint nem szabad kimoderálni, elsüllyeszteni a negatív véleményeket. Sokaknak jelenthet meglepetést az is, hogy ezentúl világosan be kell mutatniuk üzleti modelljüket. Könnyen elérhető helyen kell leírniuk, hogy miből élnek (például a megjelenő hirdetésekből, az egyes termékekre érkező kattintások vagy a megrendelések után járó jutalékokból, kik a tulajdonosaik (például egyes termékek, szolgáltatások forgalmazói). Ügyelni kell arra, hogy az információt gyakran frissítsék, mindig napra készen tartsák. Nemcsak az árakat vagy a termék elérhetőségét kell megadniuk, de például az átlagos szállítási költséget is. Világosan tudatniuk kell a felhasználókkal, hogy honnan – a teljes piac mekkora részéről szerzik az adataikat. Meg kell adniuk például az oldal által szemlézett forgalmazók számát és földrajzi elterjedését.

 

 

Az ajánlás második része a felhasználóbarát kialakítás és a jobb áttekinthetőség feltételeit gyűjti össze. Az összehasonlítás során egyszerű és érthető nyelvet kell használni, el kell kerülni a komplex jogi vagy technológiai fogalmakat. Ugyanakkor elérhetővé kell tenni a részletes szakmai információt is. Lehetővé kell tenni a keresés személyre szabhatóságát, a többszintű szempontrendszer szerinti rangsorolást. Ezeknek a weboldalaknak is foglalkozniuk kell a panaszokkal, ezért közzé kell tenniük az elérhetőségeiket, fel kell hívniuk a figyelmet a fogyasztók jogaira, további lehetőségeire. „Ezeknek az elvárásoknak és az ajánlásban bemutatott többi követelménynek a betartása biztosítja az összehasonlító eszközök jogszerű működését. Érdemes részletesen megismerkedni az ajánlással, és ehhez igazítani a kereskedelmi gyakorlatot, mivel egy-két év múlva már nemcsak bírságokkal léphet fel a hatóság, hanem pl. le is kapcsolhatja az adott weblapot.” – figyelmeztetett dr. Hargita Árpád.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy

Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.

2024. december 18. 18:20

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni

A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén. 

2024. december 18. 14:59

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14